Mára az üzleti életben világossá vált, hogy az emberi erőforrás minősége egyre fontosabb. A tudás alapú gazdaságban az emberi képesség és tehetség a legfontosabb értékké vált a vállalat számára. Fontos látni, hogy a személyes siker nemcsak motiváló, de egyben a cég teljesítményének motorja is.
Európát megtámadták, további fenyegetéseknek van kitéve, mára a biztonság vált a legfontosabb tényezővé Európában - mondta egy kínai-k. európai-dzsemborin.
Az oroszok szír beavatkozása óta ettől lehetett tartani: a NATO és az oroszok egymást kezdik lőni. A törökök már egy hónapja szóltak, hogy lőni fognak a légterükbe merészkedő gépekre. Az oroszok állítják: nem sértették meg a török légteret.
A főpolgármester reméli, hogy járnak majd a közlekedési vállalat járatai Budapest határain túl is, de ha mégsem, akkor ne hozzá forduljanak a reklamálók.
Hivatalosan is átadták a PannErgy Győri Geotermikus Projektjét, melyet a társaság részben saját erőből, részben hitelből, részben pedig támogatásból finanszírozott. A Győri Geotermikus Projekt...
Vélhetően a szíriai lázadók kezébe került az a két orosz pilóta, akik azután katapultáltak harci gépükből, hogy a török F-16-osok azt lelőtték légtér-sértésre hivatkozva. A közzétett videón tisztán hallatszik, amint a szíriai lázadók „Allah Akbar” kiáltásokkal állják körbe az egyik orosz pilótát.
A Kreml hitelt érdemlően tudja, hogy a lelőtt Szu-24-es orosz vadászbombázó szíriai terület felett repült - hangsúlyozta kedden Szocsiban Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő, aki szerint várható, hogy Vlagyimir Putyin államfő hamarosan értékeli a helyzetet.
Az Adriai-tenger mélyén feltárt titokzatos város, amelyre még tavaly bukkantak horvát búvárok, a szénizotópos kormeghatározás szerint 3500 éves - tudósított a Slobodna Dalmacija című horvát regionális napilap.
Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) az UNION Biztosítóval együttműködve 2016. január elsejétől speciális balesetbiztosítást ajándékoz minden véradója számára. Az OVSZ napidíjjal járul hozzá a család baleset miatt felmerülő költségeinek fedezéséhez. A kezdeményezés célja kettős: egyrészt a véradók önzetlen segítségének viszonzása, másrészt új donorok megszólítása és bevonása a véradók körébe.
Csak akkor tudunk versenyképes gazdaságot csinálni, hogyha a gazdaságirányítás, a gazdaságszabályozás is versenyképes, gyors, hatékony, rugalmas, eredményes - mondta Lepsényi István, az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
Képzeld el, hogy nem kell, sőt, tilos koplalnod, csupán másképpen kell étkezned. Megmutatjuk, hogyan működik a szétválasztó módszer, amellyel szinte észrevétlenül lekúsznak rólad a plusz kilók.
A tervezett 15 milliárd forint helyett 20 milliárdnyi 3 hónapos diszkontkincstárjegyet értékesített kedden az ÁKK, az utóbbi két aukción már egyértelműen az látszik, hogy megállt a hozam emelkedése,...
A világ vezető haszonjármű- és buszgyártói egymás után mutatják be részben vagy teljesen elektromos hajtású járműveiket. Most a Scania a soros, mely egy dízel-elektromos vegyes üzemű helyközi...
Mert terrorveszély fenyeget világszerte. Az Egyesült Államok szövetségi kormányának hivatalos figyelmeztetése február végéig van érvényben. Worldwide Travel Alert, az egész világra kiterjedő utazási figyelmeztetés – ez a neve annak a hivatalos iratnak, amelyet az amerikai kormány adott ki hétfőn az Egyesült Államok polgárainak. Ebben szerepel például, hogy „jelenlegi információink szerint az…
Rendkívüli tanácskozást tart a NATO, mert Ankara megsemmisített egy orosz vadászgépet a szír határ közelében. A két pilóta katapultált, de helyi lázadók szerint egyiküket kivégezték.
Magyarországon a vállalatközi kereskedelem 72 százaléka halasztott fizetésen alapul, amely sokkal magasabb, mint a közép-kelet-európai 38 százalékos, és a nyugat-európai 41,3 százalékos arány. A...
A rossz idő miatt reggel óta csak százak érkeztek a macedóniai Gevgelijánál lévő legnagyobb átkelőhöz, ahol továbbra is tüntetnek be nem léptetett migránsok a nemzetközi vasútvonalnál.
Szívesen meghosszabbítaná 2016 végén lejáró szerződését a Williams Forma-1-es csapatával Felipe Massa. A brazil szerint 2017-ben nagy lehetőséget kaphat a patinás brit istálló. Tovább »
Az élethosszig tartó tanulás fő üzenete ma aktuálisabb, mint valaha: a gyorsan változó világban a biztos elhelyezkedéshez elengedhetetlen az ismeretszerzés és kompetenciáink folyamatos fejlesztése. Az alábbiakban egy országos hálózattal rendelkező felnőttképzési intézmény szakértője sorolja fel érveit az élethosszig tartó tanulás mellett.
de most lemondta az utat. A Kreml szóvivője közben "nagyon súlyos incidensnek" nevezte az orosz gép lelövését, de szerinte "még korai bármilyen következtetést levonni". (via al-Arabiya, RT)
Az MNB, amint erről már egy ideje szó volt, végül megvette a tőzsde 68 százalékát az osztrák tulajdonostól. Kell még az ügylethez a GVH engedélye, ez vélhetően meglesz decemberre. Nézzük, miért döntött így az MNB, és mik a tervei a magyar tőkepiaccal.
Egy VIII. kerület, Lujza utcai ház emeleti lakásában keletkezett tűz oltása közben 26 tő kenderre bukkantak a rendőrök. Az órákkal később hazatérő lakástulajdonos, egy 24 éves férfi a rendőrök láttán futásnak eredt, de elkapták. Kábítószer-birtoklás gyanújával őrizetbe is vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását. (MTI)
Orosz újságírók egy csoportja a szíriai kormányhadsereg ellenőrzése alatt álló Latakia tartományban egy faluba tartott gépkocsival, amikor becsapódott egy rakéta a közelükben. Az incidensről videófelvétel is készült.
"Ismét nemzeti tulajdonban a magyar tőzsde" címmel tartott sajtótájékoztató ma délelőtt az MNB, ahol hivatalosan is bejelentették, hogy az MNB megvásárolta a BÉT többségi tulajdonrészét. Az...
"Ellehetetlenítette" a magyarországi határ menti településeken lakó, de Nagyváradon dolgozó személyek ingázását a szigorított határellenőrzés, amelyet múlt csütörtökön vezetett be a román határrendészet - írja keddi számában a Krónika erdélyi magyar napilap.
A magas fokozatú terrorfenyegetettség miatt a brüsszeli pénzügyi intézmények otthoni munkavégzésre kérik dolgozóikat. A Brüsszelben működő pénzügyi intézmények mintegy 50 ezer dolgozót...
Az MNB a Seychelle-szigeteki székhelyű Goldstein Brokers Ltd. és a Panamában bejegyzett Goldstein Equitas INC S.A. társaságoknak azonnali hatállyal megtiltotta, hogy engedély nélkül vagy bejelentés hiányában bármely, a jegybank engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzenek. Az MNB mindkét társaságnál piacfelügyeleti eljárást folytat.