2015. december 4. péntek

dec. 4
13:51
Konszolidálódik a nemzetközi műtárgypiac (Portfolio)
Kiemelkedően magas leütési árak, különleges tételek és egy formálódó piaci egyensúly. Röviden így lehetne jellemezni a nagy novemberi aukciók eredményeit, melyekről most a műtárgy.com számol be. ...
dec. 4
13:51
Megszavazták: a német hadsereg harcba száll az Iszlám Állam ellen (ATV)
A német törvényhozás alsóháza (Bundestag) pénteken a várakozásoknak megfelelően nagy többséggel megszavazta a kormány előterjesztését arról, hogy a hadsereg (Bundeswehr) közvetlen támogatást nyújtson az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet szíriai állásai elleni légicsapásokhoz.
dec. 4
13:53
Elkezdődik a déli Klotild palota felújítása Budapesten (ProfitLine)
Néhány napon belül elkezdődik a déli Klotild palota felújítása a fővárosban, az építkezés várható költsége 6,5-7 milliárd forint, az épület egy 156 szobás, ötcsillagos szállodának ad majd helyet.
dec. 4
13:54
Az emberek úgy hoznak döntéseket, mint Homer Simpson (Kreatív Online)
Interjú Jez Groommal, az #ogilvychange társalapítójával és az Ogilvy & Mather UK csoport stratégiai igazgatójával.
dec. 4
14:00
A szövettani vizsgálat és a molekuláris patológia szerepe a daganatok felismerésében és célzott kezelésében (WebBeteg)
A patológusoknak kiemelkedő szerepük van a klinikai mindennapokban a diagnosztikában és a kezelésben is. A patológia jelentősége a szövet- és sejtanalízis, illetve a modern molekuláris patológiai eljárások révén a betegségek, elsősorban a rák megelőzésében, diagnosztizálásában és kezelésében áll. Nem utolsó sorban a patológusokra fontos szerep hárul az egészségügyi minőségbiztosítás terén is.
dec. 4
14:03
Egy év felfüggesztett börtönt kaphat a Barca játékosa (Sport365)
Javier Mascherano, az FC Barcelona argentin labdarúgója elfogadta az adócsalás miatt rá kiszabott egyéves felfüggesztett börtönbüntetést.
dec. 4
14:09
Magyaros csirkemell (Mindmegette)
4 szelet csirkemellfilé kevés liszt 2 kanál étolaj 1 fej vöröshagyma (nagy) 3 gerezd fokhagyma 1 db lecsópaprika (kisebb) 2 db hámozott paradicsom (közepes) só frissen őrölt bors 1 kanál őrölt pirospaprika 1 dl száraz fehérbor 2 kanál tejföl
dec. 4
14:09
Bundabotrány: elölről kezdődött az egyik bírósági eljárás (Infostart)
A bírói tanács összetételében történt változás miatt pénteken újrakezdődött a magyarországi labdarúgó fogadási csalási ügy nemzetközi vonatkozású büntetőeljárásának elsőfokú tárgyalássorozata.
dec. 4
14:09
Mikulás napján is lesz BKK-nosztalgiajárat (Alternatív Energia)
A központ ünnepi meglepetése: hétfőtől kényelmesebb lesz a közlekedés Széll Kálmánon.
dec. 4
14:09
Hivatalos: érkezik a BMW i8 nyitott tetejű változata (Auto Pult)
Talán mi magunk sem hittük el teljesen, amikor a BMW 2013-ban bemutatta az i8 sorozatgyártású változatát, pedig hosszú évekig mondogatták, hogy az elsőként még Vision EfficientDynamics, néven 2009-ben leleplezett tanulmány bizony megvásárolható lesz. Februári tesztünkön azonban testközelből is megismerhettük a különleges sportautót, így mostanra már nem esik nehezünkre elhinni a bajoroknak, hogy…
dec. 4
14:12
A miskolci BKV nem tréfált: egy kandallót eszkábált a karácsonyi villamosra (444.hu)
dec. 4
14:14
Tiltakoznak a mozgássérültek, mert nem lesz akadálymentes a 3-as metró a felújítás után (444.hu)
És ez nemcsak a kerekesszékeseket érinti, hanem a babakocsisokat, az időseket, az ideiglenes lesérülteket, nagy csomagosokat és a turistákat. Újabb 30 év a hetvenes években?
dec. 4
14:18
Mindjárt vége a szenvedésnek: elkészül a Széll Kálmán tér (Privátbankár)
Van egy olyan hírünk, aminek egész Budapest örülni fog: jóval egyszerűbb lesz a közlekedés a Széll Kálmán téren.
dec. 4
14:18
Kamu rendőrautóval távozott a koncertről Madonna (BorsOnline)
Hamis rendőrségi villogókkal úszta meg a dugót a pop nagyasszonya keddi és szerdai koncertje után. A hatóságok szerint akár fél év börtön is járhat mindezért.
dec. 4
14:18
Így parkoljon ingyen Budapesten luxusautóval (Infostart)
A Fővárosi Közgyűlés a héten elfogadta azt a javaslatot, hogy a zöld rendszámos környezetkímélő gépkocsik Budapest teljes területén ingyenesen parkolhassanak. A parkolási szabályozásról szóló közgyűlési rendelet módosítását az I. kerület kormánypárti polgármestere kezdeményezte. Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő ugyanakkor rámutatott: az érintett elektromos, illetve tölthető motorral működő…
dec. 4
14:20
Egyre jobb lesz a Széll Kálmán téren közlekedni (Infostart)
Hétfőtől a 18-as, az 59-es és a 61-es villamos újra a Széll Kálmán térig jár, az új ideiglenes végállomás a metróépület mellett lesz. A 61-es villamos jövő vasárnaptól újra a teljes vonalán közlekedik - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-t.
dec. 4
14:24
Elemzők: 3 százalék körül lesz az idei növekedés (ProfitLine)
Változatlanul 3 százalék körüli növekedésre számítanak az idei évben az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők, akik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken publikált, harmadik negyedévi részletes bruttó hazai termék (GDP) adataira reagáltak.
dec. 4
14:27
Mikuláskor nosztalgiajáratokat indít a BKK (Infostart)
December 6-án, Mikulás napján is nosztalgiajáratokat indít a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) - közölte a társaság a Facebook-oldalán pénteken.
dec. 4
14:27
Egymással tusakodnak a Bundesliga legjobbjai (Infostart)
Mumusával játszik ma este a Bayern München a német Bundesligában. A Mönchengladbach elleni találkozó a topligák egyik slágere.
dec. 4
14:27
Nincs vége a Tarlós-Lázár csörtének - A főpolgármester lemondana a BKV-ról (Alternatív Energia)
"A miniszter Hódmezővásárhelynek talán túl nagy, Budapestnek talán túl kicsi."
dec. 4
14:27
Áldott légy, EU-támogatás! (Portfolio)
Sok szó esik arról, hogy az EU-támogatások milyen rendkívüli mértékben támogatják a magyar gazdaság növekedését. Ennél azonban még többet köszönhetünk az uniós forrásoknak. Például a devizahitelek...
dec. 4
14:27
Itt vannak az állami luxuslakások: egész olcsón adják őket (Pénzcentrum)
Ennyiért nézheted a saját ablakodból a karácsonyi vásárt a Vörösmarty téren....
dec. 4
14:27
Megfosztották grúz állampolgárságától a volt államfőt (ATV)
Giorgi Margvelasvili grúz elnök pénteken aláírta a Miheil Szaakasvili volt államfőt grúz állampolgárságától megfosztó rendeletet - közölte a grúz elnök sajtószolgálata.
dec. 4
14:29
MSZP: a főpolgármester képtelen működtetni Budapestet (Alternatív Energia)
"Tarlós István ne a Városligetről, a Dagályról, a Bálnáról, a BKV-ról mondjon le, hanem tisztségéről."-
dec. 4
14:29
Tarlós megint keményen beszólt Lázárnak (ATV)
Tarlós István szerint csekély az esélye annak, hogy az államhoz kerüljön a BKV, de készek átadni, a Budapesti Közlekedési Központot (BKK) viszont nem.
dec. 4
14:30
Megfosztották grúz állampolgárságától a volt államfőt (Metropol)
Miheil Szaakasvili a "rózsás forradalmat" követően, 2004 januárjától 2013 végéig, két ciklusban volt Grúzia elnöke.
dec. 4
14:30
Hétfőtől változások lesznek a Széll Kálmán téren (Metropol)
A 18-as, az 59-es és a 61-es villamos újra a Széll Kálmán térig jár, az új ideiglenes végállomás a metróépület mellett lesz.
dec. 4
14:32
Tarlós: csekély az esélye annak, hogy a BKV az államhoz kerüljön (Metropol)
Tarlós István szerint csekély az esélye annak, hogy az államhoz kerüljön a BKV, de készek átadni, a Budapesti Közlekedési Központot (BKK) viszont nem.
dec. 4
14:36
Lopott autókat találtak - a tiéd nincs köztük? Videó (Privátbankár)
Több mint tíz, lopásból származó gépkocsit és számos autóalkatrészt foglaltak le a rendőrök Törökbálinton és Fóton, a bűncselekmény két gyanúsítottját őrizetbe vették
dec. 4
14:36
Miért fejel le ez a nő minden kenyeret, amit talál?! - videó (BorsOnline)
Augusztus óta terjed a hölgy - teljességgel érthetetlen - Instagram-oldala. Nem tudjuk eldönteni: agyzsibbasztó vagy pedig zseniális.
dec. 4
14:36
Nagy a birkózás a BKV miatt (Infostart)
Tarlós István szerint csekély az esélye annak, hogy az államhoz kerüljön a BKV, de készek átadni, a Budapesti Közlekedési Központot (BKK) viszont nem.
dec. 4
14:38
Még közelebb kerültünk a lengyelekhez (Privátbankár)
Megnyitotta irodáját a Magyar Nemzeti Kereskedőház Krakkóban.
dec. 4
14:45
Lopott terepjárók Pest megyében - Videó (Alternatív Energia)
A Készenléti Rendőrség és a Budaörsi Rendőrkapitányság közös felderítő akciót tartott.
dec. 4
14:45
Megérkeztek a fontos amerikai adatok! (Portfolio)
Novemberben 211 ezer fővel bővült a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban, ami kedvezőbb adat a 200 ezer fős elemzői konszenzusnál. A munkanélküliségi ráta változatlanul...
dec. 4
14:45
Százezrek fizetése csúszik a közszférában (ATV)
Országszerte több százezer ember fizetése csúszik – írja az Index.
dec. 4
14:45
Rendhagyó művészet - latexszel vonták be az új Mercedes SL-t (Auto Pult)
Az autózás és a divat egyre sűrűbben fonódik össze egymással, és ezalatt nem csak arra gondolunk, hogy a négykerekűek formaterve időről időre fontosabb szerepet játszik. A Mercedes-Benz ezúttal a nemrég frissített SL-t szerette volna reflektorfénybe állítani egy elismert művész segítségével – méghozzá igencsak rendhagyó módon.
dec. 4
14:45
Nem lehetne, hogy a fideszes politikusok inkább ne trappoljanak be az óvodákba a délutáni pihenő alatt kampányolni? (444.hu)
Becsó Zsolt játszotta el a Mikulást, de arra nem vette a fáradságot, hogy beöltözzön. Meddig zaklatják még a gyerekeket?
dec. 4
14:47
Házi őrizetben a volt kormányfő bűntársa (Alternatív Energia)
Ponta barátját egy újabb ügyben gyanúsítják befolyással való üzérkedéssel.
dec. 4
14:47
Így reagált a dollár a fontos adatokra (Portfolio)
Sokáig emlegetni fogják még a devizapiacokon az Európai Központi Bank december 3-i döntését. Pénteken próbálnak magukhoz térni a befektetők az első sokkhatások után, de könnyen lehet, hogy délután...
dec. 4
14:47
Kommunikáció a lemezek alatt: főszerepben a CAN busz és utódai (Auto Pult)
Napjainkban – ahogy a tesztekben kedves Olvasóink is tapasztalhatják – egyre több és több elektronikai rendszer alkot szövevényes hálót az autókban, kifejezetten komoly feladat elé állítva a mérnököket. Ahhoz, hogy minden tökéletesen működjön, kezdve a motortól egészen az adaptív fényszóróig és a klímáig, fontos, hogy az adott komponensek információt cserélni képesek legyenek egymással. Ezt a…
dec. 4
14:47
Két év börtönt kapott egy román képviselő, akit egy üzletember 60 tonna grillcsirkével kent meg, majd felnyomta (444.hu)
Florin Popescu egy üzletembertől illegális kampányfinanszírozást kért, de nem pénzt, hanem grillcsirkét kapott, amit később a választók között osztogatott szét.
dec. 4
14:48
Migránsok - Ausztria halogatja a munkaerőpiac megnyitását (Gondola)
A lehető legkésőbb nyitná meg a menekültek előtt az osztrák munkaerőpiacot a szociális miniszter, aki januárra munkaügyi csúcstalálkozót hívott össze a sürgető kérdés tisztázására
dec. 4
14:49
Reszkess, Ikea, kinyitott a prolikea! (444.hu)
Vége a skandináv ízlésterrornak? Képes legyőzni az osztrák divat a világ legnagyobb bútorgyártóját? A nyitás napján teszteltük a Mömax bútoráruházat.
dec. 4
14:50
Fidesz: az LMP ne támadja a közfoglalkoztatottakat! (Gondola)
A Fidesz-frakció felszólította az LMP-t, hogy fejezze be "a közfoglalkoztatottak támadását", mivel - mint hangsúlyozták - ez a foglalkoztatási forma is hozzájárul ahhoz, hogy több mint négymillióan dolgoznak
dec. 4
14:52
Varga Mihály uniós fellépést sürget (Gondola)
A nemzetközi áfacsalás elleni küzdelem egyik leghatékonyabb eszközének Magyarország is a fordított adózás bevezetését tartja - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Prágában, a cseh pénzügyi tárca által szervezett szakmai konferencián, amelyről a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tájékoztatott
dec. 4
14:54
"Az EU kollektív kitelepítést valósít meg a kvótadöntéssel" (Gondola)
A Fidesz reméli, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) mielőbb dönt Székely László ombudsmannak az európai uniós kvótarendszerrel kapcsolatos beadványáról - közölte Gulyás Gergely, a kormánypárt frakcióvezető-helyettese pénteki budapesti sajtótájékoztatóján
dec. 4
14:54
Véget ér a szabadalomháború: 500 millió dollárt veszít a Samsung (Privátbankár)
Úgy tűnik, pont kerülhet az évek óta tartó pereskedés végére, az Apple és a Samsung megegyeznek a szabadalomsértés miatt indított eljárásban.
dec. 4
14:54
Neszmélyi mester az Év Bortermelője Magyarországon 2015-ben (Infostart)
A Magyar Bor Akadémia által gondozott "Év Bortermelője 2015" cím nyertese Szöllősi Mihály, a Neszmélyi borvidékről.
dec. 4
14:54
Fordított adóval az áfacsalás ellen, legalább 500 milliárd hiányzik (Adózóna)
A nemzetközi áfacsalás elleni küzdelem egyik leghatékonyabb eszközének Magyarország is a fordított adózás bevezetését tartja – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a cseh pénzügyi tárca által szervezett szakmai konferencián. Andrej Babiš cseh pénzügyminiszterrel közös álláspontot képviselve Varga Mihály a közös európai uniós stratégia mielőbbi kidolgozását sürgette.
dec. 4
14:56
Mi tette tönkre a magyar gazdaság lendületét? - frissítve (Privátbankár)
Változatlanul 3 százalék körüli növekedésre számítanak az idei évben az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők.

Keresés