2015. december 11. péntek

dec. 11
18:39
Suzuki Vitara 1.4 Boosterjet 4WD teszt - Megfújva (Auto Pult)
A japánok sejtenek valamit: az immár hosszú évek óta szinte csak turbóval lélegző Európával szemben a keleti szigetországból származó gyártók sokáig kitartottak az egyszerű, strapabíró szívómotorok mellett, azonban szép lassan ők is kapitulálni kényszerülnek. Ezúttal szinte váratlan meglepetésként - csendes beharangozót követően - a Suzuki 'fújta meg' a friss Vitarát, amit rögvest tesztre fogtunk.
dec. 11
18:41
Előzetesben a ceglédi kettős gyilkosság gyanúsítottja (hirado.hu)
A 21 éves Cs. Péter beismerte, hogy szóváltást követően végzett áldozataival.
dec. 11
18:41
Finnország: előzetesben két terrorizmussal gyanúsított migráns (ATV)
Előzetes letartóztatásba helyezett pénteken Finnországban a bíróság egy 23 éves ikerpárt, akik a gyanú szerint az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet harcosaként részt vettek fegyvertelen katonák 2014-es meggyilkolásában Irakban.
dec. 11
18:48
Jó nagyot esett minden pénteken a tőzsdéken, nálunk is (Privátbankár)
Pániknak nem neveznénk, de annyira majdnem egyöntetűen estek a részvények pénteken, hogy akár egy kiadós korrekció előszele is lehet. A pesti tőzsde valamivel kevésbé esett európai társainál, de így is elég volt. A forint kissé tovább gyengült, az olaj tovább esett.
dec. 11
18:48
Darák: a jogrendszer a tulajdonjog szociális kötöttségeit hangsúlyozza (Infostart)
A klasszikus értelemben vett tulajdonfelfogás jelentősen átalakult, s a jogrendszer a tulajdonjognak inkább a szociális kötöttségeit hangsúlyozza - mondta a Kúria elnöke pénteken a Győri Ítélőtábla fennállásának tizedik évfordulója alkalmából tartott összbírói értekezleten, a táblabíróságon.
dec. 11
18:48
Megtámadták a kabuli spanyol nagykövetséget (Infostart)
A kabuli spanyol nagykövetséget megtámadták - idézte a spanyol külügyminisztert a BBC. A tálibok közölték: lázadóik bejutottak az afgán fővárosban lévő nagykövetség vendégházába, miután gépkocsiba rejtett pokolgéppel támadást hajtottak végre.
dec. 11
18:48
Románia a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködés felélesztését szorgalmazza (ProfitLine)
Románia a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködés (BSEC) felélesztését szorgalmazza, mert a jó gazdasági kapcsolatok a stabilitás előfeltételei ebben a feszültségterhes régióban - hangoztatta Lazar Comanescu román külügyminiszter a BSEC külügyminiszteri értekezletén pénteken Bukarestben.
dec. 11
18:50
Most jön az év legdurvább hete a magyar boltokban (Privátbankár)
Nemsokára megindul a nagy karácsonyi bevásárlások ideje, így nem is csoda, hogy az OKSZ legfrissebb felmérése szerint továbbra is erős forgalomfelfutással lehet számolni az év utolsó hónapjában, ezen belül pedig legnagyobb mértékben a december 12-20. közötti időszakban emelkedik a családi költekezés értéke.
dec. 11
18:54
Erre figyelj, ha albérletet keresel! (TőzsdeFórum)
Októberben és novemberben átlagosan havi 130 ezer forintért lehetett kivenni egy budapesti - 40-80 négyzetméteres lakást, ami 8 százalékos díjemelkedést jelent az előző év azonos időszakához képest.
dec. 11
18:54
A finn rendőrség elfogott két migránst, akik 11 fegyvertelen katonát végezhettek ki Irakban az ISIS nevében (444.hu)
Még egy videón is szerepel a 23 éves ikerpár.
dec. 11
18:56
Erre a trollkodásra nem készültek fel a brüsszeli bürokraták (444.hu)
Korrupció-ellenes konferenciát szervezett az Európai Bizottság Budapestre. Erre Csepreghy államtitkár Gyurcsánnyal támadta meg őket.
dec. 11
18:57
Egy ikerpár került terrorizmus gyanújával előzetesbe (hirado.hu)
A gyanú szerint az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet harcosaként a testvérek részt vettek fegyvertelen katonák 2014-es meggyilkolásában Irakban.
dec. 11
19:06
Líbiában 16-án aláírják a megállapodást a nemzeti egységkormányról (Infostart)
Líbia egymással harcoló felei megegyeztek abban, hogy december 16-án aláírják a nemzeti egységkormány létrehozásáról szóló, az ENSZ támogatását is élvező megállapodást - közölte Martin Kobler, a világszervezet líbiai különmegbízottja pénteken.
dec. 11
19:12
Megölte gyerekeit, magával nem sikerült végeznie (BorsOnline)
Gyerekei kivégzése után felvágta ereit és remélte, hogy a helyszínre érkező rendőrök végeznek vele, ezért henteskést tartott kezében.
dec. 11
19:12
Rég nem volt ilyen olcsó a Brent (TőzsdeFórum)
Brent olajfajta jegyzése 2008 óta legalacsonyabb szintre esett.
dec. 11
19:15
Csirkemell őzgerincformában baconszalonnával (Mindmegette)
80 dkg csirkemellfilé 40 dkg bacon (szeletelt) 20 dkg sajt 2 db tojás 1 csokor petrezselyem 4 evőkanál tejföl 3 evőkanál liszt 2 kiskanál só bors vaj zsemlemorzsa
dec. 11
19:15
Elutasították a kizárt Real Madrid kérvényét (Metropol)
Marad az eltiltsuk a Spanyol Kupából.
dec. 11
19:15
Ledőlhet a Hóman-szobor? (Alternatív Energia)
Cser-Palkovics: ne az áltoreláns civilek mondják meg, kinek állítsanak szobrot.
dec. 11
19:15
Évi egymillióba kerülnek az elfelejtett jelszavak (hirado.hu)
A Volkswagen dolgozók által elfelejtett jelszavak pótlására évente egymillió eurót költ a cég.
dec. 11
19:15
Sikkasztásért tíz évet kapott a volt kazah kormányfő (ATV)
Sikkasztásért tíz év börtönbüntetésre ítélték pénteken Szerik Ahmetov korábbi kazah kormányfőt.
dec. 11
19:17
Quaestor-ügy: visszakapta a győri önkormányzat az államkötvényeit (ATV)
Negyvenöt millió forint kamattal együtt visszakapta a győri önkormányzat a Quaestoron keresztül idén januárban vásárolt mintegy egymilliárd forint értékű államkötvényeit - tájékoztatta az önkormányzat közleményben pénteken az MTI-t.
dec. 11
19:21
Jövőre lesz új erdészeti törvény (ProfitLine)
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) 2014-ben vette át az erdészetek irányítását, azóta megszületett a vadgazdálkodási törvény, januárban pedig megkezdődik a társadalmi vitája az új erdészeti törvénynek, amelyet jövőre fogadhat el a parlament - közölte az FM állami földekért felelős államtitkára pénteken Debrecenben.
dec. 11
19:23
Közel százmilliárdos EU-támogatás vidékfejlesztési programokra (ProfitLine)
Minden folyamatban lévő, összesen 118 vidékfejlesztési programot fogadtak el 99,6 milliárd euró értékben a 2020-ig terjedő támogatási időszakra vonatkozóan Brüsszelben - tájékoztatott közleményében az Európai Bizottság pénteken.
dec. 11
19:27
Régészek szerint maga Julius Caesar mészárolt le 150 ezer embert holland földön (444.hu)
Két germán törzs menedéket kért a birodalomban, Caesar inkább kiirtotta őket. Már az is megvan, hol.
dec. 11
19:30
Pesszimizmus uralta Európát (TőzsdeFórum)
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 1,99 százalékkal süllyedt.
dec. 11
19:33
Federer indulna vegyespárosban Martina Hingisszel (Infostart)
A svájci Roger Federer szívesen indul vegyespárosban honfitársával, Martina Hingisszel a jövő évi riói olimpia teniszversenyében.
dec. 11
19:33
Elfogták Európa első számú drogcsempészét (Metropol)
Nyolc évig nyomoztak utána a hatóságok.
dec. 11
19:33
Elrabolta a gyereket - Európai elfogató parancs a francia apa ellen (Alternatív Energia)
Lapértesülések szerint a férfi kisfiúval már külföldön lehet.
dec. 11
19:33
Dübörög az online műtárgykereskedés (hirado.hu)
Egy 14 éve működő online műtárgykereskedőbe fektetett be összesen 100 millió forintot a Széchenyi Tőkealap (SZTA).
dec. 11
19:35
Egy életen át spórolt - A Dunából került elő a 130 ezer euró (Alternatív Energia)
dec. 11
19:35
Tíz évet kapott sikkasztásért a volt kazah kormányfő (hirado.hu)
Tíz év börtönbüntetésre ítélték pénteken Szerik Ahmetov korábbi kazah kormányfőt.
dec. 11
19:37
Túlsúlyos a magyar egyetemisták harmada (hirado.hu)
Egy friss kutatás szerint a diákok 14 százaléka él együtt valamilyen krónikus betegséggel.
dec. 11
19:39
Megtalálhatták a Dunába szórt 130 ezer euró tulajdonosát (hirado.hu)
Egy idős férfi szabadulhatott meg a 40 millió forint értékű eurótól. A rendőrség szerint nem bűncselekményből származik a pénz .
dec. 11
19:42
Támadás a kabuli spanyol nagykövetség ellen (Infostart)
Tálib lázadók gépkocsiba rejtett pokolgéppel támadást hajtottak végre pénteken a kabuli spanyol nagykövetség közelében lévő egyik vendégház ellen. A támadást követően tűzharc bontakozott ki, amely a helyi források szerint még zajlik az afgán főváros Serpur nevű kerületében. Legalább ketten meghaltak és hatan megsebesültek - közölték a helyi források. Számos sérültet szállítottak a közeli kórházba.…
dec. 11
19:48
Napirendre kerül a BKV finanszírozása (TőzsdeFórum)
Tarlós István december 21-én egyeztet a miniszterelnökkel a BKV-ról.
dec. 11
19:51
Nem bűncselekményből származhat a Dunában talált 130 ezer euró (Metropol)
A bécsi rendőrség úgy ítélte meg, meg, hogy a pénzt valaki elvesztette, ezért megszüntették az eljárást.
dec. 11
19:51
Ők az idei Gramofon-díjazottak (Kripto Akadémia)
Az elismerést a klasszikus zene és a jazz műfajában tevékenykedő művészek kapják.
dec. 11
19:51
A Duna Médiaszolgáltató Zrt. visszautasítja, hogy politikai szempontok alapján tagadja meg közlemények kiadását (hirado.hu)
A cég hangsúlyozta: bármely közlemény visszautasításakor kizárólag a jogszabályok és az OS-ra vonatkozó szerződés alapján jár el.
dec. 11
19:51
Letartóztatták Európa drogbáróját (ATV)
A hatóságok nyolc év nyomozás után letartóztatták a legnagyobb európai drogcsempészhálózat vezetőjét a dél-spanyolországi Benalmádena tengerparti üdülővárosban - közölte a spanyol belügyminisztérium pénteken.
dec. 11
19:51
A Ferencváros két válogatott játékosa is kihagyhatja a derbit (Sport365)
Pintér Ádám és Hajnal Tamás szereplése kérdéses az OTP Bank Liga szombati rangadóján, a Ferencváros-Újpest mérkőzésen.
dec. 11
19:54
Robotok segítik rászoruló tehetséges gyerekek tanulását (ProfitLine)
A Csányi Alapítvány pécsi és nagybajomi csoportja LEGO-robotokat kapott, hogy azok rászoruló tehetséges gyermekek tanulását segítsék.
dec. 11
19:56
Fitch: a feltörekvő gazdaságok lassulása nem okoz nagy károkat a fejlett térségnek (ProfitLine)
A globális növekedéssel kapcsolatos, főleg a nyár vége óta körvonalazódó aggályok nem múltak el, de jelenleg úgy tűnik, hogy a fő kockázatforrások közé sorolt nagy feltörekvő gazdaságok nem okoznak komoly károkat a fejlett ipari térségnek - áll a Fitch Ratings idei utolsó, átfogó globális előrejelzésében.
dec. 11
20:00
Robbantás a kabuli spanyol nagykövetség közelében (Infostart)
Tálib lázadók gépkocsiba rejtett pokolgéppel támadást hajtottak végre pénteken a kabuli spanyol nagykövetség közelében lévő egyik vendégház ellen. A támadást követően tűzharc bontakozott ki, amely a helyi források szerint még zajlik az afgán főváros Serpur nevű kerületében. Legalább ketten meghaltak és hatan megsebesültek - közölték a helyi források. A spanyol miniszterelnök szerint nem a…
dec. 11
20:00
Kamatostul kapja vissza a quaestoros állampapírjait a győri önkormányzat (444.hu)
Ezek azok az állampapírok, amikről Lázár egyszer azt mondta, hogy Quaestor-kötvény is van köztük, de aztán visszakozott.
dec. 11
20:02
52 év után újra lesz posta az Egyesült Államok és Kuba között (Infostart)
Megállapodás született pénteken az Egyesült Államok és Kuba képviselői között arról, hogy 52 év után helyreállítják a közvetlen postai szolgáltatást a két ország között.
dec. 11
20:06
Drogra és szado-mazo szexre költötte a templom vagyonát a pap (BorsOnline)
Nyugodtan kijelenthetjük: nem épp lelkipásztorhoz méltó életet élt.
dec. 11
20:06
Hongkongi lap került az Alibaba kezébe (TőzsdeFórum)
Az Alibaba, a kínai e-kereskedelmi óriás megvásárolta a South China Morning Post című hongkongi napilapot.
dec. 11
20:09
Elemzők: nem fog változtatni az alapkamaton az MNB (Infostart)
Az elemzők nem várnak kamatemelést a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa december 15-i ülésén - közölte a Reuters elemzők körében végzett felmérése alapján.
dec. 11
20:09
Így fogadta Törőcsik Marit és Makk Károlyt az államfő (fotó) (Alternatív Energia)
A tiszteletvacsorákon a legnevesebb magyar séfek alkotta négyfogásos menüsort szolgálják fel.
dec. 11
20:09
Ezzel javulhat a hangulatunk 7 másodperc alatt - Ellen módszerével (hirado.hu)
Ellen DeGeneres műsorvezető ötlete pillanatok alatt javíthat a hangulatunkon. Legalábbis szerinte.

Keresés