Juhász Ferenc volt a legnagyobb élő magyar költő, akinek az 1950-es 60-as években írt versei Vörösmarty Mihály, Ady Endre, József Attila alkotásaihoz mérhetők - mondta Spiró György író csütörtökön az MTI-nek, az éjjel elhunyt Juhász Ferencre emlékezve. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése szerint a magyar könyvszakmát érte pótolhatatlan veszteség a költő halálával.
Nők végzik a legnagyobb közösségi és egyéni felelősséggel járó munkák jelentős részét – tanítanak, betegeket ápolnak, időseket, elesetteket, gyerekeket gondoznak, gyógyítanak – a háttérben maradva övék az a felbecsülhetetlen értékű munka, melyért csekély anyagi és erkölcsi elismerésben részesülnek. Áldozatos munkájuk elismeréséért idén kilenc nő vehette át a Richter Aranyanyu Díjat.
Régen elmúlt már az az idő, amikor taxitársaságok telefonszámait kellett elmentegetned a telefonkönyvbe és az unott hangú diszpécsereknek kellett elmagyaráznod, hogy merről kell kanyarodni, hogy fel tudjanak venni.
A 60 éves férfi gyakorlott sör-jógázó, azaz néhány tornagyakorlat segítségével képes a homlokán állomásozó korsó sört kezei bevonása nélkül elfogyasztani.
Az Adventi Ünnep a Bazilikánál szervezői minden évben igyekeznek a rendezvényt látványosan bemutatni. Idén egy timelapse videó készült arról, hogy hogyan épült fel 6 nap alatt a 80 kézműves kiállítónak, a 200 négyzetméteres korcsolyapályának és a 9 méteres fenyőfának helyet adó karácsonyi vásár.
Optimista hangulatban készültek az európai befektetők az EKB döntésére, melynek közzététele előtt olyan téves információ látott napvilágot, hogy a jegybank mégsem fog lazítani. A hírre adni kezdték a...
Nem véletlenül tartják a Forma-1-et a motorsportok királykategóriájának, hiszen technológiai téren ezekben a versenyautókban találkozhatunk a legmodernebb megoldásokkal – legalábbis, ami az erőforrásokat illeti. Természetesen aerodinamika terén is élen járnak ezek a formaautók, még ha látványra nem is azt nyújtják, amit sokan elvárnának. A McLaren azonban készített nekünk egy tanulmányt, mely a…
Párizs, Ankara, Bejrút, Mali és az orosz utasszállító repülőgép felrobbantása a Sínai-félsziget felett azt bizonyítják, hogy eljött a végső visszaszámlálás ideje, a világ legbrutálisabb terrorszervezeteinek hálózata egész pályás támadást indított a civilizált világ ellen - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Belgrádban, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet…
A nagyon felfokozott piaci várakozások mellett, az EKB döntése előtt néhány perccel téves hír szivárgott ki a Financial Times oldalán, miszerint elmarad a betéti ráta vágása és semmilyen lazításról...
Tovább tart a vita a jövő évi riói olimpia vitorlásversenyeinek helyszínéről a víz szennyezettsége miatt. A legújabb tesztek ismét azt az eredményt hozták, hogy a víz megbetegedést is okozhat.
Törökország kész arra, hogy teljesen lezárja szíriai határát - mondta John Kerry amerikai külügyminiszter szerdán Brüsszelben, a kétnapos NATO-külügyminiszteri tanácskozás után.
A forint az utóbbi időben már annyira nem tudott érdemben gyengülni, mint az elmúlt években. Ezt a trendet támogatják a folyófizetési mérleg és a tőkemérleg jelenlegi állapota.
Hamarosan a kávé, a narancs, a banán és a mogyoró elérhetőségének és árának változásában is érezhetőek lesznek a klímaváltozás hatásai a Természetvédelmi Világalap (WWF) jelentése szerint.
A vártnak megfelelően 10 bázisponttal mínusz 0,3 százalékra vágta a betéti rátát az EKB, mely a délutáni sajtótájékoztatón további lépéseket jelent be. A döntés után az euró ugrott egyet, 1,063-ig...
Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője szerint Tarlós István főpolgármesternek azonnal be kell szüntetnie a tárgyalásokat a Bálna kulturális központ épületének értékesítéséről Matolcsy Györggyel, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökével.
Egyórás vitát tartott ez Európai Parlament a magyar jogállamiság helyzetéről szerdán késő este brüsszeli plenáris ülésén. Az igazságügyi biztos jelezte, nem lát a jogállamiságot veszélyeztető rendszerszintű veszélyt, ugyanakkor a testület továbbra is szorosan figyelemmel kíséri a magyarországi helyzet alakulását.
A Times hozott le egy érdekes cikket, amiben arra hívják fel az olvasók figyelmét, hogy Sir Alex Ferguson 29. Manchester United-játékosa áll munkába menedzserként vagy, ahogy mifelénk nevezik, vezetőedzőként, minden bizonnyal ebben is rekorder a legendás skót mester.
A nyugati célpontok támadásával a terrorszervezet (és a benne lévő egyének) várható élettartama hirtelen nagyot esett. A hódítást nehéz a csúcson abbahagyni. &nbsp...
A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Salah Abdeslam arra buzdította a bevándorlókat, hogy tagadják meg a regisztrációt, majd távozott az országból.
Hivatalában fogadta Betsy Nelsont, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) kockázatkezelésért felelős alelnökét Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A találkozón a politikus aláhúzta: a...
Optimista hangulatban készültek az európai befektetők az EKB döntésére, melynek közzététele előtt olyan téves információ látott napvilágot, hogy a jegybank mégsem fog lazítani. A hírre adni kezdték a...
Nagyot lépett az Európai Központi Bank, mínusz 0,2-ről mínusz 0,3 százalékra csökkentette a betéti kamatlábat. Az irányadó kamatláb változatlanul plusz 0,05 százalék. Az euró erősödött a hírre, ami azt jelenti, hogy a piacon erőteljesebb lépést is elképzelhetőnek tartottak volna. A fél óra múlva kezdődő sajtótájékoztatón újabb lazításokat jelenthet be az EKB elnöke, Mario Draghi. (EKB)
Lázár János szerint öt település jelentkezett az épületre, a kormány Karcagot támogatja közülök. Ha visszakapja egyáltalán azt az ország. Karcagi egyébként Varga és Fazekas miniszterek is.
A Heti Válasz interjút közöl a főpolgármesterrel. A Figyelő arról ír, hogy 2400 év alatt térülhet meg a Budapest-Belgrád vasút felújításának hazánkra eső része.
Év végig mintegy 200 milliárd forint állami agrártámogatási előleget fizetnek ki a gazdálkodóknak - mondta Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.