Magyar ügy került az EU Bírósága elé, amely nagyon fontos eset lesz, mivel az adóellenőrzés során a fiktív számla – adólevonási jog témakörét érinti, írja blogbejegyzésében Fekete Zoltán Titusz, az RSM Zrt. adómenedzsere.
A Magyar Nemzeti Bank 2015. november 20-án adásvételi szerződést kötött a Budapesti Értéktőzsdében (BÉT) eddig 68,8 százalékos tulajdonnal bíró osztrák CEESEG AG-val és Österreichische Kontrollbank AG-val. A tranzakcióval az MNB minősített többségi tulajdonosává válik a hazai értéktőzsdének, amely ezzel a lépéssel ismét nemzeti tulajdonba kerül. Tekintettel arra, hogy az adásvételhez szükséges a…
Hivatalosan is átadásra került a PannErgy Győri Geotermikus Projektje, melyet a társaság részben saját erőből, részben hitelből, részben pedig támogatásból finanszírozott. A Győri Geotermikus...
Életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba egy 25 éves férfit, akit késsel szúrtak meg hétfőn késő este az egyik debreceni benzinkútnál - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-vel.
Két kategóriában is díjat nyert a magyar Goodwill Communications üzleti kommunikációs ügynökség a világ egyik legnagyobb független ügynökségeket tömörítő hálózata, a Public Relations Global Network (PRGN) éves Best Practice versenyén.
A második világháború óta nem érte olyan súlyos támadás Franciaországot, mint a november 13-ai párizsi merényletsorozat, amely során az Iszlám Állam terroristái 130 ember életét oltották ki. Azóta egész Európában emelték a terrorfenyegetettség szintjét, Belgiumban és Franciaországban rendkívüli intézkedéseket vezettek be. Összegzés arról, miként forgatták fel a párizsi mészárosok Európát.
A Philadelphia 76ers egyedüliként a mezőnyben továbbra is nyeretlen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA), a csapat ezúttal a Minnesota Timberwolves otthonában kapott ki, így az elmúlt szezon végét is beleszámolva sorozatban 25. találkozóján szenvedett vereséget.
Az UEFA bemutatta álomcsapatát, amely azokból a játékosokból áll, akik a legtöbbször szerepeltek az UEFA Év csapatába. Az Év csapatát 2001 óta hirdeti ki az Európai Labdarúgó Szövetség, azaz az elmúlt 15 év alapján állt össze a csapat.
Mára az üzleti életben világossá vált, hogy az emberi erőforrás minősége egyre fontosabb. A tudás alapú gazdaságban az emberi képesség és tehetség a legfontosabb értékké vált a vállalat számára. Fontos látni, hogy a személyes siker nemcsak motiváló, de egyben a cég teljesítményének motorja is.
Európát megtámadták, további fenyegetéseknek van kitéve, mára a biztonság vált a legfontosabb tényezővé Európában - mondta egy kínai-k. európai-dzsemborin.
Az oroszok szír beavatkozása óta ettől lehetett tartani: a NATO és az oroszok egymást kezdik lőni. A törökök már egy hónapja szóltak, hogy lőni fognak a légterükbe merészkedő gépekre. Az oroszok állítják: nem sértették meg a török légteret.
A főpolgármester reméli, hogy járnak majd a közlekedési vállalat járatai Budapest határain túl is, de ha mégsem, akkor ne hozzá forduljanak a reklamálók.
Hivatalosan is átadták a PannErgy Győri Geotermikus Projektjét, melyet a társaság részben saját erőből, részben hitelből, részben pedig támogatásból finanszírozott. A Győri Geotermikus Projekt...
Vélhetően a szíriai lázadók kezébe került az a két orosz pilóta, akik azután katapultáltak harci gépükből, hogy a török F-16-osok azt lelőtték légtér-sértésre hivatkozva. A közzétett videón tisztán hallatszik, amint a szíriai lázadók „Allah Akbar” kiáltásokkal állják körbe az egyik orosz pilótát.
A Kreml hitelt érdemlően tudja, hogy a lelőtt Szu-24-es orosz vadászbombázó szíriai terület felett repült - hangsúlyozta kedden Szocsiban Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő, aki szerint várható, hogy Vlagyimir Putyin államfő hamarosan értékeli a helyzetet.
Az Adriai-tenger mélyén feltárt titokzatos város, amelyre még tavaly bukkantak horvát búvárok, a szénizotópos kormeghatározás szerint 3500 éves - tudósított a Slobodna Dalmacija című horvát regionális napilap.
Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) az UNION Biztosítóval együttműködve 2016. január elsejétől speciális balesetbiztosítást ajándékoz minden véradója számára. Az OVSZ napidíjjal járul hozzá a család baleset miatt felmerülő költségeinek fedezéséhez. A kezdeményezés célja kettős: egyrészt a véradók önzetlen segítségének viszonzása, másrészt új donorok megszólítása és bevonása a véradók körébe.
Csak akkor tudunk versenyképes gazdaságot csinálni, hogyha a gazdaságirányítás, a gazdaságszabályozás is versenyképes, gyors, hatékony, rugalmas, eredményes - mondta Lepsényi István, az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
Képzeld el, hogy nem kell, sőt, tilos koplalnod, csupán másképpen kell étkezned. Megmutatjuk, hogyan működik a szétválasztó módszer, amellyel szinte észrevétlenül lekúsznak rólad a plusz kilók.
A tervezett 15 milliárd forint helyett 20 milliárdnyi 3 hónapos diszkontkincstárjegyet értékesített kedden az ÁKK, az utóbbi két aukción már egyértelműen az látszik, hogy megállt a hozam emelkedése,...
A világ vezető haszonjármű- és buszgyártói egymás után mutatják be részben vagy teljesen elektromos hajtású járműveiket. Most a Scania a soros, mely egy dízel-elektromos vegyes üzemű helyközi...
Rendkívüli tanácskozást tart a NATO, mert Ankara megsemmisített egy orosz vadászgépet a szír határ közelében. A két pilóta katapultált, de helyi lázadók szerint egyiküket kivégezték.