2015. október 30. péntek

okt. 30
20:03
A katolikusok az összes szentről és minden elhunytról megemlékeznek (Infostart)
November 1-jén, mindenszentek napján ünneplik az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, november 2-án, halottak napján pedig a katolikus egyház megemlékezik minden elhunytról, különösen a tisztítótűzben szenvedő lelkekről - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata az MTI-vel.
okt. 30
20:03
Lelőttek, majd lefejeztek két Iszlám Állam ellenes aktivistát Törökországban (Infostart)
Agyonlőttek, majd lefejeztek a délkelet-törökországi Sanliurfában két aktivistát, akik az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet ellen kampányoltak - közölte az aktivistákat foglalkoztató szervezet pénteken.
okt. 30
20:03
A második fordulóban dől el, Klicsko marad-e a kijevi főpolgármester (Blikk)
okt. 30
20:03
Évekig özönlenek még a menekültek (Blikk)
Magyarország — Ne legyenek illúzióink, a menekültáradatnak még koránt sincs vége.
okt. 30
20:03
Egyre jobban szeretjük a benzinkutak shopjait (TőzsdeFórum)
Nőtt a benzinkutas üzletek bevétele az első nyolc hónapban.
okt. 30
20:05
Norvégia megcsapolja az állami nyugdíjalapot (Infostart)
Norvégia megcsapolja az állami nyugdíjalapot, hogy a menekültválság költségeit fedezni tudja - közölte a norvég kormány pénteken.
okt. 30
20:05
Tengerentúlról jön a hokierősítés (Blikk)
okt. 30
20:06
Stohl Buci énekesi babérokra tör! (Blikk)
Budapest – Új és régi szereplőkkel, egyedi, hazai produkcióban még nem látott látványtechnikával állítják idén decemberben újra színpadra A Játékkészítő című akciómesét.
okt. 30
20:06
Megtalálták Leonardo DiCaprio hasonmását! Láttad már? (Blikk)
Svédország – A 21 éves svéd modell, zenész és pultos, Konrad Annerud kiköpött mása a 90-es évek szívtiprójának, Leonardo DiCaprionak.
okt. 30
20:07
Hatékony klímavédelmet követelnek a világ buddhista vezetői (Infostart)
Nyílt levelet írtak a világ buddhista vezetői a november 30-án kezdődő párizsi ENSZ-klímacsúcsra, hatékony klímavédelmet követelve a Föld vezető politikusaitól - közölte A Tan Kapuja Buddhista Egyház pénteken az MTI-vel.
okt. 30
20:08
Szektatag volt ifj. Bodnár Attila (Blikk)
Berettyóújfalu — A jó szíve vitte el ifj. Bodnár Attilát (†39) a tragikusan fiatalon elhunyt fiú édesanyja, Katalin szerint.
okt. 30
20:09
Szanyi megadóztatná a Facebookot és a Google-t? (Alternatív Energia)
Magyarországon kirívóan magas a munkavállalók kizsákmányolása.
okt. 30
20:11
Mit rejtegetnek?Korlátozták az újságírók belépését a táborba (Alternatív Energia)
A média drónt sem használhat a felvételek készítéséhez Mariborban.
okt. 30
20:12
Plakátkampányt indít Afganisztánban a német külügyminisztérium (hirado.hu)
A kabuli német nagykövetség munkatársai az afgán sajtó minden lehetséges fórumán igyekeznek terjeszteni ismereteket a német menekültügyi szabályozásról, és ezt a tevékenységet egy "nagyobb szabású plakátkampánnyal" egészítik ki.
okt. 30
20:12
Plakátkampányt indít Németország (Portfolio)
A német külügyminisztérium felvilágosító kampányt végez Afganisztánban a németországi menekültügyi szabályozásról, és tervez egy plakátkampányt is, amellyel maradásra buzdítja az afgán fiatalokat -...
okt. 30
20:13
Orbán célt ért - Legalizálták a veszélyes hungarikumot (Alternatív Energia)
A kormány határozatot hozott az új közút-típus bevezetéséről.
okt. 30
20:14
A keresztény egységtörekvésekről beszéltek a püspökök Debrecenben (hirado.hu)
A debreceni katolikus újjászületés emlékévében, II. János Pál pápa látogatásáról is megemlékezve a keresztény egységtörekvésekről rendeztek püspöki kerekasztal-konferenciát pénteken Debrecenben.
okt. 30
20:15
Az unió nem ad magánszemélyeknek vissza nem térítendő támogatást (ProfitLine)
Az Európai Unió (EU) nem ad természetes személyeknek vissza nem térítendő támogatást magáningatlanjaik korszerűsítésére - közölte a Miniszterelnökség pénteken az MTI-vel.
okt. 30
20:16
Jön a „gyorsút” (hirado.hu)
Az új úttípust autóúttá, autópályává lehet majd fejleszteni.
okt. 30
20:17
1450 forintos minimális órabér kellene Magyarországon (ProfitLine)
Szanyi Tibor szocialista európai parlamenti képviselő szerint egységes európai minimálbér meghatározására van szükség, amelynek óránként bruttó 1450 forintnak kellene lennie.
okt. 30
20:18
Jövőre Aston Martin lehet a Force Indiából! (F1világ)
Aston Martin Racing néven folytathatja szereplését a Forma-1-ben 2016-ban a Force India csapata – értesült az Autosport című angol szaklap. Tovább »
okt. 30
20:21
Még csak most jön az igazán nagy krach az építőiparban? (Privátbankár)
Az előző negyedévinél sokkal kevesebb építőipari cég szűnt meg a harmadik negyedévben, de az Opten szerint nincs ok az örömre: az utolsó negyedévben megint sok társaságot töröl majd a cégbíróság. Pozitívum viszont, hogy nem aktív vállalkozások jutnak erre a sorsra, és egyre kevesebb a felszámolás útján megszűnő cég.
okt. 30
20:21
Burgonyával gyilkolta meg testvérét (BorsOnline)
A férfiak rettenetes vitába keveredtek egymással, amit a fiatalabbik úgy zárt le, hogy kivégezte testvérét.
okt. 30
20:21
Mire figyeljünk a temetőben? (Infostart)
Meghosszabbított nyitva tartással várják a látogatókat e hétvégén a fővárosi temetők. A rendőrség a forgalmi dugók enyhítéséért, illetve a lopások megelőzéséért megerősíti jelenlétét a temetők környékén.
okt. 30
20:21
Tovább folyik a menekültek szállítása az osztrák-szlovén határról (Infostart)
Tovább folyik a menekültek szállítása az osztrák-szlovén határról a német határhoz, a német-osztrák határszakaszon este számítanak nagy rohamra.
okt. 30
20:21
Kiplakátolják a németek Afganisztánt (Blikk)
okt. 30
20:21
Lelőttek, majd lefejeztek két IÁ ellenes aktivistát (Metropol)
A dzsihadista szervezet Törökországban hajtott végre lefejezést.
okt. 30
20:21
Sehol sem recseghet majd a telefon (TőzsdeFórum)
A fogyasztók lakóhelyüktől függetlenül, megfizethető áron jó minőségű vezetékes telefonszolgáltatáshoz juthatnak.
okt. 30
20:23
A kormány határozatot hozott a "gyorsút" útkategória bevezetéséről (Infostart)
A kormány határozatot hozott a "gyorsút" gyorsforgalmiút-kategória bevezetéséről - az erről szóló kormányhatározatot a Magyar Közlöny pénteki számában tették közzé.
okt. 30
20:24
Keményen gyúr az élő show-ra Király Viktor (Blikk)
Los Angeles — Hatalmas erőbedobással készül Király Viktor (31) következő megméretésére az amerikai ­Voice-ban. Óriási elánnal gyúr, hogy ne csak a hangjával, de kinézetével is taroljon.
okt. 30
20:27
Orbán: Európa népei kezdenek ébredni (Alternatív Energia)
A kormányfő a nemzetállamok nevében kétszer is támadta Brüsszelt.
okt. 30
20:29
Szikrázó napsütés, őszi meleg a hétvégén (Alternatív Energia)
Helyenként lehet csak felhő az égen, délután 12-16 fok várható.
okt. 30
20:30
Bizalmat szavaztak az orosz kapitánynak (Sport365)
Leonyid Szluckij a 2016-os franciaországi Európa-bajnokság végéig lesz az orosz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
okt. 30
20:30
Berki szinte biztos, hogy nem lesz ott Rióban (ATV)
A lólengésben olimpiai címvédő Berki Krisztián nem utazik el a kvalifikációs versenyre, így szerinte száz százalékosan kijelenthető, hogy nem lesz ott a jövő évi, riói ötkarikás játékokon.
okt. 30
20:31
Ide költözik a Budapest Környéki Törvényszék (Alternatív Energia)
Ehhez 8,08 milliárd forintot csoportosítanak át az idei költségvetésben.
okt. 30
20:39
Adna félmilliót egy ócska hűtőért? Mi sem! (BorsOnline)
Nem mindennapi leltárt mutatunk egy Somogy megyei sikkasztási ügyből.
okt. 30
20:39
A szlovén parlament bizottságai elutasítják az azonnali kerítésépítést (Infostart)
A szlovén parlament nemzetvédelmi bizottsága, valamint a hírszerző és biztonsági szolgálatokat felügyelő bizottság elvetette azt az ellenzéki javaslatot, hogy Ljubljana azonnal kezdje meg kerítés építését a horvát határon - közölte a szlovén hírügynökség (STA) pénteken.
okt. 30
20:39
Dárdai olasz étterembe vitte a Herthát (Blikk)
Berlin – A hétközi nyögvenyelős kupagyőzelem után most a jó falatokat nyelték a német Hertha BSC labdarúgói.
okt. 30
20:39
Rossz helyen van a magyar kerítés (Blikk)
okt. 30
20:39
Berki lemond Rióról (Metropol)
Nem utazik el a kvalifikációs versenyre, így szerinte száz százalékosan kijelenthető, hogy nem lesz ott az olimpián.
okt. 30
20:41
Az amerikai ligák sztárjai így örülnek a hónak – videó (Blikk)
Washington – Az egyik világhírű sportszergyártó az NFL, NBA, és a női futball-bajnokság csillagaival készített egy látványos télköszöntő reklámfilmet.
okt. 30
20:41
Berki nem utazik a riói kvalifikációs versenyre (Blikk)
okt. 30
20:42
Kiderült, pontosan hánykor kell télen ágyba bújnunk! (Blikk)
Egy közvélemény-kutatás során arról faggatták az embereket, mire van szükség ahhoz, hogy éjszaka jól kipihenjük magunkat, írja a miss.at.
okt. 30
20:43
Tovább folyik a menekültek szállítása az osztrák-szlovén határról (Blikk)
okt. 30
20:45
Klicsko marad a kijevi főpolgármester? (Alternatív Energia)
Megkapták az utolsó kerületből is a jegyzőkönyvet a szavazatszámlálásról.
okt. 30
20:45
Így sosem áll meg a globális felmelegedés (TőzsdeFórum)
Az ENSZ szerint nagyobb erőfeszítésre van szükség a globális felmelegedés elleni küzdelemben.
okt. 30
20:48
Illegális bevándorlás - Ausztria ismét nyitva! (ProfitLine)
Ausztria délelőtt ismét elkezdte beengedni területére a migránsokat. A Sentilj-Spielfeld határátkelőnél több ezer ember torlódott fel, akik csütörtök este óta várnak arra, hogy átléphessenek Ausztriába - közölte a szlovén sajtó pénteken.
okt. 30
20:51
Megdőlt az idei sebességrekord Mexikóban (F1világ)
Beigazolódtak a várakozások, melyek szerint a pilóták nagyobb tempóra lehetnek képesek a mexikói versenypályán, mint Monzában. Tovább »
okt. 30
20:57
A második fordulóban dől el, Klicsko marad-e a kijevi főpolgármester (Infostart)
Vitalij Klicsko jelenlegi főpolgármester és Boriszlav Bereza, a radikális Jobboldali Szektor (PSZ) volt szóvivője jutott be a kijevi főpolgármester-választás második fordulójába - jelentették be pénteken a kijevi választási bizottság ülésén, miután megkapták az utolsó kerületből is a jegyzőkönyvet a szavazatszámlálásról.
okt. 30
20:57
Kiütéssel nyert az Újpest (Blikk)

Keresés