2015. november 19. csütörtök

nov. 19
19:51
Államháztartás - Ezért lett októberben közel 140 milliárdos többlet (ProfitLine)
Októberben 138,4 milliárd forintos többlettel zárt az államháztartás központi alrendszere. Ez a korábban felfüggesztett több százmilliárdos uniós transzfer részbeni megérkezésének, valamint a megnövekedett adóbevételeknek köszönhető - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön a részletes adatokat honlapján csütörtökön.
nov. 19
19:51
2 év börtönre ítélték at MSZP-s Juhász Ferencet (ATV)
Hűtlen kezelés miatt bűnösnek mondta ki csütörtökön a Fővárosi Törvényszék Juhász Ferenc volt MSZP-s honvédelmi minisztert és egykori közigazgatási államtitkárát, Fapál Lászlót, a volt államtitkár botrányos lakásvásárlása miatt indított büntetőperben.
nov. 19
19:51
Federer csoportgyőztes az ATP-vb-n (Sport365)
Roger Federer három szettben legyőzte Nisikori Kejt a férfi teniszezők hétmillió dollár (2 milliárd forint) összdíjazású, keménypályás londoni ATP-világbajnokságának harmadik fordulós mérkőzésén, ezzel veretlenül, csoportgyőztesként jutott az elődöntőbe.
nov. 19
19:53
Nincs konkrét információ Magyarországon készülő terrorcselekményről (hirado.hu)
A fokozott biztonsági intézkedések azonban érvényben maradnak - mondta Bakondi György.
nov. 19
19:53
1500 gazdasági bevándorlót küldhetnek vissza Szerbiába (ProfitLine)
Szerbiába várhatóan körülbelül 1500 gazdasági bevándorlónak minősülő migránst küldenek vissza - mondta Vladimir Cucic szerb menekültügyi biztos csütörtökön azokra a hírekre reagálva, amelyek szerint Szlovénia és Horvátország ezentúl csak szíriai, iraki és afgán migránsokat engedi át határain, a nem háborús övezetből érkezőket visszafordítja.
nov. 19
19:57
Újratemethetik Franco tábornokot (Infostart)
Helyezzék át az egykori spanyol diktátor Francisco Franco sírját a Madrid melletti Elesettek Völgyében (Valle de los Caidos) található mauzóleumból, amelyet alakítsanak át a polgárháború és a diktatúra áldozatainak emlékhelyévé - ez áll abban a beadványban, amellyel Baltasar Garzón volt büntetőbíró, valamint Manuel Ollé és Eduardo Ranz ügyvéd fordult csütörtökön a spanyol kormányhoz.
nov. 19
19:59
Házkutatások Brüsszelben (Infostart)
Házkutatásokat tartott a rendőrség Brüsszelben és környékén csütörtökön a párizsi merényletekkel kapcsolatban, összesen kilenc embert vettek őrizetbe - közölte a belga ügyészség.
nov. 19
20:00
Nagyon vicces angol nyelvtanleckével teszi helyre a moszkvai amerikai nagykövetség az Izvesztyiját (444.hu)
Ha már levelet hamisítanak, akkor tegyék helyes angolsággal, az istenért!
nov. 19
20:02
Doppingoláson értek egy magyar súlyemelőt (444.hu)
Doppingolás miatt ideiglenesen felfüggesztették a súlyemelő Pócza Vajk Károly versenyengedélyét, aki így nem indulhat a pénteken kezdődő houstoni olimpiai kvalifikációs világbajnokságon - jelentették be csütörtökön a vb helyszínén. Az anabolikus szteroidok közé tartozó sztanozolollal bukott le. (MTI)
nov. 19
20:03
Lejárt az offshore cégek ideje (TőzsdeFórum)
Az elmúlt években jelentősen visszaesett a külföldi érdekeltségű cégalapítások száma, az idei lista élén Ukrajna áll.
nov. 19
20:06
Ennyien látták a világkiállítás magyar pavilonját (Infostart)
Hat hónap alatt 2,5 millión látogattak el az október 31-én zárult milánói világkiállítás magyar pavilonjába, de a magyar fél csaknem 40 alkalommal külső helyszíneken is szervezett eseményeket. A pavilon Magyarországra szállítását azonban elszámolási vita nehezíti.
nov. 19
20:09
Bakondi: nincs konkrét információ Magyarországon készülő terrorcselekményről (Infostart)
Nincs konkrét információ Magyarországon készülő terrorcselekményről, de a fokozott biztonsági intézkedések érvényben maradnak, amíg a migrációs helyzet nem változik és Európában a terrorista gócpontokat föl nem számolják - jelentette ki Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója csütörtökön Szegeden.
nov. 19
20:09
Újabb bombariadó volt Rómában (Alternatív Energia)
Összesen három - hamisnak bizonyult - bombariadó követte egymást három különböző metróvonalon.
nov. 19
20:09
Egyre több szíriai menekült indul Európába (hirado.hu)
Menekültügyi szakértők szerint Mauritánián keresztül jönnek Európába.
nov. 19
20:09
25 év börtönt kapott trafikban gyilkoló (ATV)
Huszonkét év fegyházbüntetésre ítélte a kaposvári dohánybolti eladó megölésével vádolt férfit csütörtökön nem jogerősen a Kaposvári Törvényszék.
nov. 19
20:12
Bosszúkakán gazdagszik meg Alfred (BorsOnline)
Szó szerint szarból csinál aranyat egy 33 éves férfi Prágában. Irigyek vagyunk, hogy nem mi találtuk ki az évtized bizniszét.
nov. 19
20:15
Fejbe rúgta egy ukrán honatya a titkosszolgálat tisztségviselőjét egy meghallgatáson (Infostart)
Fejbe rúgta Volodimir Paraszjuk független parlamenti képviselő az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) egyik vezető tisztségviselőjét csütörtökön Kijevben, a törvényhozás korrupcióellenes bizottságának ülésén.
nov. 19
20:18
27 milliárd eurós áfakiesés (Adózóna)
Öt közép- és kelet-európai ország pénzügyi és gazdasági miniszterei közös fellépésre szólítottak fel az áfacsalások visszaszorítása és az áfabeszedés hatékonyságának növelése érdekében a PwC áfacsalás elleni konferenciáján.
nov. 19
20:21
Lázárék készek megválaszolni Brüsszel kérdéseit (TőzsdeFórum)
Magyarország visszautasítja azt a politikát, amelyben Brüsszel megtiltaná, hogy kereskedelmi megállapodást kössünk unión kívüli országgal.
nov. 19
20:24
Kifejlesztettek egy készüléket az öngyilkos merénylők robbanó mellényeinek kiszűrésére (ProfitLine)
Egy orosz hadiipari vállalat kifejlesztett egy készüléket az öngyilkos merénylők robbanó mellényeinek kiszűrésére. Az Anker-R nevű berendezés prototípusát a Milipol-2015 biztonságtechnikai kiállításon mutatták be - közölte honlapján a RIA Novosztyi orosz hírügynökség csütörtökön.
nov. 19
20:27
Felfüggesztett börtönre ítélte a volt szocialista honvédelmi minisztert a Fővárosi Törvényszék (Infostart)
Felfüggesztett börtönre ítélte Juhász Ferenc volt szocialista honvédelmi minisztert és Fapál Lászlót, a tárca egykori közigazgatási államtitkárát egy 2006-os ingatlanüggyel kapcsolatos hűtlen kezelés miatt a Fővárosi Törvényszék csütörtökön kihirdetett másodfokú, nem jogerős döntésében.
nov. 19
20:27
Bakondi: nincs konkrét információ készülő terrorcselekményről (Alternatív Energia)
A fokozott biztonsági intézkedések érvényben maradnak.
nov. 19
20:27
Kövér László: kegyelettel és pontosan kell emlékezni a múltra! (hirado.hu)
Az Országgyűlés elnöke ezt három, a magyar állampárti időszakot ismertető könyv bemutatójára küldött üzenetében írta.
nov. 19
20:29
Korábban veszik észre, ha gond van a gyerekkel (Infostart)
Korábban felismerik a védőnők, ha a gyermek fejlődése a rendestől eltérő fejlődést mutat - mondta az InfoRádióban a Koragyermekkori Program szakmai vezetője. Fogarasi András azután beszélt erről, hogy befejeződött az EU által is támogatott hároméves projekt.
nov. 19
20:29
Megbukott a doppingteszten Pócza - Nem versenyezhet (Alternatív Energia)
A sportoló versenyen kívüli ellenőrzésen bukott meg az anabolikus szteroidok közé tartozó sztanozolollal.
nov. 19
20:33
Megérkezett a karácsonyfa a római Szent Péter térre (Infostart)
A római Szent Péter térre csütörtökön érkezett meg az a 25 méter magas lucfenyő, amelyet az idén Bajorország ajándékozott a Vatikánnak.
nov. 19
20:33
Szakítás után mostantól egy csomó új beállítási lehetőséget ad a Facebook (444.hu)
Nem akarod, hogy az exed lásson téged? Te nem akarod látni, hogy vele mi van? Az zavar, ha mások látják a régi közös cuccaitokat? Mostantól mindenre lesz egyszerű megoldás.
nov. 19
20:35
Újabb bombariadó Rómában egy gyanús csomag miatt (Infostart)
Rómában rövid időre leállt a metróközlekedés csütörtökön egy újabb bombariadó miatt. A helyszínre kivonult tűzszerészek ellenőrzése után kiderült, hogy csak egy hulladékkal teli zacskóról volt szó.
nov. 19
20:35
Most már több mexikói megy haza az USA-ból, mint ahányan bejönnek (444.hu)
Négy évtizedes trend fordult meg, az is lehet, hogy vége az amerikai történelem egyik legnagyobb bevándorlási hullámának.
nov. 19
20:37
Két év felfüggesztett börtönt kapott Juhász Ferenc, Medgyessy és Gyurcsány honvédelmi minisztere (444.hu)
Egy 2006-os, 22 millió forintos ingatlanüggyel kapcsolatos hűtlen kezelés miatt kapott két év négy hónap felfüggesztettet és pénzbírságot az MSZP-s politikus. A döntés másodfokú, de nem jogerős.
nov. 19
20:42
Nálatok lesz év végi jutalom? Ennyire bőkezűek a magyar főnökök (Privátbankár)
Az év végi időszakban fontossá válik a munkavállalók elismerése, megbecsülése - állítják magyarországi kis- és középvállalkozások és nagyvállalatok vezetői, akik legszívesebben univerzális ajándékutalvány formájában jutalmazzák a munkatársakat. De milyen más alkalmakkor, milyen formában és mennyire tudatosan ismerik el a vállalatok a dolgozók munkáját?
nov. 19
20:42
Budapesti Tavaszi Fesztivál: ott kell lenni (Infostart)
Liszt Ferenc és Bartók Béla művei valamint Kína szerepel többek közt a 2016-os Budapesti Tavaszi Fesztivál fókuszában. Az április 8. és 24. között rendezett programsorozatról Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője és Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója beszélt az InfoRádióban.
nov. 19
20:45
Quaestor-ügy - Nyilvános az Ab határozata (Alternatív Energia)
A március elején kipattant ügynek 32 ezer károsultja van.
nov. 19
20:45
Újabb bombariadó volt Rómában egy gyanús csomag miatt (hirado.hu)
Rómában rövid időre leállt a metróközlekedés csütörtökön egy újabb bombariadó miatt. Bombariadó volt Milánóban is.
nov. 19
20:45
Szép számokat hozott a Waberer's (TőzsdeFórum)
Több mint hat százalékkal nőtt a Waberer's háromnegyed éves bevétele.
nov. 19
20:48
Felfüggesztettet kapott a volt szocialista miniszter (BorsOnline)
Felfüggesztett börtönre ítélte Juhász Ferenc volt szocialista honvédelmi minisztert és Fapál Lászlót, a tárca egykori közigazgatási államtitkárát egy 2006-os ingatlanüggyel kapcsolatos hűtlen kezelés miatt a Fővárosi Törvényszék csütörtökön kihirdetett másodfokú, nem jogerős döntésében.
nov. 19
20:51
Súlyemelő-vb - Pócza doppingolt, nem versenyezhet (Infostart)
Doppingolás miatt ideiglenesen felfüggesztették a súlyemelő Pócza Vajk Károly versenyengedélyét, aki így nem indulhat a pénteken kezdődő houstoni olimpiai kvalifikációs világbajnokságon - jelentették be csütörtökön a vb helyszínén.
nov. 19
20:54
Quaestor-ügy - Közzétették az Ab határozatát (Infostart)
Közzétették a Magyar Közlönyben csütörtökön az Alkotmánybíróság (Ab) keddi határozatát, amellyel megsemmisítette a Quaestor-károsultak kárrendezéséről szóló törvény egyes rendelkezéseit, ugyanakkor kimondta: van lehetőség alkotmányos kárrendezésre.
nov. 19
20:54
Fejbe rúgott egy honatya egy titkosszolgálatost a parlamentben (Metropol)
Az ukrán parlamentben nem ritka, hogy a képviselők közötti viták tettlegességig fajulnak. Legutóbb egy üveggel vágta fejbe az egyik honatya a vitapartnerét.
nov. 19
20:54
Pócza doppingolt, nem versenyezhet (Metropol)
Doppingolás miatt ideiglenesen felfüggesztették a súlyemelő Pócza Vajk Károly versenyengedélyét az olimpiai kvalifikációs vébé előtt.
nov. 19
20:57
Belgrád nem szólhat bele a paksi bővítésbe (ProfitLine)
Szerbia nem tilthatja meg és nem is befolyásolhatja a paksi bővítést - reagált csütörtökön a szerb környezetvédelmi tárcát ért bírálatokra Snezana Bogosavljevic Boskovic miniszter a Tanjug szerb hírügynökségnek adott interjújában.
nov. 19
20:57
"Katartikus volt" - Hajdú B. élménybeszámolója az Eb-kijutás után (Sport365)
Hajdú B. István elmondása szerint a magyar-norvég Eb-pótselejtezős párharc első mérkőzése megteremtette az alapot, hogy a második legyen pályafutása legfontosabb meccse - mondta a sztárriporter a telesport.hu-nak.
nov. 19
20:59
A Liga Szakszervezetek nyomásgyakorlásra készül a minimálbér emeléséért (ProfitLine)
A Liga Szakszervezetek nyomásgyakorlásra készül a minimálbér emelése érdekében, miután a munkáltatói és munkavállalói álláspontok nem közelednek egymáshoz - jelentette be a szövetség elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón, Győrben.
nov. 19
21:03
Kövér László: kegyelettel és pontosan kell emlékezni a múltra! (Infostart)
Az Országgyűlés elnöke szerint a történelmi múltra kegyelettel és pontosan kell emlékezni, mert a jelenben így lehet felelősen cselekedni, továbbá így lehet reményt adni a jövőnek.
nov. 19
21:03
Házkutatásokat tartottak Brüsszelben (hirado.hu)
Összesen kilenc embert vettek őrizetbe, közülük hét közvetlenül összefüggésbe hozható az egyik párizsi öngyilkos merénylővel.
nov. 19
21:03
Újabb jegybankár beszélt idei kamatemelésről (Portfolio)
Bár a tegnapi jó hangulatnak ma már nyoma sincs az amerikai tőzsdéken, így az indexek a szerdai zárószintek közelében oldalaznak, mégsincs unalmas napja a befektetőknek. A Match Group és a Square...
nov. 19
21:03
Kihagyhatják Magyarországot az új Schengenből? (ATV)
Az Európai Unió belügyminiszterei várhatóan pénteken meg fognak állapodni arról, hogy szigorítják az útlevél-ellenőrzést a schengeni övezet külső határán a párizsi terrorista merényletek miatt. Ugyanakkor nyilvánosságra került egy másik tervezet is, amely egy Schengenen belüli "mini-Schengenre" tesz javaslatot.
nov. 19
21:03
Ezeket érdemes tudni a Fitch döntése előtt (TőzsdeFórum)
A Fitch lehet az első, aki felminősíti az országot a befektetésre nem ajánlott (bóvli) kategóriából.
nov. 19
21:05
Fájhat az ISIS-nek az olcsó olaj (Portfolio)
Jelentős olajbevételtől eshetett el az Iszlám Állam az utóbbi időben, miután a nyersolaj világpiaci ára tavaly nyár óta kevesebb mint a felére esett, ráadásul az utóbbi napok ISIS elleni légicsapásai...
nov. 19
21:05
Különrepülőt kap a brit miniszterelnök (ATV)
Különrepülőt kap a brit miniszterelnök, mivel a Downing Street szerint ez hosszabb távon olcsóbb megoldás, mint az esetenkénti repülőgépbérlés.

Keresés