A magyar fővárosban tartják a Nemzetközi Vetőmag Szövetség (International Seed Federation, ISF) világkongresszusát 2017-ben, erről a napokban írt alá megállapodást a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács a világszervezettel - közölte a vetőmag szövetség az MTI-vel.
A kis- és középvállalalkozások fele indulna az új uniós pályázatokon, közel harmaduk pedig eszköz- és telephelyfejlesztésre fordítaná az így bevont forrást - derül ki az Erste Bank felméréséből,...
A pápai állam csendőrsége lopás gyanújával nyomozást indított, miután kiderült, hogy a vatikáni hivatalokból bizalmas dokumentumokat tulajdonítottak el, valamint feltörték a Vatikán első számú könyvelőjének számítógépét - jelentették a vasárnapi olasz napilapok.
Úgy érzed egyedülálló képességeid és tudásod miatt a munkahelyed képtelen lesz elengedni, bármi is történjék? Vannak feladatok, amit már rá sem mernek bízni másra addig, amíg te nem láttad? Ha magadra ismersz, több rossz hírünk is van.
Napirendre tűzi a Századvég-ügyet következő ülésén az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága - közölte a testület szocialista elnöke vasárnap az MTI-vel.
A lengyel bajnokság 14. fordulójában a Legia 3-1-re győzött a Lechia Gdansk otthonában, mégpedig a magyar csatár főszereplésével, hiszen gólt szerzett, valamint egyet előkészített.
Ellenzéki bojkott és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőinek távolmaradása mellett kezdődtek meg a parlamenti választások vasárnap Azerbajdzsánban, ahol minden bizonnyal a kormánypárt fog ismét győzedelmeskedni.
José Mourinho nem ura jelenleg a helyzetnek a Chelsea-nél, elveszítette a játékosok többségének a bizalmát - állítja a BBC Radio 5 Sportsweek című műsorát vezető Garry Richardson.
Lezárult a "Fenntartható életmód a fogyasztóvédelem eszközrendszerén keresztül" elnevezésű, több mint 340 millió forrásból gazdálkodó uniós projekt - mondta el a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság megbízott főigazgatója az InfoRádiónak.
Már régóta tetszett neked egy jó pasi, aztán amikor összejöttetek, kiderült, hogy nulla az ágyban? Összeállításunkból kiderül, honnan tudhatod, hogy egy pasi nemcsak jól néz ki, hanem jó vele a szex is, írja a miss.at.
Újabb ötnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a következő két hétben. A képviselők részben a migrációs válsággal összefüggésben kedden, vagy az azt követő hétfőn módosíthatják az idei költségvetést, ami az előző ülésen a Költségvetési Tanács véleményének hiányában nem történhetett meg.
Mintegy 75 milliárd forintért értékesítette a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő az állami tulajdonban lévő több mint 14 millió darab OTP részvényt. Nagy Viktor, a Portfolio vezető elemzője szerint elsősorban intézményi befektetők vásároltak a bankpapírból.
Az FTC három góllal diadalmaskodott a német Thüringer HC otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája harmadik fordulójában. Szucsánszki Zita nyolc gólt dobott.
Már földet érés előtt darabjaira hullott az előző napon Egyiptomban lezuhant orosz utasszállító repülőgép - jelentette ki vasárnap a légi katasztrófák kivizsgálását végző, moszkvai székhelyű államközi légügyi bizottság (MAK) vezetője.
Az Everton a mesterhármast szerző Arouna Kone vezérletével nyolcgólos mérkőzésen győzte le a vendég Sunderlandet az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi játéknapján.
A lengyelországi választásokon győztes nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság párt kormányalakításával valószínűleg változik Varsó külpolitikája is. Az eddigi nyugat felé nyitó diplomácia a korábbiaknál nagyobb hangsúlyt fektet majd a Visegrádi együttműködésre - véli Fóris György, a Bruxinfo elemzője. Az InfoRádió által megkérdezett gazdasági elemző szerint még nehéz megítélni az alakuló kormány…
Békésen zajlott le vasárnap Törökországban az előre hozott parlamenti választás, amelytől a választópolgárok megítélése szerint hasonló eredmény várható, mint a legutóbbi, öt hónappal korábbi voksoláson.
November 3. és 5. között rendezi meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Karrierközpont a 6. Virtuális állásbörzét, amely az egyetem Múzeum körúti kampuszán offline programokkal is várja az érdeklődőket - közölte az ELTE az MTI-vel.