December 31-ei hatállyal lemondott mandátumáról a Vienna Insurance Group (VIG) vezérigazgatója és igazgatóságának elnöke, Peter Hagen - közölte a bécsi székhelyű, Magyarországon három biztosítóval...
Az év hátralévő részében tovább növekedhet a kiskereskedelmi forgalom az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, akik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön publikált adataira reagáltak.
Puskaporos hordónak nevezte a Balkánt Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök csütörtökön Belgrádban, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Miniszteri Tanácsának kétnapos konferenciáját megnyitó felszólalásában.
A kötelező betelepítési kvóta növeli a terrorveszélyt - hangsúlyozzák abban a videóban, amely a kormány tájékoztató kampánya részeként a betelepítési kvóta kockázatairól szól.
Nagyobb szabadságot kapnak a gumiválasztást tekintve 2016-ban a Forma-1 csapatai – erősítette meg a száguldó cirkusz irányító testülete, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA). Tovább »
Oroszország felfüggesztette Török Áramlat földgázvezeték építésének előkészítő munkálatait - jelentette be Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter csütörtökön.
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági és honvédelmi bizottságaiban is tájékoztatást várnak a Magyar Honvédség nagytételű fegyvereladási ügyében - közölte Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke csütörtökön.
Tippjeink egyáltalán nem túl meglepőek; minden bizonnyal pontosan tisztában vagy vagy velük. Mégis mindig van, ami rendszeresen elmarad. Cikkünk a Generali Biztosító Zrt-vel együttműködésben íródott. Vajon mikor tanuljuk meg tényleg, hogy a szűrővizsgálatok valóban fontosak az egészséges, hosszú élethez? Amikor már késő lesz, mert diagnosztizálnak nálunk egy komoly, esetleg már életünk végéig…
Oroszország felfüggesztette Török Áramlat földgázvezeték építésének előkészítő munkálatait - jelentette be Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter csütörtökön.
Kereskedelmi szenzáció és potenciális magyar siker: ezúttal nem egy brit multicég nyit boltot nálunk, hanem egy magyar, a Culinaris csemegés nyit sarki fűszerest Angliában. Igen, a csemegboltjairól is legendás Angliában. Ezek megőrültek? Megkérdeztem Bogáthy Zoltán tulajdonost.
Úgy tűnik, a Toyota komolyan gondolja a kisméretű sportautó témakörét, és előbb-utóbb sorozatgyártásba hozza az S-FR-t. Ezt igazolja, hogy a tanulmányt ismét felelevenítették a gyáriak, így ezúttal versenyautóként üdvözölhetjük az apró élményautót.
Szíriai vagy arab szárazföldi csapatokra van szükség az Iszlám Állam elleni harcban, mert a terrorszervezetet a levegőből nem lehet legyőzni - hangsúlyozta John Kerry amerikai külügyminiszter az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Miniszteri Tanácsának kétnapos konferenciáján csütörtökön Belgrádban.
A devizaalapú kölcsönök bizonyos típusainak részét képező árfolyamműveletek nem tekinthetők befektetési szolgáltatásnak, ezen műveletek nem tartoznak tehát a befektetők védelmére vonatkozó uniós jogszabályok hatálya alá - állapította meg az Európai Unió Bírósága egy magyar ügyre vonatkozóan csütörtökön közzétett ítéletében.
A várakozásoknak megfelelően alakult szeptemberben a külkereskedelmi egyenleg, amelyre a csökkenő exportteljesítmény, valamint a karácsonyi vásárlások előtt megnövekedett import hatott - mondta Marczinkó Zoltán István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán, a külkereskedelmi forgalom csütörtökön…
Tájékoztató kampányt indít a kormány a kötelező betelepítési kvóta kockázatairól - jelentette be Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten.
A szerda délutáni nagy szárnyalás után csütörtökön ismét lehet esélye a forintnak arra, hogy 310 alá erősödjön. Ehhez lehet, hogy elég lesz Mario Draghi sajtótájékoztatója, hiszen az EKB mai...
Tovább tart a vita a jövő évi riói olimpia vitorlásversenyeinek helyszínéről a víz szennyezettsége miatt. A legújabb tesztek ismét azt az eredményt hozták, hogy a víz megbetegedést is okozhat.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) végrehajtó bizottsága csütörtöki ülésén tárgyal arról a javaslatról, hogy a világbajnokságon résztvevő válogatottak számát emeljék fel 32-ről 40-re.
A vártnak megfelelően 10 bázisponttal mínusz 0,3 százalékra vágta a betéti rátát az EKB, mely a délutáni sajtótájékoztatón további lépéseket jelent be. A döntés után az euró ugrott egyet, 1,063-ig...
A Demokratikus Koalíció azt sérelmezi, hogy Tarlós István úgy reagált az ellenzéki párt kérdésére, hogy Gy. Németh Erzsébet önkormányzati képviselőt egy "áruházi részlegvezetőhöz" hasonlította.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) végrehajtó bizottsága csütörtöki ülésén tárgyal arról a javaslatról, hogy a világbajnokságon résztvevő válogatottak számát emeljék fel 32-ről 40-re. A testület végül leszavazta az ötletet.
Egy "mini Schengen" létrehozása valójában a schengeni rendszer megszűnését jelentené - vélekedett a Gazeta Wyborcza című lengyel lapnak nyilatkozva Donald Tusk.