A Ford bejelentette, hogy a közeljövőben hihetetlen mértékű fejlesztéseket kíván eszközölni az elektromos autók tekintetében: az autógyártó-óriás 2020-ig nem kevesebb, mint 4,5 milliárd dollárt, vagyis átszámítva több mint 1300 milliárd forintnyi összeget fektetne be az elektromos modellekkel kapcsolatos fejlesztésekbe. A gyártó a sajtóközlemény szerint ezzel kívánja megalkotni a jövő járműveit,…
Ostrom alatt állnak az európai alapértékek, a kereszténység és a nemzeti gondolat - jelentette ki az Országgyűlés elnöke pénteken a felvidéki Csallóközcsütörtökben, ahol ünnepi beszédet mondott a felújított Fehér Kereszt helyi szakrális emlékmű ünnepélyes felavatásán.
A magyar válogatott 31-21-re legyőzte a japán csapatot a dániai női kézilabda-világbajnokság ötödik fordulójában, így az esti Dánia-Montenegró mérkőzés eredményétől függően csoportelsőként vagy -másodikként szerepelhet a nyolcaddöntőben.
Súlyos testi sértés alapos gyanúja miatt európai elfogató parancsot adott ki pénteken a bíróság egy francia férfi ellen, aki Szombathelyen bántalmazta gyereke anyját, majd fiával ismeretlen helyre távozott - közölte honlapján a rendőrség.
Előzetes letartóztatásba helyezte péntek délután a Budakörnyéki Járásbíróság a ceglédi kettős gyilkosság elkövetésével alaposan gyanúsítható 21 éves Cs. Pétert - tudta meg ügyészségi forrásból az MTI.
Húsz lengyel biztonsági őr segít az izraeli katonáknak a Jeruzsálem óvárosába látogató turisták védelmében, a misszió egy hosszabb távú terrorellenes kiképzési program része - jelentette pénteken a Rzeczpospolita című lengyel napilap.
Louis van Gaal és Sir Alex Ferguson után a Chelsea vezetőedzője, José Mourinho is úgy nyilatkozott, hogy a listavezető Leicester City megnyerheti az angol labdarúgó-bajnokságot.
Az év végéig lezárul a Chevrolet márka közép- és kelet-európai piaci kivonulása, a további szervizelést és alkatrész-ellátást az Opel Central and Eastern Europe szervezetébe integrálva biztosítja a magyarországi Chevrolet-tulajdonosok számára a General Motors.
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint tovább nőhet a légiközlekedési piacon az árrés és a jövedelmezőség 2016-ban a folyamatosan bővülő kereslet és az alacsony kerozinárak miatt.
A kritikák ellenére ismét kiállt a muszlimok beutazását ideiglenesen megtiltó javaslata mellett Donald Trump republikánus elnökjelölt-aspiráns a CNN-nek adott interjújában. A milliárdos azt mondta, véget kell vetni annak, hogy a kínaiak, a japánok, meg mások ellopják az amerikaiak munkahelyét.
A szíriai kormány kész tárgyalni az országban öt éve dúló háború politikai megoldásáról, amelynek eddig már több százezer ember vált áldozatává, de nem hajlandó a párbeszédre "terrorista szervezetekkel" - jelentette ki Bassár el-Aszad szír elnök az EFE spanyol hírügynökségnek adott exkluzív interjúban Damaszkuszban pénteken. Aszad magasztalta Oroszországot, miközben Szaud-Arábia, Törökország…
A Fidesz szerint a Gyurcsány Ferenc tulajdonában álló Altus Zrt. újabb uniós megbízása nyílt beavatkozás a magyar belpolitikába, gátlástalan visszaélés a hatalommal
A magyar válogatott 31-21-re legyőzte a japán csapatot a dániai női kézilabda-világbajnokság ötödik fordulójában, így az esti Dánia-Montenegró mérkőzés eredményétől függően csoportelsőként vagy -másodikként szerepelhet a nyolcaddöntőben.
A japánok sejtenek valamit: az immár hosszú évek óta szinte csak turbóval lélegző Európával szemben a keleti szigetországból származó gyártók sokáig kitartottak az egyszerű, strapabíró szívómotorok mellett, azonban szép lassan ők is kapitulálni kényszerülnek. Ezúttal szinte váratlan meglepetésként - csendes beharangozót követően - a Suzuki 'fújta meg' a friss Vitarát, amit rögvest tesztre fogtunk.
A magyar válogatott 31-21-re legyőzte a japán csapatot a dániai női kézilabda-világbajnokság ötödik fordulójában, így az esti Dánia-Montenegró mérkőzés eredményétől függően csoportelsőként vagy -másodikként szerepelhet a nyolcaddöntőben
Előzetes letartóztatásba helyezett pénteken Finnországban a bíróság egy 23 éves ikerpárt, akik a gyanú szerint az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet harcosaként részt vettek fegyvertelen katonák 2014-es meggyilkolásában Irakban.
Pániknak nem neveznénk, de annyira majdnem egyöntetűen estek a részvények pénteken, hogy akár egy kiadós korrekció előszele is lehet. A pesti tőzsde valamivel kevésbé esett európai társainál, de így is elég volt. A forint kissé tovább gyengült, az olaj tovább esett.
A klasszikus értelemben vett tulajdonfelfogás jelentősen átalakult, s a jogrendszer a tulajdonjognak inkább a szociális kötöttségeit hangsúlyozza - mondta a Kúria elnöke pénteken a Győri Ítélőtábla fennállásának tizedik évfordulója alkalmából tartott összbírói értekezleten, a táblabíróságon.
A kabuli spanyol nagykövetséget megtámadták - idézte a spanyol külügyminisztert a BBC. A tálibok közölték: lázadóik bejutottak az afgán fővárosban lévő nagykövetség vendégházába, miután gépkocsiba rejtett pokolgéppel támadást hajtottak végre.
Románia a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködés (BSEC) felélesztését szorgalmazza, mert a jó gazdasági kapcsolatok a stabilitás előfeltételei ebben a feszültségterhes régióban - hangoztatta Lazar Comanescu román külügyminiszter a BSEC külügyminiszteri értekezletén pénteken Bukarestben.
Nemsokára megindul a nagy karácsonyi bevásárlások ideje, így nem is csoda, hogy az OKSZ legfrissebb felmérése szerint továbbra is erős forgalomfelfutással lehet számolni az év utolsó hónapjában, ezen belül pedig legnagyobb mértékben a december 12-20. közötti időszakban emelkedik a családi költekezés értéke.
Líbia egymással harcoló felei megegyeztek abban, hogy december 16-án aláírják a nemzeti egységkormány létrehozásáról szóló, az ENSZ támogatását is élvező megállapodást - közölte Martin Kobler, a világszervezet líbiai különmegbízottja pénteken.
Negyvenöt millió forint kamattal együtt visszakapta a győri önkormányzat a Quaestoron keresztül idén januárban vásárolt mintegy egymilliárd forint értékű államkötvényeit - tájékoztatta az önkormányzat közleményben pénteken az MTI-t.
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) 2014-ben vette át az erdészetek irányítását, azóta megszületett a vadgazdálkodási törvény, januárban pedig megkezdődik a társadalmi vitája az új erdészeti törvénynek, amelyet jövőre fogadhat el a parlament - közölte az FM állami földekért felelős államtitkára pénteken Debrecenben.
Minden folyamatban lévő, összesen 118 vidékfejlesztési programot fogadtak el 99,6 milliárd euró értékben a 2020-ig terjedő támogatási időszakra vonatkozóan Brüsszelben - tájékoztatott közleményében az Európai Bizottság pénteken.
Tálib lázadók gépkocsiba rejtett pokolgéppel támadást hajtottak végre pénteken a kabuli spanyol nagykövetség közelében lévő egyik vendégház ellen. A támadást követően tűzharc bontakozott ki, amely a helyi források szerint még zajlik az afgán főváros Serpur nevű kerületében. Legalább ketten meghaltak és hatan megsebesültek - közölték a helyi források. Számos sérültet szállítottak a közeli kórházba.…
A hatóságok nyolc év nyomozás után letartóztatták a legnagyobb európai drogcsempészhálózat vezetőjét a dél-spanyolországi Benalmádena tengerparti üdülővárosban - közölte a spanyol belügyminisztérium pénteken.