Konferenciát és rendhagyó köztéri kiállítást is rendeznek ma, a Szovjetunióba hurcolt politikai rabok és kényszermunkások emléknapján. 2012 óta ezen a napon azokra a honfitársainkra emlékezünk, akiket hadifogolyként a Szovjetunióba hurcoltak vagy koholt vádak alapján száműztek a Gulág rabtelepeire.
Csak a fővárosban több mint tízezer civil szervezet létesítő okiratait kell módosítani 2016. március 15-ig az új polgári törvénykönyv (Ptk.) rendelkezéseinek megfelelően. Az ezzel kapcsolatos tudnivalókról tájékozódhatnak a korábban regisztrált érintettek a Fővárosi Törvényszék Markó utcai épületében rendezett Civil Napon csütörtökön - tudatta a bíróság sajtóosztálya az MTI-vel.
Belgium nemzetközi letartóztatási parancsot adott ki kedden a november 13-i párizsi merényletek egyik feltételezett elkövetőjének, a szintén szökésben levő Salah Abdeslamnak a társa, Mohamed Abrini ellen.
Fegyveresek túszokat ejtettek kedden egy észak-franciaországi településen, a belga határhoz közeli Roubaix-ban, de a hatóságok szerint nem terrorakcióról van szó.
Az orosz harci gép Törökország általi lelövésének legnagyobb nyertese Bassár el-Aszad szíriai elnök - állapította meg a CNN televízió híroldalán megjelent kommentárjában Henri Barkey és William Pomeranz, a washingtoni Woodrow Wilson Nemzetközi Tudósközpontjának két vezető kutatója.
Felújítják a fővárosi Merényi Gusztáv Kórház pszichiátriai osztályát - írja a Magyar Nemzet. A Magyar Időkben arról írnak, hogy terjeszkedik Magyarországon az iszlám. Tarlós István arról beszél a Népszabadságban, hogy kudarcnak tartja a BKV finanszírozását.
Adóhatósági és bírói gyakorlat sajnos számtalanszor bizonyította, hogy a közvetített szolgáltatásokra az általános forgalmi adó törvény szerint is érdemes és fontos odafigyelni.
Családi programokat, koncerteket és kiállításokat, valamint népművészeti vásárt és közös kézműveskedést is rendeznek Veszprémben az adventi hétvégéken - tájékoztatta az MTI-t a Veszprémi Programiroda Kft. kommunikációs munkatársa.
Gyorsítópálya helyett, az eredeti célokkal szemben, zsákutca lehet a megváltozott munkaképességűek támogatott foglalkoztatása. az elmúlt hónapokban a megváltozott munkaképességű munkavállalók ezrei “ragadtak be” az akkreditált munkáltatók által tömegével kínált állásokba, és olyanok is gyakran töredék bérért végeznek betanított munkát, akik egyébként a nyílt munkaerőpiacon is jó eséllyel…
Negyvenmillió forintból felújítják a fővárosi Merényi Gusztáv Kórház pszichiátriai osztályát az elmúlt időszak tragikus eseményei után - írta szerdai cikkében a Magyar Nemzet.
Van, aki nem szeret emberekkel foglalkozni a munkája során, hanem jobban szeret magában elmélyedni, elvonulva dolgozni. Ezeknek az embereknek való a közgazdász vagy éppen a vadász szakma. Aki pedig nem szeretne sokat dolgozni lehet dentálhigiénikus, írja a hvg.hu, a Business Insiderre hivatkozva.
Míg tavaly még a hitel riasztotta meg legjobban a magyarokat, a munkahelyünk biztonsága miatt is jobban aggódtunk, mára azonban a Nielsen felmérése szerint leginkább az egészségünket féltjük, írja az Index.
Legalábbis ezt javasolja a francia nagyvállalkozók szövetsége, a Medef a vállalatvezetőknek, akiknek az elmúlt évtizedben egyre inkább szembe kell nézniük ezzel a tendenciával. Sőt tippeket is adnak miről lehet felismerni a radikalizálódott dolgozókat, írja az Inforadio.hu.
Az orosz harci gép Törökország általi lelövésének legnagyobb nyertese Bassár el-Aszad szíriai elnök - vélik amerikai külpolitikai szakértők. Az Egyesült Államok szerint szíriai légtérben érte találat...
Minden hájjal megkent betörők követték el Anglia történetének legnagyobb, 14 millió fontos rablását. A bűnbanda vezetői már a múlt században is komoly betöréseket hajtottak végre.
Pörög a használt lakáspiac, ennek oka azonban az elemzők szerint abban is rejlik, hogy az új lakások piacán alacsony a kínálat. A szakértők az InfoRádió Aréna című műsorában egyetértettek abban, hogy az áremelkedés nem eltúlzott mértékű.
Jóváhagyta a horvát alkotmánybíróság Ivo Sanader volt kormányfő ügyvédeinek fellebbezését, és úgy döntött, a legfelsőbb bíróság alkotmányellenesen hosszabbította meg Sanader vizsgálati fogságát, s emiatt jogalap sem volt arra, hogy óvadékot szabjanak ki szabadlábra bocsátása érdekében. A volt kormányfő legkésőbb november 30-án elhagyhatja a börtönt.
Az Európai Uniónak ki kell mondania, hogy nincs mód további migránsok fogadására, és megoldást kell találnia arra, hogy a Szíriából távozókról a szomszédos országokban gondoskodjanak - jelentette ki...
Január közepétől lehet először utazni a fonódó villamoshálózat járataival, addigra fejeződnek be ugyanis a tesztfutások. A próbajáratok már elindulnak, de teljes terheléssel csak decemberben kezdik tesztelni a pályát és a villamosokat is. Március közepéig azonban, nagyjából félúton, biztosan át kell szállni az utasoknak. Az első teljes hosszon közlekedő villamosok várhatóan csak tavasszal indulnak…
Belgium nemzetközi letartóztatási parancsot adott ki kedden a november 13-i párizsi merényletek egyik feltételezett elkövetőjének, a szintén szökésben levő Salah Abdeslamnak a társa, Mohamed Abrini...
Az Európai Uniónak ki kell mondania, hogy nincs mód további migránsok fogadására, és megoldást kell találnia arra, hogy a Szíriából távozókról a szomszédos országokban gondoskodjanak - jelentette ki Manuel Valls francia miniszterelnök, külföldi újságírókkal találkozva, a Süddeutsche Zeitung beszámolója szerint.
Novembertől Magyarországon is megjelenik az angol nyelvű Hotelier International szállodaipari szakmai magazin az Absolut Media Zrt. gondozásában - közölte a kiadó az MTI-vel.
A Mol bejelentette, hogy elszámolásra kerül az ING-vel 2014 novemberében megkötött, 5,22 millió darab Mol részvényre vonatkozó opciós szerződés, majd ezzel együtt a felek újabb szerződést kötöttek. A...
Kedd este emberek százai vonultak Chicago utcáira miután nyilvánosságra hoztak egy olyan felvételt, amelyen egy afro-amerikai tinédzser lelövése látható.
Kilenc órától sajtótájékoztatót tart a Masterplast, melyen többek között a társaság tavalyi eredményeit és a 2016-os terveit is ismertetik, de szóba kerülhet az adóhatóság vizsgálata is. Ma 9...
Kényszerleszállást hajtott végre Afganisztánban egy külföldi cég alkalmazottait szállító helikopter, és az utasok a tálib lázadók fogságába kerültek. Az afgán biztonsági erők műveletet indítottak a foglyok kiszabadítására - közölte szerdán a kabuli védelmi minisztérium.
Nagyszabású gálával köszöntötték fel a művésztársai a 80 éves Törőcsik Marit. A tegnap este a Nemzeti Színházban tartott eseményen köszöntőjében Balog Zoltán miniszter bejelentette: megalapítják a Törőcsik Mari ösztöndíjat, amellyel egy hátrányos helyzetű művésznek segítenek. A gála műsorszámait egyébként maga az ünnepelt rendelte, igaz, egy-egy meglepetést azért így is kapott. További részletek a…
Már e hét vasárnapján nyitva lehetnek az áruházak, bevásárlóközpontok, mivel a jogszabályok a karácsonyt megelőző négy hétvégén lehetőséget adnak erre - mondta el az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
Kihirdette Klaus Iohannis román államfő kedden a közalkalmazotti bérek tíz százalékos emelését decembertől előirányzó törvényt, amelyet előzetes hatásvizsgálat nélkül fogadott el két hete a román parlament.
Az Országos Dohányboltellátó (ODBE) Kft. újabb dohányáru nagykereskedővel, az Imperial Tobacco Kft.-vel kötött szerződést - közölte az ODBE Kft. kedden az MTI-vel.
Máris módosítaná a bankadóról szóló törvényt a kormány. A tegnap benyújtott indítvány szerint uniós kifogások miatt változna a kötelezettséghez nyújtható kedvezmény rendszere.