2015. november 22. vasárnap

nov. 22
8:11
Bombafenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre egy török gép (ATV)
Bombafenyegetés miatt Kanadában hajtott végre kényszerleszállást a Turkish Airlines török légitársaság egyik repülőgépe, amely New Yorkból Isztambulba tartott - közölte a kanadai rendőrség.
nov. 22
8:12
Havas vállalja, hogy unokája irányítja (BorsOnline)
Eleinte csak adás után hallgatta meg unokája kritikáját, ma már adásszünetben is kiosztja Zsófi a nagypapát.
nov. 22
8:21
Idén karácsonykor is várják az adományokat a segélyszervezetek (Infostart)
Közeledik az adventi időszak, ezért több szervezet is gyűjtést szervez. Ismét rekordszámú, egymilliónál is több adományozóra számít az idén húszéves Ökumenikus Segélyszervezet az adventi időszakban. A kezdetben még úttörőnek számító kezdeményezés mára a legnagyobb országos összefogássá nőtte ki magát - mondta Gáncs Kristóf, a szervezet kommunikációs igazgatója.
nov. 22
8:21
Álomdöntő lesz az ATP-vb-n (Sport365)
A svájci Roger Federer két játszmában legyőzte honfitársát, Stan Wawrinkát a férfi teniszezők hétmillió dollár (2 milliárd forint) összdíjazású, keménypályás londoni ATP-világbajnokságának szombati második elődöntőjében.
nov. 22
8:24
Lassuló ütemben nő a villamosenergia-fogyasztás (ProfitLine)
A nettó villamosenergia-fogyasztás lassuló ütemű, kiegyenlítettebb emelkedését feltételezi a következő tizenöt évben a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (MAVIR) frissen elkészült előrejelzésében, amely a MAVIR honlapján olvasható.
nov. 22
8:27
Egyiptomban megkezdődik a parlamenti választások utolsó szakasza (hirado.hu)
Mintegy 160 ezer katonát vezényeltek ki a szavazóhelyiségek védelmére.
nov. 22
8:29
Bombafenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre egy török gép Kanadában (hirado.hu)
A repülőgépet átvizsgálták, a fenyegetőt a hatóságok megpróbálják beazonosítani.
nov. 22
8:30
Dzsudzsákék a mozit is meghódítják (BorsOnline)
Dokumentumfilm készül a magyar labdarúgó-válogatott sikeréről, az útról, amely Norvégia legyőzése után Franciaországba vezetett. Az anyag az elmúlt öt év kulisszatitkaiba ka­lauzolja a nézőt.
nov. 22
8:30
A baktériumok képesek eltanulni egymástól az antibiotikum-rezisztanciát (444.hu)
A nap eddigi legposztapokaliptikusabb híre szerint Kína zavarbaejtően nagy területén élnek már olyan emberek, akiknek a szervezetében a legerősebb antibiotikumnak is ellenálló baktériumok élnek.
nov. 22
8:33
Katonai segítségről egyeztetett Pozsonyban a francia nagykövet (Infostart)
A szlovák védelmi tárca Párizs megkeresése alapján egyeztetésbe kezdett egy Franciaországnak nyújtandó esetleges katonai segítségnyújtásról - közölte a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség szombaton.
nov. 22
8:39
Különleges nap van három magyar településen (Privátbankár)
Botpalád, Decs és Dúzs lakosai olyat csinálhatnak, amit az ország más településén ma biztosan nem lehet.
nov. 22
8:45
Jó hír! Ezeken a vasárnapokon kinyitnak az üzletek (Kripto Akadémia)
Nagy rohamra számítanak a kereskedők.
nov. 22
8:45
Terrortámadásra számít Európa (hirado.hu)
Az Iszlám Állam Párizst fenyegeti, Brüsszelben a legmagasabb fokú terrorkészültség lépett életbe. Több európai nagyvárosban is bombariadó volt. Egy török gép bombafenyegetés miatt Kanadában volt kénytelen landolni.
nov. 22
8:45
Újabb gépnek kellett leszállnia bombafenyegetés miatt (Portfolio)
A hétvégén Brüsszelben a legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget, mert a párizsihoz hasonló merényletek tervezését sejtették a belga miniszterelnök szerint. Eközben gyanús csomagok miatt...
nov. 22
8:45
Komoly eredményt hozhat a klímacsúcs (TőzsdeFórum)
Több tényező is optimizmusra ad okot az ENSZ párizsi klímakonferenciája előtt Áder János köztársasági elnök értékelése szerint.
nov. 22
8:48
Bombafenyegetés miatt kényszerlandolt a gép (BorsOnline)
Bombafenyegetés miatt Kanadában hajtott végre kényszerleszállást a Turkish Airlines török légitársaság egyik repülőgépe, amely New Yorkból Isztambulba tartott – közölte a kanadai rendőrség.
nov. 22
8:51
A Vatikán vádat emelt olasz újságírókkal szemben (Infostart)
A vatikáni ügyészség a vatikáni bíróság elé idézte Gianluigi Nuzzi és Emiliano Fittipaldi olasz újságírókat, mivel nemrég megjelent könyveikben a pápai államból kilopott bizalmas vatikáni dokumentumokat közöltek.
nov. 22
8:57
Örülhetünk, ha ébren tudunk maradni jövő héten (Privátbankár)
Csaknem üres lesz a jövő heti hazai makrogazdasági naptár, a megjelenő adatok pedig várhatóan nem mozgatják meg a piacot.
nov. 22
9:03
Diós zserbó (Mindmegette)
nov. 22
9:03
"Párizsért" feliratú bombákat dobott le az orosz légierő Szíriában - Videó! (Kripto Akadémia)
Orosz védelmi miniszter: "az orosz hadsereg erői megtorló légi műveletet folytatnak"
nov. 22
9:03
Áder János bízik a klímacsúcs sikerében (hirado.hu)
Az ENSZ november 30. és december 11. között tartja 21. klímakonferenciáját.
nov. 22
9:03
Csodálatosan bevált a saját szurkolóival állandó harcban álló Kubatov Gábor terve (444.hu)
Egy héttel azután, hogy a válogatott kijutott az Eb-re, 8940 ember jutott ki a bajnoki forduló meccseire.
nov. 22
9:03
A Nyugatnak szüksége van Putyinra (ATV)
Intenzívebben bombázza az Iszlám Állam de facto fővárosát a francia légierő a párizsi terrortámadások óta. François Hollande miniszterelnök szerint Franciaország elkötelezett abban, hogy megsemmisítse a terrorszervezetet. A dzsihádisták elleni légicsapások fokozására adott parancsot Vlagyimir Putyin is, miután bebizonyosodott, hogy bomba okozta a Sharm el-Sheikből Szentpétervárra tartó orosz…
nov. 22
9:05
Parasztreggeli kolbásszal szalonnával - Mindmegette Villámverseny (Mindmegette)
2 db tojás fél dl tejföl 2 db burgonya 5 dkg füstölt szalonna 5 dkg füstölt kolbász 10 dkg sajt só bors petrezselyem
nov. 22
9:06
Internetes sztár lett a magyar ápolónő (BorsOnline)
Huszonnyolc év. Ennyi ideje méri a betegek lázát, cseréli az ágytálakat, és ha szükséges: a klinikai halál állapotából hozza vissza az embereket. Aprópénzért.
nov. 22
9:15
Palkó András: radiológia nélkül semmi sincs (Infostart)
Bár az elmúlt években jelentősen javult a radiológia helyzete, még mindig túl kevés a műszer - mondta a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető tanára az InfoRádióban. A professzor hozzátette: a berendezéseket kezelő szakemberek hiánya miatt nem mindenhol van, aki kezelje az új berendezéseket.
nov. 22
9:15
Növekvő hitelfelvétellel nő a tudatosság (TőzsdeFórum)
Legtöbben az áru- és folyószámlahiteleket keresik a karácsony előtti időszakban.
nov. 22
9:21
Újabb terrorakciók vasárnap - Cáfol az Anonymous (Alternatív Energia)
Párizsi, libanoni, olaszországi és amerikai célpontok ellen is támadhat az Iszlám Állam.
nov. 22
9:21
Droglabort üzemeltetett a Hódmezővásárhelyen elfogott díler (hirado.hu)
Egy nagykőrösi tanyán állították elő a kábítószert.
nov. 22
9:27
Darts: Érik az újabb Taylor-Van Gerwen döntő (Agroinform)
Górcső alá vettük a World Series of Darts negyeddöntős párharcait.
nov. 22
9:30
Elemzők: minden adott a 2016-os felminősítéshez (ProfitLine)
Bár a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő egyelőre csak megerősítette a magyar osztályzatot, a Takarékbank és az ING elemzői szerint már minden adott egy 2016-is felminősítéshez.
nov. 22
9:32
Juhhééé! Nyitva lehetnek vasárnap is az üzletek az ünnepek alatt (ProfitLine)
Nyitva tarthatnak az üzletek a négy adventi vasárnapon, november 29-én, valamint december 6-án, 13-án és 20-án.
nov. 22
9:33
Megint olyan lesz, mint régen: elfelejthetjük a vasárnapi zárva tartást (Privátbankár)
Magyarország néhány hétre olyan hely lesz, mint régen: vasárnap is nyitva lesznek az üzletek, ott költhetjük el a megkeresett pénzünket, ahol akarjuk, azok a vállalkozások végezhetik a dolgukat, akik akarják. Igaz, a vásárlás élménye mellé az újabban szombatokon megszokott tömegnél is nagyobb tumultus társul majd, ahogy az az adventi vasárnapokon már lenni szokott.
nov. 22
9:33
A jövő héttől négy vasárnapon át nyitva tarthatnak az üzletek (Infostart)
Nyitva tarthatnak az üzletek a négy adventi vasárnapon, november 29-én, valamint december 6-án, 13-án és 20-án.
nov. 22
9:36
Nagykőrösön üzemeltethetett droglabort a hódmezővásárhelyen elfogott kecskeméti férfi (444.hu)
70 gramm amfetamint találtak nála a rendőrök, elfogása után ütöttek rajta a nagykőrösi tanyán, ahol gyártóeszközöket és készterméket is lefoglaltak, és elfogtak egy második gyanúsítottat is, aki már beismerő vallomást is tett. (Via MTI)
nov. 22
9:39
Nem hatják meg a G20-akat Putyin repülői (Alternatív Energia)
Nyomást gyakorolnak Oroszországra a kelet-ukrajnai választások előtt.
nov. 22
9:39
Johnny Depp képtelen elfogadni a megváltoztathatatlant (hirado.hu)
Depp szerint az ő kislánya túlságosan is hamar nőtt fel. Már egy nő áll előtte, aki szexuális beállítódottságát is megosztotta a közösségi oldalakon.
nov. 22
9:41
Bombariadó egy török utasszállítón (Alternatív Energia)
A gép 256 emberrel a fedélzetén Kanadában hajtott végre kényszerleszállást.
nov. 22
9:42
Sike: ötpontos volt Böde Dani dobása – videó (BorsOnline)
Kiváló birkózó lenne Böde Dánielből, legalábbis az olimpiai bajnok Sike András, a magyar kötöttfogású birkózóválogatott szövetségi edzője így gondolja. Szerinte pompás felépítésű a Fradi fo­cistája, azaz a madocsai Messi.
nov. 22
9:45
Meghosszabbítják az Oroszország elleni szankciókat (Metropol)
A döntés annak ellenére született, hogy egyre többen szorgalmazzák, működjenek együtt az IÁ ellen.
nov. 22
9:45
Babos második WTA-trófeája (Metropol)
A tajvani keménypályás tornán tudott nyerni a 22 éves magyar teniszező.
nov. 22
9:47
Megszakadt a Krím félsziget áramellátása (Metropol)
Felrobbanthatták a Krímet árammal ellátó távvezetékek oszlopait.
nov. 22
9:49
Tűz ütött ki a felhőkarcoló ötvenedik emeletén (Metropol)
Chicago egyik legmagasabb, százemeletes felhőkarcolójának ötvenedik emeletén volt tűz.
nov. 22
9:51
Tudod, mitől lesz szebb a karácsony? Egy százezres hiteltől (Privátbankár)
A karácsony előtti időszak hagyományosan erős a fogyasztási hitelezés szempontjából, legtöbben az áru- és folyószámlahiteleket keresik ekkor, de a hitelkártyákat is november-decemberben használja leggyakrabban a lakosság - derült ki az MTI által megkérdezett bankok válaszaiból.
nov. 22
9:51
Mikor érdemes örökletesen magas koleszterint-szintre gyanakodni? (Infostart)
Gyógyszeres kezeléssel megfelelően karbantartható az időben felfedezett, örökletesen magas koleszterinszint és ezzel megelőzhetőek a későbbi súlyos betegségek - hívta fel a figyelmet Kiss Róbert Gábor, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke. A Honvéd Kórház Kardiológiai osztályának osztályvezető főorvosa az InfoRádióban azt ajánlotta, hogy ha valakinek a családjában korai szívinfartus vagy…
nov. 22
9:51
Vállalkozni Magyarországon? Nem is olyan elképzelhetetlen (TőzsdeFórum)
A vállalkozói létforma világszerte, így hazánkban is egyre fontosabb szerepet tölt be a gazdaság élénkítésében, a foglalkoztatottság növelésében.
nov. 22
9:51
Újabb gépet fenyegettek meg (Metropol)
Bombafenyegetés miatt Kanadában hajtott végre kényszerleszállást a Turkish Airlines egyik repülőgépe.
nov. 22
9:53
Sokan meghaltak egy mianmari földcsuszamlásban (Metropol)
Legalább 90 ember meghalt Mianmar északi részén egy jádebányánál bekövetkezett földcsuszamlásban. Száz fölött az eltűntek száma.
nov. 22
9:57
Sok bolt kinyitott a mai vasárnapon - itt a lista (Pénzcentrum)
Egyre többen használják ki a vasárnapi nyitva tartás lehetőségét....
nov. 22
10:03
Bombafenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre egy török gép Kanadában (Infostart)
Bombafenyegetés miatt Kanadában hajtott végre kényszerleszállást a Turkish Airlines török légitársaság egyik repülőgépe, amely New Yorkból Isztambulba tartott - közölte a kanadai rendőrség.

Keresés