2015. november 9. hétfő

nov. 9
16:09
Bemutatták az új lengyel kormányt (Gondola)
Bemutatták Varsóban a választásokon győztes Jog és Igazságosság (PiS) párt kormányát; a hétfő délutáni sajtóértekezleten Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke megerősítette, hogy az új kabinetet Beata Szydlo vezeti
nov. 9
16:09
Fölszállott a páva - Hatan jutottak tovább az első elődöntőből (Blikk)
nov. 9
16:11
350 ezer fiatal tehetséget támogattak (Gondola)
Idén összesen 2,8 milliárd forintot fordít a kormány tehetséggondozásra, ez 2 milliárddal több, mint a 2013-as összeg – jelentette be az emberi erőforrások minisztere
nov. 9
16:12
Növelné az agrártárca a hungarikumok támogatására szolgáló keretet (ProfitLine)
Az agrártárca a következő években növelni kívánja az évi mintegy 500 millió forintos, a hungarikumok támogatására szolgáló keretet - mondta a földművelésügyi miniszter hétfőn Budapesten, az első Paprika Market megnyitóján.
nov. 9
16:13
Honvédségi csapatszállító balesetezett (Gondola)
Honvédségi csapatszállítóval ütközött össze egy teherautó a 4-es úton, Ceglédbercel közelében
nov. 9
16:15
Katonai sírok a Széll Kálmán téren (Gondola)
A Széll Kálmán tér felújítása a végéhez közeledik, a földmunkák gyakorlatilag véget értek.
nov. 9
16:15
Elkóborolnak a Városligeti fák? - Pontosítani kell a katasztert (Alternatív Energia)
Hogyan fogják "megvédeni" a fákat, ha azt sem tudják, hogy pontosan hányan vannak és milyenek?
nov. 9
16:15
Véleményt mondott rólunk az, akire a kormány hallgat (Portfolio)
Erős növekedést produkált 2015-ben a magyar gazdaság, azonban az állami beruházások csökkenése és a kevésbé támogató költségvetési politika miatt jövőre várhatóan lassulni fog a bővülés - állapítja...
nov. 9
16:15
Bemutatta kormányát Lengyelország új vezetője (ATV)
Bemutatták Varsóban a választásokon győztes Jog és Igazságosság (PiS) párt kormányát; a hétfő délutáni sajtóértekezleten Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke megerősítette, hogy az új kabinetet Beata Szydlo vezeti.
nov. 9
16:21
Sok gondod volt a céges számlákkal? Besegít a NAV (Privátbankár)
A vállalkozások adó-, illetve vámfolyószámlája egységes lesz, azt egyben vezeti a NAV.
nov. 9
16:21
41 ezer forintért kelt el a Haladás-focista maszkja (Blikk)
Szombathely – Október 12-én bocsátotta jótékonysági licitre maszkját Halmosi Péter (36), amelyet járomcsonttörése miatt kellett viselnie meccsein a szombathelyi focistának.
nov. 9
16:21
Szijjártó Péter a koszovói EU integrációs miniszterrel tárgyalt (Infostart)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogadta a koszovói EU integrációs minisztert, a találkozón a nyugat-balkáni ország európai és az euroatlanti integrációjáról volt szó - közölte a tárca hétfőn az MTI-vel.
nov. 9
16:21
Közvetítés a magyar válogatott sajtótájékoztatójáról (Sport365)
Bernd Storck szövetségi kapitány mellett Dzsudzsák Balázs, Németh Krisztián és Szalai Ádám áll az újságírók rendelkezésére.
nov. 9
16:23
Egyiptomot a szakadékba taszítja a légikatasztrófa (Privátbankár)
Az egyiptomi gazdaság már hosszabb ideje gyengélkedik. Fontos iparág lett a turizmus, sőt ez adta a hosszabb távú reményt, és most pont ez kapott halálos csapást azáltal, hogy a turistákat fejvesztve menekítik országaik. Az ország valutájára máris nyomás nehezedik.
nov. 9
16:23
Fotók a százhalombattai rendőrbalesetről! (Blikk)
Két rendőr sérült meg a 6-os úton, mikor százhalombatta közelében egy rendőrautó és egy másik kocsi karambolozott.
nov. 9
16:24
Nagyfeszültségű távvezeték-összeköttetés épül Szlovéniával (Infostart)
Módosította korábbi szerződését a magyar és a szlovén villamosenergia-ipari rendszerirányító, ennek értelmében 2018 december végéig megépül a két országot összekötő 400 kilovoltos (kV) távvezeték.
nov. 9
16:24
Szemkápráztató ollózás: Puskás-díjra is jelölhetik az egyiptomi gólját – Videó! (Blikk)
Kairó – Nem lepődhetnénk meg azon, ha egyiptomi focista nyerné a következő Puskás-díjat.
nov. 9
16:24
Az összes orosz atlétát eltiltaná a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (444.hu)
Ez lehet minden idők legnagyobb sportbotránya.
nov. 9
16:26
A férfi, aki 38 évvel későbbi önmagával készített interjút 18 évesen (444.hu)
Peter Emshwiller 1977-ben felvett videóra pár kérdést. Most pedig leült és megválaszolta őket.
nov. 9
16:27
Migránsok rejtélyes tragédiája a La Manche csatornán: két halott! (Blikk)
Az esetre egy különös véletlen folytán derült fény. Egy esztendeje Norvégia legdélibb pontján egy búvárruhát vetett partra az óceán, benne emberi maradványokkal.
nov. 9
16:33
A pitiánerség emlékműve (Alternatív Energia)
Pest megye díszpolgári címére terjesztette fel Pásztor Bélát a megyei közgyűlés DK-s képviselője.
nov. 9
16:33
Varga: tízszeresen megtérül az államnak a Széchenyi Kártya Program (2.) (Portfolio)
A 13 éve indult Széchenyi Kártya Programot évente 4 milliárd forinttal támogatja a költségvetés - kamattámogatás és garancialehívások formájában -, ehhez köthetően az éves többlet adóbevétel viszont...
nov. 9
16:33
Fizetés nélkül távoztak tankolás után: nem ez az első eset (Pénzcentrum)
Elfogta a rendőrség az ingyentankolókat....
nov. 9
16:33
Exkluzív videó: Megszólaltattuk a lövöldöző szocialista politikust (ATV)
Az atv.hu-nak megszólalt az MSZP szentendrei szervezetének egyik elnökségi tagja, Rédei Ottó, aki tettlegességig fajuló összetűzésbe keveredett fideszes politikustársával. A rendőrség a szocialista politikus ellen indított eljárást.
nov. 9
16:39
Vége az internetnek! Mi lesz így velünk? (Blikk)
Budapest – Többek között erről, illetve a jövő társadalmáról beszélt Jakab Roland, az Ericsson Magyarország ügyvezető igazgatója egy konferencián.
nov. 9
16:42
Szétveti az ideg? Segítünk! Itt a nagy stresszteszt! (Blikk)
Szívünk és érrendszerünk talán a legesendőbb a stressz­ hatásaival szemben.
nov. 9
16:42
Amerikai kiképzőtiszteket lőttek agyon Jordániában (Infostart)
Agyonlőtt egy jordániai rendőr két amerikai kiképzőtisztet és egy dél-afrikai civilt hétfőn a biztonsági erők kiképzésére szolgáló egyik intézményben, Ammánban. Két további amerikai és négy jordániai személy pedig megsebesült - közölte Mohammed Momani kormányszóvivő a Petra jordániai hírügynökséggel. A merénylőt lelőtték.
nov. 9
16:44
Agyonlőtték az Iszlám Állam egyiptomi szárnyának egyik vezetőjét (Infostart)
Rendőrök agyonlőtték az Iszlám Állam (IÁ) nevű iszlamista terrorcsoport egyik vezetőjét Kairóban - közölte hétfőn az egyiptomi belügyminisztérium.
nov. 9
16:45
Agyonlőtték az Iszlám Állam egyik vezetőjét (Gondola)
Rendőrök agyonlőtték az Iszlám Állam (IÁ) nevű iszlamista terrorcsoport egyik vezetőjét Kairóban - közölte hétfőn az egyiptomi belügyminisztérium
nov. 9
16:45
Keressük a legőrültebb szerkesztőségi csapatokat! (Kreatív Online)
A Lenovo Magyarország keresi Magyarország #furánjó szerkesztőségeit!
nov. 9
16:45
Drágábban tankolhatunk szerdától (Blikk)
nov. 9
16:45
Varga: folyamatosan szükség van a pénzügyi intézményrendszer fejlesztésére (ProfitLine)
Az elmúlt évtized gazdasági válsága is rámutatott arra, hogy folyamatosan szükség van a hitelezéssel kapcsolatos intézmények és szabályozás újragondolására, fejlesztésére - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn a Széchenyi Kártya Program ünnepségén Budapesten, amelyet abból az alkalomból tartottak, hogy az elmúlt 13 évben kihelyezett hitelállomány meghaladta az 1500 milliárd…
nov. 9
16:46
Törökországban a legtöbb menekült gyerek nem jár iskolába (Infostart)
Az elmúlt tanévben Törökországban csaknem 500 ezer szíriai menekült gyerek nem vett részt az iskolai oktatásban, holott erre a török állam lehetőséget adna - derült ki a Human Rights Watch (HRW) nevű nemzetközi jogvédő szervezet hétfőn közzétett jelentésében.
nov. 9
16:47
Jön az egységes NAV-folyószámla (Gondola)
Összevonják az adó- és vámfolyószámlát - a minisztérium azt ígéri, ettől csökkennek a vállalkozások adminisztrációs terhei.
nov. 9
16:47
Szaúd-Arábia nem kívánja csökkenteni olajkitermelését (ProfitLine)
Szaúd-Arábia, a világ legnagyobb olajexportőre továbbra sem kívánja csökkenteni olajkínálatát, annak ellenére sem, hogy az olajárak zuhanásának már fájdalmas pénzügyi következményei vannak - írta szaúdi olajipari illetékeseket idézve a hétfői Financial Times.
nov. 9
16:51
Hungarikum ajándékáruház a Vörösmarty téren (Kripto Akadémia)
Virágozzék száz virág - rögvest a New Yorker és az H and M mellett.
nov. 9
16:51
Veszélyes viszonyok, súlyos következmények (Portfolio)
A szexuális úton terjedő betegségek (Sexually transmitted diseases, röviden STD) körébe több mint 20 kórokozó által kiváltott kórkép tartozik. Vannak közöttük könnyen gyógyítható fertőzések, és...
nov. 9
16:53
Speciális katéteres szívbillentyűműtét - Először Magyarországon (Kripto Akadémia)
A múlt héten operált 69 éves és 73 éves beteg jól van.
nov. 9
16:53
Így veheted meg olcsón a kedvenc tőzsdédet (Portfolio)
Ahhoz, hogy megnézzük, hogy befektetésünk jól teljesít-e, nem elég a százalékos hozamokat vizsgálnunk, hanem érdemes azzal is tisztában lennünk, hogy a piac, ahova befektetünk, hogyan teljesített....
nov. 9
16:54
Kormányzati szinten folyt az orosz doppingolás, kizárás következhet (Sport365)
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) háromtagú vizsgáló bizottsága a tavaly kirobbant doppingbotrány miatt az Orosz Atlétikai Szövetség és az ország atlétáinak eltiltását javasolja.
nov. 9
16:55
Mélységesen aggódik a világkereskedelem gyengélkedése miatt az OECD (Portfolio)
A feltörekvő országok, elsősorban Kína gazdasági növekedésének lelassulása visszaveti a világkereskedelmet és ezzel együtt a világgazdaság növekedési ütemét - áll a Gazdasági Együttműködési és...
nov. 9
16:57
Udvaros Dorottya visszatér - újra filmet forgat (Blikk)
A Halhatatlanok Társulatába választott Kossuth- és Jászai Mari-díjas művésznő nyolcéves szünet után újra mozifilmet forgat, és hétéves szünet után megjelent a 3. nagylemeze Majdnem valaki címmel, amelyen Hrutka Róbert zenéire énekli Bereményi Géza személyre szabott szövegeit.
nov. 9
16:57
Az MTA szerint ugyanúgy kéne elbírálni a homeopátiás szereket, mint a gyógyszereket (444.hu)
Ugyanolyan hatékonysági eljárásokat és bizonyosságokat szeretnének az engedélyeztetéshez.
nov. 9
16:59
Nem kaptak jegyet az Eiffel-toronyra, ezért inkább felmásztak rá (444.hu)
Egész éjszaka az acélszerkezeten mászkálva kergetőztek a biztonságiakkal, csak reggelre tudták leszedni őket.
nov. 9
17:00
Lamine Diack tiszteletbeli tagságát felfüggesztették (Infostart)
A korrupciós botrányba keveredett Lamine Diack tiszteletbeli tagságát felfüggesztette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB).
nov. 9
17:01
Szovjetáruház nyílt Fehéroroszországban (444.hu)
A Lenin út 27. alatt, közel a Proletariátus nevű metrómegállóhoz.
nov. 9
17:02
A katalánok elindultak az önálló állam felé vezető úton (Infostart)
Elfogadta a katalán parlament hétfőn a függetlenségi pártok határozati javaslatát, amelyben kinyilvánítják, hogy megkezdik az önálló állam létrehozásához vezető folyamatot. A spanyol kormányfő ezután bejelentette, hogy az alkotmánybírósághoz fordulnak.
nov. 9
17:03
Mikor kell használni a programmatic hirdetési megoldásokat? (Kreatív Online)
A Kreatív és a Google közös workshopja keresett sok más mellett erre is választ.
nov. 9
17:09
Meglepő kijelentést tett Soros a menekültekről (Portfolio)
Ellenzi a kötelező európai bevándorlási kvótákat Soros György, mivel szerinte a valódi megoldás csak önkéntes vállalásokon alapulhat. A magyar származású milliárdos arról is beszélt, hogy a magyar...
nov. 9
17:09
Januártól egységes NAV folyószámla lesz (ATV)
Januártól csökkennek a vállalkozások adminisztrációs terhei azáltal, hogy adó-, illetve vámfolyószámlájuk egységes lesz - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az MTI-vel.

Keresés