Az ünnepek elmúltával lassan aktuálissá válik a karácsonyfát is kirakni a nappaliból. Az élő fák okozta tűlevél-tenger feltakarítása, és a műfenyők szétszerelése mellett a legkomolyabb feladat azonban a díszek elpakolása, mely a meghitt felhelyezésük után ilyenkor már inkább csak nyűg. A Nissannak persze erre is van egy egyszerűbb megoldása, amihez a GT-R-t hívtak segítségül.
A kormány 300 millió forint támogatásban részesítette Harkányt, a forrást turisztikai célú fejlesztésekre fordítják majd - közölte Tiffán Zsolt (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő szerdán a baranyai fürdővárosban, sajtótájékoztatón.
Mindössze a 2015-ben átadott, a gyorsforgalmi hálózatba bekapcsolt utakkal bővül 2016 január elsejétől a személyautóknak az díjköteles útszakaszok köre, az e-matrica rendszer más módon nem változik - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
Heves esőzésekkel és orkánszerű széllel kísért újabb viharzóna érte el szerdán Nagy-Britannia északi térségeit, amelyekben már az elmúlt hetek sorozatos viharai is súlyos károkat okoztak.
Alig lesznek önálló szilveszteri műsorok a hazai tévékben, a legtöbb csatorna lejárt filmekkel szórakoztatna minket az óév utolsó és az újév első napján.
Mindössze a 2015-ben átadott, a gyorsforgalmi hálózatba bekapcsolt utakkal bővül 2016 január elsejétől a személyautók számára díjköteles útszakaszok köre, az e-matrica rendszer más módon nem változik - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán az MTI-vel.
Megszavazta a bank- és biztosítási adóról szóló törvényt a lengyel parlament alsóháza, a szejm csütörtök éjjel, a február elejétől hatályos adók a tervek szerint 1,04 milliárd eurónak megfelelő bevételt eredményeznek majd a lengyel költségvetésnek.
Az Adidas cáfolta azokat a pletykákat, miszerint a társaság részvényeseinek egy csoportja azon munkálkodik, hogy a veszteséges üzletágakat leválassza a cégről.
Lássuk, milyen jellegzetes alapanyagokból állíthatod össze az óévi vacsorát és az első januári ebédet! Most főzz a hagyományok és a babona szerint, de újszerű ötletekkel!
Nagy élmény, kitűnő családi program a téli kirándulás, a szánkózás, a síelés, a korcsolyázás ragyogó napsütésben. A csikorgó fagy sem lehet akadály, jól felöltözve, termoszba töltött forró teával...
Összefoglalta az idei eredményeket és a jövő évi kilátásokat évértékelő sajtótájékoztatóján Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.
Csaknem húsz éven keresztül tartottak fogva egy férfit a testvérei egy mindössze három négyzetméteres helyiségben. A most 59 esztendős emberre elképesztő állapotban, csonttá aszva találtak rá undorító odújában.
A honvédelmi miniszter szerint érdemes végiggondolni, hogy a jövő kihívásai indokolttá tehetik-e a magyar honvédség jogköreinek későbbi bővítését. Simicskó István akár a parlamenti pártokkal is egyeztetne a kérdésben. A tárcavezető hangsúlyozta: fontos, hogy ebben az együttgondolkodásban mindenki részt vegyen.
Meghosszabbította a BÉT a Waberer's részvényeire a tőzsdei kereskedés megkezdése iránti kérelem benyújtására rendelkezésre álló határidőt a cég kérelmére. Az új határidő 2016. június 30. Az első...
A török hatóságok őrizetbe vettek két férfit, akit azzal vádolnak, hogy az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezethez tartozik, és az újévi ünnepségen terrorcselekményeket készült elkövetni Ankara belvárosában - közölte a török főügyészség hivatala szerdán.
A Z generáció munkaerőpiacra való belépésével a történelem során először öt generáció fog együtt dolgozni, miközben a dolgozói elkötelezettség kérdése fokozott szerepet kap majd a munkahelyeken -...
A török hatóságok őrizetbe vettek két férfit, akit azzal vádolnak, hogy az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezethez tartozik, és az újévi ünnepségen terrorcselekményeket készült elkövetni Ankara belvárosában - közölte a török főügyészség hivatala szerdán.
Nézzétek meg a Háború és béke legújabb filmes feldogozását, mely 2016-ban kerül sugárzásra. Aki ismeri a Colin Firth és Jennifer Ehle főszereplésével készült Büszkeség és balítélet (szintén) BBC-s minisorozatot, annak valószínűleg ismerősen fog csengeni a brit forgatókönyvíró, Andrew Davies neve, akit a nagy európai regények filmre való adaptálása tett igazán népszerűvé. [cikk=43974] …