Allergiás tüneteket okozhat a váratlanul kivirágzó mogyoró - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Országos Tisztifőorvosi Hivatala szerdán
Ösztönözni kell a nagyvállalatokat arra, hogy részt vállaljanak a munkaerőképzésben, és a beszállító-fejlesztésben - mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában. Lepsényi István szerint a megfelelő pályázatok és kedvezmények ebben sokat segíthetnek.
A Görögországban uralkodó rossz időjárás miatt, amely ellehetetleníti a hajóforgalmat, a megszokottnál kevesebb migráns érkezik Macedóniába és Szerbiába, az időjárás javulása után azonban újra nagy tömegek várhatók - jelentette a szerb és a macedón sajtó szerdán.
Orosz vizsgálatok kimutatták, hogy melyik ülés alatt léphetett működésbe az a pokolgép, amely Moszkva szerint a három hete Egyiptomban történt repülőszerencsétlenséget okozta - jelentették egyiptomi lapok szerdán orosz forrásokra hivatkozva.
A decemberi ülésen a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa "finomhangolhatja" monetáris politikai eszköztárát - mondta Virág Barnabás, a jegybank ügyvezetője szerdán a Reuters kérdésére. A szakember...
Az Iszlám Állam (IÁ) és az al-Kaida dzsihadista szervezetek versengenek a nemzetközi terrorizmus vezető pozíciójáért - közölte szerdán a szélsőséges vallás i rendeleteket megfigyelő egyiptomi vallásjogi testület.
Sikeresnek bizonyult az a döntés, hogy a Miniszterelnökséghez kerüljenek az uniós ügyek, hiszen ezek alapvetően államon belüli ügyek, nem pedig külpolitikai jellegűek - többek között ezt mondta Lázár...
Veszélybe kerülhet az euró, ha a schengeni övezet lezárul. Ezt Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke fogalmazta meg szerdán közzétett állásfoglalásában. A luxemburgi politikus szerint ha...
A Magyar Labdarúgás Napja alkalmából rendezett ünnepségen a szövetség elnöke, Csányi Sándor az NB I-es mérkőzések nézőszámának növelését nevezte az egyik legsürgetőbb feladatnak.
Jelentős változásokon ment keresztül az irodapiac az elmúlt pár évben és a következő évek újabb kihívásokat tartogatnak. A jövőt illetően a cégek egyik legnagyobb félelme a munkaerőhiányhoz...
Valószínűleg 2015 lesz az eddigi legforróbb év a világon az éghajlati mérések 1880-as kezdete óta - közölte szerdán a Meteorológiai Világszervezet (WMO).
Ösztönözni kell a nagyvállalatokat arra, hogy részt vállaljanak a munkaerőképzésben, és a beszállító-fejlesztésben - mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában. Lepsényi István szerint a megfelelő pályázatok és kedvezmények ebben sokat segíthetnek.
A helyzet már javul, kezd a héten visszatérni a rendes kerékvágásba - mondta szerdán Emmanuel Macron francia gazdasági miniszter Párizs üzleti negyedében, a La Défense-ban, ahova azért látogatott el, mert a november 13-ai párizsi merényletek feltételezett fő szervezője, Abdelhamid Abaaoud a merényleteket követő héten itt akarta felrobbantani magát.
A rendőrség közzétette az eddig hiányzó öt megyére vonatkozóan is a fix telepítésű, egyelőre a sebességtúllépés, később más közlekedési szabálysértések dokumentálására is alkalmas mérőpontjainak a...
Erősödik Nyugat-Európa a német tőzsde vezetésével annak köszönhetően, hogy a hírek szerint Oroszország nem fogja megtorolni katonai erővel azt, hogy a törökök lelőtték az egyik gépüket. Ez a...
Hazánkban - az elmúlt évekhez hasonlóan - 1,3 millió térítésmentes vakcina áll rendelkezésre a rizikócsoportokba tartozók influenza elleni védőoltásához.
A japán SANAA (Sejima and Nishizawa and Associates) építésziroda tervei alapján épül meg az Új Nemzeti Galéria a Liget Budapest projekt keretében a Petőfi Csarnok helyén; a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria egyesített modern kori anyagát befogadó épület 2019 nyarán nyitja meg kapuit.
Idén is százmillió millió forint állami forrást biztosít a települési önkormányzati tulajdonú, fenntartású, vagy települési önkormányzati támogatóval rendelkező artmozik digitális fejlesztésére a költségvetés - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerdán az MTI-vel.
A Görögországban uralkodó rossz időjárás miatt, amely ellehetetleníti a hajóforgalmat, a megszokottnál kevesebb migráns érkezik Macedóniába és Szerbiába, az időjárás javulása után azonban újra nagy tömegek várhatók - jelentette a szerb és a macedón sajtó szerdán.
A Kárpát-medencei és a hollandiai magyarság érdekében végzett tevékenysége elismeréseként Magyar Ezüst Érdemkereszttel tüntette ki Kaposvári Györgyöt, valamint a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét adta át Leo Elshout részére Kövér László, az Országgyűlés elnöke hivatalos hágai látogatása keretében szerdán.
Londoni pénzügyi elemzők szerint az amerikai és az euróövezeti monetáris politika várhatóan történelmi léptékűvé szélesedő széttartása miatt az 1:1-es árfolyamparitás alá gyengülhet az euró a...
A zágrábi megyei bíróság tanácsának szerdai döntése alapján Ivo Sanader volt horvát kormányfő még a nap folyamán elhagyhatja a börtönt, óvadék és egyéb óvintézkedés elrendelése nélkül - közöl Kresimir Devcic bírósági szóvivő.
Az az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 30 százalékos részesedést vásárolna a Raiffeisen Bank International ukrán leánybankjában, a Raiffeisen Bank Avalban - derül ki az RBI...
A hétvégi El Clásicón a Real Madrid spanyol válogatott futballistájának elborult az agya, és szándékosan térden rúgta a Barca támadóját Neymart. A játékvezető mérlegelés nélkül kiállította a Királyi Gárda középpályását.
A kürtőskalács, mint "hagyományos különleges termék" uniós bejegyeztetése érdekében lép fel a Földművelésügyi Minisztérium (FM) - közölte a szaktárca szerdán az MTI-vel
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzései alátámasztják, hogy indokolt volt a hazai uniós támogatási intézményrendszer átalakítása, emellett arra is rávilágítottak, hogy a rendelkezésre álló uniós források felhasználása során kiemelten kell kezelni a fenntartható növekedést támogató gazdaságfejlesztést - összegezte az ÁSZ az uniós források felhasználásának, valamint a pénzek elosztásában…
Bűncselekmény hiányában felmentette a volt moszkvai nagykövetet és hat társát a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet eladásával kapcsolatban hűtlen kezelés, valamint bűnpártolás és okirat-hamisítás miatt emelt vádak alól a Budapest Környéki Törvényszék szerdán. Az elsőfokú döntés nem jogerős, az ügyészség bűnösség kimondása érdekében fellebbezett, így a büntetőper a Fővárosi Ítélőtáblán…
Veszélybe kerülhet az euró, ha a schengeni (útlevél-mentes) övezet lezárul. Ezt Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke fogalmazta meg szerdán közzétett állásfoglalásában. A luxemburgi politikus szerint ha az euróövezet egyes tagországai ismét határellenőrzést vezetnek be, ezzel veszélybe sodorják az Unió egységes pénzét, az eurót is.