A Fed kamatemelésével kapcsolatos várakozások és a vállalati gyorsjelentések kerültek ismét a figyelem középpontjába a tengerentúlon. A tegnapi pozitív kereskedési hangulat mára odalett, de a...
Tata – A Blikk információi szerint Lagzi Lajcsi (54) annak idején egy olyan férfit bízott meg a Boglárka lakópark építtetésével, aki manapság egy jól menő étterem tulajdonosa.
Székesfehérvár – Horváth Ferenc (42) irányítja a 2015-2016-os szezon végéig a Videoton FC csapatát. A korábbi fehérvári közönség kedvenc a Szigetszentmiklósi TK kispadjáról érkezik klubhoz – jelentette be hivatalos honlapján a Vidi.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke részvétnyilvánító üzenetben emlékezett meg a kedden elhunyt Göncz Árpádról, amelyben barátjának és igazi európainak nevezte a volt köztársasági elnököt.
A görögországi Leszbosz szigetére látogatott kedden az osztrák kancellár, aki biztosította görög kollégáját arról, hogy Bécs segíteni fog Athénnak a menekültválság kezelésében, amelyre szerinte "egyetlen ország sem képes egyedül".
Nem csökken a migrációs nyomás a horvát határ menti Zákányra, de a korábbiakhoz képest kiszámíthatóbb az illegális bevándorlók érkezése a zöldhatáron át, és az utóbbi napokban kisebb csoportokban is hozzák őket a vonatokkal Botovóból - számolt be Jankó Szabolcs (Fidesz-KDNP), a somogyi település polgármestere az MTI-nek telefonon kedd este.
Kényszerleszállást hajtott végre kedden Albuquerque-ben a United Airlines Houstonból San Franciscóba tartó utasszállítója, miután a gép másodpilótája repülés közben eszméletét vesztette.
A hollandiai orvosok negyven százaléka szívesen fogadna olyan jogszabályokat, amelyek lehetővé tennék a nyilvánvalóan egészségtelen életmódot folytató beteg kezelésének elutasítását - derült ki a holland állami televízió Brandpunt című műsora által 1400 orvos bevonásával készített közvélemény kutatásból.
Két éven keresztül zavartalanul ügyködhetett repülés közben az utaskísérő, aki fizetése mellett százmilliókat keresett testéből. Anális, vaginális és orális örömökben is részesedtek a kiváltságos utasok.
Az államháztartás központi alrendszerének szeptember végi halmozott hiánya 954,6 milliárd forintra teljesült. Ezen belül a központi költségvetés 1006,6 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 29,9 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 22,1 milliárd forintos szufficittel zártak – közölte az NGM. Időközben az Európai Bizottság feloldotta az uniós…
A Szentgotthárd határában létesített "menekülttábor" felszámolását, a sátrak mielőbbi lebontását követelték annak a tiltakozó demonstrációnak a résztvevői, amelyet a Jobbik szervezett kedden a Rába-parti városban, százötven méternyire az éppen üresen álló regisztrációs ponttól.
Elhunyt Göncz Árpád volt köztársasági elnök. Országszerte és a határon túl is megemlékeztek az aradi vértanúkról. A menekültek szétosztásáról szóló uniós kvótarendszer tervéről egyeztetett a miniszterelnök a frakciók vezetőivel
Több magyar európai parlamenti (EP-) képviselő is állást foglalt kedden azzal a vitával kapcsolatban, amelyet kedden tartott az Európai Parlament strasbourgi plénuma a menedékkérők humanitárius helyzetéről.
Az Index információi szerint az Európai Bizottság levelet küldött a magyar kormánynak, amelyben a nemrég elfogadott menekültügyi módosításokkal kapcsolatban vár magyarázatra, valamint a röszkei...
Egy világháborús aknavető gránátot találtak kedden a főváros XIII. kerületében lévő Jász utca 25. számú ingatlannal szemben - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel.
Kényszerleszállást hajtott végre kedden Albuquerque-ben a United Airlines Houstonból San Franciscóba tartó utasszállítója, miután a gép másodpilótája repülés közben eszméletét vesztette.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a hét közepén Erbilbe utazik, ahol látogatást tesz az ott állomásozó magyar katonáknál és tárgyal a kurdisztáni elnökkel, valamint a kurd Külügyi Hivatal vezetőjével is.
Az intenzív népvándorlási hullám és az uniós tagállamok kapcsolódó intézkedései komoly kihívások elé állították a logisztikai ellátási láncban érdekelt vállalatokat: az országhatárok előre nem tervezett, ideiglenes lezárásai, a vasúti tranzit áruforgalom korlátozásai miatt kiszámíthatatlanná váltak az egyes szállítási útvonalak, valamint megszaporodtak a teherszállító járművek ellen - utazási…
Nagy-Britanniában gondoskodnak a világon a legjobban azokról, akik életük végéhez közelednek - ez derül ki egy felméréséből. Magyarország a vizsgált 80 ország rangsorának középmezőnyébe került.