Ezen a napon született az "isteni" Diego Maradona, a labdarúgás és az egyetemes sport egyik mítikus alakja. Talán ő szerezte minden idők legszebb gólját Anglia ellen az 1986-os vb-n, ahol aranyat nyert Argentínával. Pelével együtt a XX. század legjobb focistájának választották. A Barcával három, a Napolival öt címet gyűjtött be. A nápolyiak 2000-ben visszavonultatták a 10-es mezt a tiszteletére.
a konferencián, amin előadta nagyívű összeesküvés-elméletét az Európa ellen szőt baloldali összeesküvésről. Osztie Zoltán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége elnökének az egyház stratégiáját hiányoló felszólalására reagálva azt mondta, hogy most, hogy Veres Andrást megválasztották a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökévé, lesz stratégia, de nem biztos benne, hogy abban lesz-e köszönet a…
A tegnapi részvényaukciót követően az államnak maradt még részesedése az OTP-ben. De miért? A tegnap megtartott aukciót követően a magyar államnál maradt még 4 darab OTP-részvény, de mielőtt arra...
Több ezer ember éhezik a délnyugat-jemeni Taízban, mivel a harcok miatt nem lehet a városba élelmet juttatni - figyelmeztetett pénteken az ENSZ, felszólítva a szemben álló feleket, hogy tegyék lehetővé a település biztonságos elérését.
A Pest Megyei Közgyűlés pénteken egyhangúlag támogatta, hogy a megye önálló régióvá váljon - tájékoztatta a Pest Megyei Önkormányzat sajtófőnöke az MTI-t.
Annak ellenére, hogy javult az emberek öngondoskodási szemlélete, sok még a tévhit a reálisan elérhető betéti kamatokkal és a nyugdíj várható értékével kapcsolatban - mondta Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese pénteken, Budapesten.
Ausztria délelőtt ismét elkezdte beengedni területére a migránsokat. A Sentilj-Spielfeld határátkelőnél több ezer ember torlódott fel, akik csütörtök este óta várnak arra, hogy átléphessenek Ausztriába - közölte a szlovén sajtó pénteken.
Nagy-Britannia szerződéses biztosítékokat szeretne az Európai Uniótól arra, hogy az euróövezeti országok ne hozhassanak integrációs döntéseket a valutaunión kívüli EU-tagállamok ellenében - írta EU-forrásokat idézve a pénteki Financial Times.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) e heti ülésén döntött több film és rádiójáték pályázati támogatásáról, valamint arról, hogy novembertől a Juventus Rádió használhatja
Pénteken elindult a kereskedés az OTP részvényeivel azt követően, hogy csütörtökön az állam 14 millió darab OTP-részvényt értékesített. A 75 milliárd forintnyi részvény az NFM közlése szerint...
Tetsuya Tada Úr, a Toyota sportautókért felelős részlegének főmérnöke egy, a Tokiói Autószalonon adott interjúban egyértelműen utalt egy sportos Yarisra. Az interjú azt mondta, hogy a Toyotának mindenképp szüksége lenne egy sportos, izgalmas kisautóra, ami konkurálhatna a kategória legjobb mókaautóival, például a Ford Fiesta ST-vel vagy a Volkswagen Polo GTI-vel.
Példaértékű a magyar-szlovén együttműködés, s a két ország közötti kétoldalú kapcsolatokat semmilyen probléma sem terheli - mondta az Országgyűlés elnöke pénteken a sárvári Nádasdy-várban tartott sajtótájékoztatón, miután zártkörű megbeszélést tartott a szlovén nemzetgyűlés elnökével.
A német hatóságokkal egyeztetve új határátkelőt nyitottak a salzburgi Oberndorfnál, ahol a menekülteket fogják átengedni Németországba - értesült a Die Presse című osztrák lap pénteken.
Komárom önkormányzata a maximálisan elnyerhető összeget, kétszázmillió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a kormánytól az adósságátvállalásban nem részesült települések támogatási keretéből - mondta el Czunyiné Bertalan Judit, a térség fideszes országgyűlési képviselője pénteken a településen, sajtótájékoztatón.
Budapest — Tegnap debütált a hazai mozikban nagy sikerrel Barnóczky Ákos új filmje, a LogIn, amely az internetes randik és a webkamerás ismerkedés olykor sötét bugyraiba kalauzolja a nézőket, bemutatva, hogyan változhat meg az emberi természet egy kusza, virtuális szerelmi játékban.
Valószínűleg nem öntik bronzba a Kétfarkú Kutya Párt rikkancsfiúját, pedig a párt aktivistája megdöbbentőbbnél megdöbbentőbb újsághírekkel várta a járókelőket. A párt vezetőjének elmondása szerint csupa jó hírrel készült a nem hétköznapi Magyar Hírlap.