2015. december 30. szerda

dec. 30
12:06
Feldogozták a mosógépcserére program pályázatait (Infostart)
A nemzeti fejlesztési miniszter jóváhagyta az utolsó körben támogatásra felterjesztett pályázatokat is, ezzel lezárult az Otthon Melege Program keretében mosógépcserére benyújtott 44 ezer pályázat feldolgozása - tájékoztatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán az MTI-t.
dec. 30
12:06
Szeretsz vadászni? Itt van, mi változik az erdőben (Privátbankár)
Több új törvény már január 1-jén hatályba lép, de az összes új passzus csak 2017. március 1-jén.
dec. 30
12:07
Megszűnik a Tudakozó száma (Alternatív Energia)
Januártól kizárólag az ötjegyű telefonszámon érhető el a szolgáltatás.
dec. 30
12:09
300 millió közpénzt kapott Harkány (Alternatív Energia)
A forrást turisztikai célú fejlesztésekre fordítják.
dec. 30
12:12
Tippek másnaposságra: ha már itt a baj! (BorsOnline)
Szilveszter éjszaka könnyen ital után nyúl az ember. Ha jelentkezik a „macskajaj”, először hagyjuk a szervezetre, illetve a szervezet öngyógyító képességére a megoldást. A másnaposság ugyanis testünk gyógyulási folyamata.
dec. 30
12:12
Megszűnik a 198-as tudakozó-szám (Infostart)
Január elsejével megszűnik a 198-as tudakozói hívószám, a következő évtől kizárólag az ötjegyű 11800-as telefonszámon érhető el a szolgáltatás - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szerdán az MTI-vel.
dec. 30
12:15
Nyugdíjas pedagógus számolja fel a korrupciót Méhkeréken (444.hu)
A helyi iskola kapott 31 millió forintot bűnmegelőzésre, ám a pénzből nagyjából nem történt semmi. Boka Mária nem hagyta annyiban, az Együtt segítségét kérte.
dec. 30
12:21
Rákot diagnosztizáltak a híres színésznél (Alternatív Energia)
Megdöbbentő sorokat írt Facebook oldalára Jancsó Miklós nagy kedvence.
dec. 30
12:21
Az orosz pénzügyminiszter 40 dolláros olajárra számít (hirado.hu)
Anton Sziluanov szerdán elmondta: az orosz költségvetésben is ezzel a számmal terveznek.
dec. 30
12:21
Trump januártól heti kétmillió dollárt költ televíziós reklámra (ProfitLine)
A republikánusok jelenleg legnépszerűbb elnökjelölt-aspiránsa januártól mindent bevet az elnökségért indított kampányában. Mint ő maga bejelentette kedden, heti kétmillió dollárt tervez költeni tévés reklámspotokra.
dec. 30
12:21
Bezár a bazár: ennyien kaptak az államtól ingyenmosógépet (Pénzcentrum)
Lezárult a kormány nagy mosógépcsere-programja; 44 ezren pályáztak....
dec. 30
12:21
Így szabályozza az Iszlám Állam, hogyan erőszakolhatják a nőket a harcosai (ATV)
Az Iszlám Állam teológusai rendkívüli részletességgel szabályozzák, hogy a női rabszolgák tulajdonosai miképp erőszakoskodhatnak foglyaikkal.
dec. 30
12:23
Az év drogfogása? Tabletták tízezreit foglalták le - Videó! (Alternatív Energia)
dec. 30
12:24
Rápörögtek a bankok: mikor kaphatjuk meg a milliókat az államtól? (Privátbankár)
A lakástámogatások kedvezményrendszerének átalakítása a gazdasági fejlődés megerősítésére is irányul a Bankszövetség szerint.
dec. 30
12:25
Orbán "ilyen kijelentésekkel" nyert választást (Alternatív Energia)
A FAZ a kormányfő "vitathatatlan jogáról" ír.
dec. 30
12:26
Épp állást keresel? Itt van 5+1 tanács (Privátbankár)
Az év végi kikapcsolódás és január első napjai tökéletesek arra, hogy végiggondoljuk, mivel szeretnénk valójában foglalkozni, mi lenne számunkra a tökéletes állás.
dec. 30
12:30
Hidegen hagyta a befektetőket a dkj (TőzsdeFórum)
Emelkedő hozam a 12 hónapos diszkont kincstárjegy aukción.
dec. 30
12:33
Szabadság kiadása részmunkaidős munkavállalónak (Adózóna)
Sokak számára nem egyértelmű, hogy a részmunkaidős munkavállalók szabadságát miként kell számítani, illetve esetükben mi a szabadság kiadásának rendje.
dec. 30
12:39
Szergej Oreskin lett a Dinamo Moszkva vezetőedzője (Infostart)
A Ferencváros korábbi játékosa, majd edzője, Szergej Oreskin lett az orosz profi jégkorongligában (KHL) szereplő Dinamo Moszkva vezetőedzője.
dec. 30
12:39
Paul Lendvai: nem élhetek tovább hazugságban! (Alternatív Energia)
A publicista a magyar menekültek '56-os forradalom alatti és utáni befogadására emlékezett.
dec. 30
12:39
Sok pénzhez jutott Harkány (hirado.hu)
300 milliót kapott a kormánytól a Baranya megyei város.
dec. 30
12:39
Jövőre nem drágulnak a matricák (Portfolio)
Mindössze a 2015-ben átadott, a gyorsforgalmi hálózatba bekapcsolt utakkal bővül 2016 január elsejétől a személyautók számára díjköteles útszakaszok köre, az e-matrica rendszer más módon nem változik...
dec. 30
12:39
Egykerekű a csomagtérből - érdekes ötlettel állt elő a Ford (Auto Pult)
A mai, rohanó világban szinte mindent megéri szabadalmaztatni, hiszen ki tudja, hogy a jövőben nem kereshetünk-e jó pénzt az ötletünk értékesítésével, vagy éppen megvalósításával. Természetesen az autógyártók is igyekeznek minden ötletet kisajátítani, amiből néha igencsak érdekes szabadalmak születnek. Ezúttal a Ford jegyeztetett be egy filmbeillő megoldást, amelyből nagy valószínűséggel soha nem…
dec. 30
12:39
Nikolicsot választották az ősz legjobbjának Lengyelországban (Sport365)
A magyar válogatott és a varsói Legia csatárát, Nikolics Nemanját választották a lengyel bajnokság őszi idényének legjobb labdarúgójává a szurkolók.
dec. 30
12:41
Lecserélték a röntgenkészülékeket a Szent Imrében (Alternatív Energia)
Talán reménykedhetünk a rémisztő statisztikák javításában.
dec. 30
12:41
Ennek a hírnek biztosan örülni fognak a magyar autósok (Portfolio)
Mindössze a 2015-ben átadott, a gyorsforgalmi hálózatba bekapcsolt utakkal bővül 2016 január elsejétől a személyautók számára díjköteles útszakaszok köre, az e-matrica rendszer más módon nem változik...
dec. 30
12:41
Irány a fal - különleges távirányítós autót mutatott be a Disney (Auto Pult)
Manapság egyelőre csak a sci-fi filmek sajátjaiként láthatunk falon közlekedő autókat – vagy legalábbis kerekekkel ellátott járműveket. A Disney fejlesztésekért felelős központja (ugyanis ilyen is van nekik) azonban egy új, kifejezetten egyszerűnek tűnő megoldással állt elő az ötlet megvalósítására. A prototípus pedig a videó alapján teljesen működőképes – igaz, egyelőre csak egy távirányítós…
dec. 30
12:41
Újabb vizsgálat indult Platini ellen (Sport365)
Vizsgálatot indít a FIFA az Európai Labdarúgó Szövetség eltiltott elnöke, Michel Platini ellen, amiért részt vett egy dubaji díjátadó gálán.
dec. 30
12:42
Hordónkénti 40 dolláros olajárra számolnak az oroszok (Infostart)
Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter szerint 2016-ban hordónként 40 dollár körül lehet a kőolaj átlagára, és az orosz költségvetésben is ezzel a számmal terveznek, nyilatkozta szerdán a Rosszija 24 orosz hírtelevíziónak.
dec. 30
12:42
Most a közmédiát szemelte ki magának a szomszéd kormány (Privátbankár)
Saját embereit ültetné a közmédiumok éléra a Jog és Igazságosság pártja Lengyelországban. Ismerős valahonnan?
dec. 30
12:43
Négy ábra a magyar autóhelyzetről (Portfolio)
Egyre több autó van forgalomban Magyarországon, de kirívóan "autószegény" ország vagyunk az EU-ban. Egyre több autót helyeznek forgalomba, és mégis egyre öregebb az autóállományunk. Négy ábra az...
dec. 30
12:44
Nézted ma már a bankszámládat? Jött egy kis meglepetés az államtól (Privátbankár)
A családi pótlék idő előtt megérkezett a számlákra. Azt azért ne felejtsük: ez nem ajándék.
dec. 30
12:45
Ezt számolgatja most mindenki az új adótámogatás miatt (Portfolio)
Maximum 5 millió forintnak megfelelő adó-visszatérítést igényelhetnek az új ingatlant építők. Most megmutatjuk, hogy ehhez mekkora összegről kell számlát benyújtani. Részletek A Magyar Közlöny...
dec. 30
12:46
Nem nagyon kell már a magyar állampapír senkinek (Privátbankár)
A felkínált 40 milliárdos összegre sem volt ajánlat, nem csoda, hogy nőtt a hozam a szerdai állampapír-aukción.
dec. 30
12:48
Lajcsi utakat zárt le a szomszédok elől (BorsOnline)
Már a szomszédai is Galambos Lajos ellen fordultak, egy hetilapnak gőgről, útlezárásról, teljesítetlen ígéretekről beszéltek. Az irigység beszél belőlük, vagy az igazság?
dec. 30
12:48
Februártól lesz elérhető az új lakástámogatás (TőzsdeFórum)
A lakástámogatások kedvezményrendszerének átalakítása a gazdasági fejlődés megerősítésére is irányul.
dec. 30
12:48
Szilveszter? Baszatás!!4 (444.hu)
Végtelen bulifolyammal búcsúzik a főváros 2015-től. A 444 monstre buliajánlója.
dec. 30
12:50
Vízálló lesz a 7-es Iphone (444.hu)
És még lukból is kevesebb lesz rajta, vagy nem. Iparági verebek csirpieltek.
dec. 30
12:51
Premier League: Jöhet az újabb liverpooli siker (Agroinform)
Jürgen Klopp együttesének még idegenben sem okozhat gondot a kieső helyen álló Sunderland legyőzése.
dec. 30
12:54
Ha az alábbiak jellemzők rád szilveszterkor, tudhatod, hogy felnőttél (Éva Magazin)
Akinek nem inge, ne vegye fel - mi csakis magunkból indultunk ki! Haha! 1. Komolyan elgondolkodsz azon, hogy ne bújj-e inkább ágyba már este 10-kor.     2. Alaposan áttanulmányozod a tévéműsort.     3. Kardinális kérdés, hogy mi is lesz a menü.     4. A legutolsó őrült szilveszter, amire emlékszel az volt, hogy bevágódtatok az autóba délután, és kikocsikáztatok Bécsbe puncsozni. 5. A…
dec. 30
12:54
2016 a kis- és középvállalkozások éve lesz (ProfitLine)
Az európai uniós források adta lehetőségek hatékony felhasználásával 2016 a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) éve lesz - mondta Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) ügyvezető elnöke az MTI-nek.
dec. 30
12:56
Ezért nem tudnak több bért adni a munkaadók (ProfitLine)
Csökkenteni kell az élőmunka terheit a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint, mert a jelenlegi állami jövedelem-elvonási rendszer gátja egy nagyobb arányú bérreformnak.
dec. 30
12:57
Vannak, akik megússzák az online kasszát (Spa Trend Online)
dec. 30
12:57
Eddig tartott a növekedés lassulása? (hirado.hu)
A kockázatok ellenére is a potenciális növekedést meghaladó bővülést várnak a régióban 2016-ban és 2017-ben is az UniCredit Bank szakértői, Magyarországon mindkét évre 2,8 százalékos GDP-növekedéssel számolnak.
dec. 30
12:57
Ennek a hírnek örülhetnek az autósok (Portfolio)
Mindössze a 2015-ben átadott, a gyorsforgalmi hálózatba bekapcsolt utakkal bővül 2016 január elsejétől a személyautók számára díjköteles útszakaszok köre, az e-matrica rendszer más módon nem változik...
dec. 30
12:57
Tüzet nyitottak a turistákra Oroszországban, egy ember meghalt (ATV)
Ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak turisták egy csoportjára kedd éjjel az Oroszországhoz tartozó kaukázusi Dagesztáni Köztársaság Derbent nevű városában, a támadás következtében egy ember életét vesztette, tizenegyen különböző súlyosságú lőtt sebesüléseket szenvedtek - közölte szerdán az orosz szövetségi nyomozó bizottság (SZK) regionális igazgatósága.
dec. 30
12:57
Irány a fal - különleges távirányítós autót mutatott be a Disney (Auto Pult)
Manapság egyelőre csak a sci-fi filmek sajátjaiként láthatunk falon közlekedő autókat – vagy legalábbis kerekekkel ellátott járműveket. A Disney fejlesztésekért felelős központja (ugyanis ilyen is van nekik) azonban egy új, kifejezetten egyszerűnek tűnő megoldással állt elő az ötlet megvalósítására. A prototípus pedig a videó alapján teljesen működőképes – igaz, egyelőre csak egy távirányítós…
dec. 30
12:59
Vörös riasztás! Újabb katasztrófák fenyegetik Angliát (Spa Trend Online)
Leszakadt egy XVIII. századi híd, több ezren maradtak áram nélkül.
dec. 30
12:59
Újabb viharok Nagy-Britannia északi részén (hirado.hu)
Frank bekopogtat az országba.
dec. 30
12:59
Kísértetjárás: szellemektől rettegnek a migránsok Svédországban (ATV)
Kísértetjárás miatt kérte áthelyezését egy másik befogadóközpontba harmincöt menedékkérő Svédországban - közölte szerdán a svéd menekültügyi hivatal.

Keresés