Az elmúlt évek legizgalmasabb háborúja zajlik ezekben a percekben. Minden azzal kezdődött, hogy egy lány megírta, nem akar harsány lenni, hanem inkább szende.
November végéig forgalomba áll mind a 16 új, alacsonypadlós, légkondicionált, török gyártmányú midibusz a Budai Várban - mondta az InfoRádióban Szeneczey Balázs. A főpolgármester-helyettes hozzátette: az új járművek az eddigieknél 37,5 százalékkal kevesebb szennyező- és káros anyagot bocsátanak ki.
„Tanulmány” 40 millióért, az annyi, mint 7,5 millió forint jogosulatlan áfavisszaigénylés, plusz adóbírság – derül ki többek között egy Kúria-ítéletből. Alapjában dönti meg ugyanis a számla hitelességét, ha nem deríthető fel, hogy a munkát valójában ki végezte.
Közzétette a Waberer's Csoport a gyorsjelentését, melyben a társaság a menekültválság okozta negatív hatások ellenére növekvő árbevételről számolt be. A harmadik negyedévben a hazai és a...
A Közel-keleti rémtettei, az orosz gép lelövése, és a párizsi terrortámadás után az Iszlám Államot tartják a legveszélyesebb terrorcsoportnak. De egy másik iszlamista szervezet, a Boko Haram több ember haláláért felelős.
Javított gazdasági előrejelzésén a Szerbiai Nemzeti Bank (NBS), és a szerb bruttó hazai termék (GDP) idei várható növekedését 0,5 százalékról 0,8 százalékra módosította - jelentette be Veselin Pjescic, az NBS alelnöke csütörtökön Belgrádban.
A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint Brüsszel véget vetett Orbán és Putyin "atomflörtjének" azzal, hogy jogsértőnek minősítette a titkos megállapodásban Putyinnak "ajándékozott" paksi új erőművet, és kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen - közölte a párt csütörtökön az MTI-vel.
Hajdú János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója az ATV Doku című műsorában beszélt arról, hogy mostantól fogva hozzá kell szoknunk a fegyveres rendőrök jelenlétéhez Budapest főbb csomópontjain (a többi között bevásárlóközpontoknál, busz- és vasúti pályaudvaroknál).
Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság a paksi bővítés kapcsán. A hivatalos felszólító levelet már el is küldték a kormánynak, amiben azt kifogásolják, hogy a magyar állam közvetlenül, pályáztatás nélkül adott megbízást a Roszatomnak az atomerőmű kibővítésére. Lázár János azt mondta: minden felmerülő kérdést meg fog válaszolni a tárca, de a kormány szándéka…
A kiválasztott 2. része egy összművészeti csúcsteljesítmény, a filmek filmje, a történelem utolsó Filmje. A kör bezárult, ezentúl nincs itt semmi látnivaló.
Egyetlen orosz sportoló sem fog rajthoz állni a jövő márciusi, Portlandben sorra kerülő fedettpályás atlétikai világbajnokságon, miután a nemzetközi szövetség (IAAF) meghatározatlan időre felfüggesztette az orosz sportági szövetség (VFLA) tagságát - értesült meg nem nevezett forrásból csütörtökön a Reuters hírügynökség.
Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója szerint hozzá kell szokniuk az embereknek Magyarországon a megerősített rendőri jelenléthez, amely "hosszabb ideig" fennmaradhat.
Európai Uniós szintű terrorelhárításra és hírszerzésre lenne szükség - erről Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutató Központjának igazgatója beszélt az egyetemen az Ostrakon Hallgatói Szervezetért Egyesület szervezésében, az Európa válsága című sorozat keretében tartott előadásában.
Több mint kéttucatnyian, köztük a milánói kajak-kenu és a kazanyi úszó világbajnokság magyar győztesei érdemelték ki az idén az Év egyetemi sportolója díjat, amelyet csütörtökön, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) ünnepségén adtak át.
Nőket akart beszervezni a terroristák közé Spanyolországból Abdelhamid Abaaoud, a múlt pénteken elkövetett párizsi merényletek feltételezett fő szervezője - közölte a spanyol belügyminiszter csütörtökön az Antenna3 televíziós csatorna egyik műsorában.
Doppingolás miatt ideiglenesen felfüggesztették a súlyemelő Pócza Vajk Károly versenyengedélyét, aki így nem indulhat a pénteken kezdődő houstoni olimpiai kvalifikációs világbajnokságon - jelentették be a vb helyszínén.
Marokkói titkoszolgálatoktól érkezett a forró nyom, ami a szerdán megölt Abdulhamid Abaaoudhoz vezette a francia rendőröket, értesült az AFP francia hírügynökség rendőrségi forrásokból. Korábban arról beszélt a francia belügyminiszter, hogy egyik európai titkosszolgálat sem adott hírt az Európán kereszül mozgó terrorista hollétéről. (AFP, Reuters)
A barátai szerint nagyvilági életét élt, és folyton cowboy kalapot hordott. Hasna Aitboulahcen, aki a Saint Denis-i lakásban felrobbantotta magát, és a megölt Abdelhamid Abaaoud unokatestvére volt, egy átlagos fiatal lány volt, aki egyáltalán nem érdeklődött a vallás iránt. Egész addig, amíg nem csatlakozott az Iszlám Állam egyik sejtéhez.
Kun Miklós történész szerint az Iszlám Állam (IS) elleni háborút csak szárazföldön lehet megnyerni, az Egyesült Államok azonban nem akar egy ütőképes szárazföldi hadsereget a Közel-Keleten felállítani.
A magyar férfi válogatott a norvég csapatot, míg a női a német együttest múlta felül a reykjavíki sakk csapat Európa-bajnokság hatodik, csütörtöki játéknapján.
Olcsó áram nélkül nincs rezsicsökkentés, olcsó áramot pedig csak Paks tud előállítani - mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter az RTL II esti műsorában.
Bár a szerdai jó hangulatnak csütörtökön már nyoma sem volt az amerikai tőzsdéken, az indexek a szerdai zárószintek közelében oldalaztak, mégsem volt unalmas napja a befektetőknek. A tőzsdén...
A schengeni rendszert "megkérdőjelezi (...), ha Európa nem teljesíti kötelezettségeit" a határok védelmében - vélekedett a francia miniszterelnök csütörtök este, hozzátéve, hogy a véres párizsi merényletek kitervelői közül egyesek "a menekültválságot kihasználva" szivárogtak be Franciaországba.
Globális kutatás készült, sírnivalóan egyszerű kérdésekkel, de sokaknak nem sikerült helyesen válaszolni rájuk. Például arra, hogy több-e 105 forint 103 forintnál.
A kormány azért tartja fontosnak Paksot, mert megítélése szerint olcsó áram nélkül nincs rezsicsökkentés, olcsó áramot pedig csak Paks tud előállítani - mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter az RTL II Magyarul Balóval című műsorában csütörtökön késő este. Rogán Antal hangsúlyozta, nem ez az első eset, hogy Pakssal kapcsolatban a kormány "vitába keveredik".