Sikeresek voltak a földárverések, az első héten mintegy 200 magyar gazda vett együttesen több mint 1800 hektár, átlagosan 9 hektár állami földterületet - mondta a földművelésügyi miniszter a Karcagon tartott szombati sajtótájékoztatón.
A terrorfenyegetettség a karácsonyi hangulatot is elronthatja Európa-szerte. A nagy látogatottságú karácsonyi vásárok ugyanis tökéletes célpontot jelenthetnek, bár a biztonsági erők konkrét...
Legalább 90 ember meghalt Mianmar északi részén egy jádebányánál bekövetkezett földcsuszamlásban, és több mint száz embert eltűntként tartanak nyilván a hatóságok.
Az ENSZ a jövő év elején bemutatja a terrorizmus és a szélsőségesség elleni harc jegyében készülő átfogó cselekvési tervét - jelentette be vasárnap Ban Ki Mun, a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) Kuala Lumpur-i csúcstalálkozóján.
A karácsony előtti időszak hagyományosan erős a fogyasztási hitelezés szempontjából, legtöbben az áru- és folyószámlahiteleket keresik ekkor, de a hitelkártyákat is november-decemberben használja leggyakrabban a lakosság - derült ki az MTI által megkérdezett bankok válaszaiból. Többen kiemelték a fogyasztók növekvő tudatosságát is a hitelfelvétel során.
Jelentős mértékben változnak a kínai vásárlási szokások, ez pedig a luxustermékek iránti keresletre is rányomja bélyegét. Tavaly Kína keresletével 30%-os részt hasított ki a világ luxustermékeinek...
Új középsúlyú bokszvilágbajnokot avattak szombat este Las Vegasban: Miguel Cotto helytállt, de Saúl "Canelo" Álvarez (46-1-1) igazolva a papírformát megszerezte a WBC-övet, és lényegében megváltotta belépőjét a hírhedt Gennagyij Golovkin elleni csatára.
Brüsszelben bújkál a párizsi merénylő, a helyiek rettegnek, mert a rendőrség információ szerint a városban tartózkodhat készen állva, hogy öngyilkos merényletet hajtson végre.
A vezető részvények mindegyike erősödött az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén, a tőzsde részvényindexe, a BUX 731,81 pontos, 3,27 százalékos emelkedéssel, 23 125,79 ponton zárt pénteken. A részvénypiac elmúlt heti - november 16-20. közötti - forgalma 61,184 milliárd forint volt, szemben az előző heti 46,301 milliárd forinttal.
A negyedik helyen kiemelt Babos Tímea két játszmában legyőzte az első helyen rangsorolt japán Doj Miszakit a 125 ezer dollár (36,6 millió forint) összdíjazású, tajvani keménypályás női tenisztorna vasárnapi döntőjében, ezzel pályafutása második WTA-trófeáját szerezte meg.
Akár egy komolyabb árcsökkentés is jöhetne a magyar benzinkutakon a héten, könnyen lehet azonban, hogy az autósok már pénteken megkapták azt, ami a piaci folyamatok alapján "járna" nekik.
Tűz ütött ki Chicago egyik legmagasabb, százemeletes felhőkarcolójának ötvenedik emeletén; a lángokat sikerült eloltani, és csak öten sérültek meg könnyebben, füst okozta bántalmaik vannak.
Vasárnapi brit sajtóértesülések szerint Nagy-Britannia még karácsony előtt be akar kapcsolódni az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet szíriai állásai elleni légi hadműveletekbe.
Várhatóan szerdán hirdet elsőfokú ítéletet a Budapest Környéki Törvényszék abban a büntetőperben, mely a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség 2008-as - ügyészség szerint áron aluli - eladása ügyében indult hűtlen kezelés és más bűncselekmények vádjával az egykori moszkvai magyar nagykövet, egy külügyi államtitkár és a nemzeti vagyonkezelő több vezetője ellen.
Véghelyi Erzsébet 1992-ben férjével hozta létre a pécsi klubot, melynek fő tevékenysége egy ingyenes anya- és szülőszállás működtetése a Pécsi Gyermekklinikán kezelt leukémiás és tumoros gyerekek szüleinek Európában is egyedülálló módon.
Az Európai Unió kötelező betelepítési kvótája ellen tiltakozó íveket eddig 750 ezren írták alá - közölte a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője szombaton Debrecenben.
A Forbes összegyűjtötte a világ legnagyobb bevételű terrorszervezeteit. A listából kiderül, hogy az Iszlám Állam közel akkora összegből gazdálkodhat, mint a lista második és harmadik helyezettje...
Téves riasztásnak is bizonyulhat, hogy vasárnap tűzbe borulhat Európa az Iszlám Állam terrortámadásai miatt. Legalábbis most cáfolja az Anonymus hekkercsoport, hogy ők közölték volna az IÁ célpontjait - írja az Index.
Gyakorlatilag befejeződött az orosz turisták hazaszállítása Egyiptomból az orosz elnök döntésének megfelelően, amelynek kiváltó oka az volt, hogy október 31-ikén a Sínai-félsziget fölött szerencsétlenül járt egy orosz turistákkal zsúfolt Airbus A-321-es repülőgép.
Csak ehhez parlamenti felhatalmazást kell szereznie, ami nem lesz olyan egyszerű: a brit képviselők két éve már leszavazták a brit légierő szíriai bevetését, most pedig a parlament külügyi bizossága állított össze jelentést arról, hogy ez miért volna rossz ötlet. (Via MTI)
Amúgy mindenki megnyugodhat, bejelentette azt is, hogy az ENSZ cselekvési tervet készít elő a szélsőségesség és a terrorizmus ellen. Januárban mutatják ezt be. Alig párat kell már csak aludni, és végre biztonságos lesz a világ! (Via BBC, MTI)