Budapest — Negyed évszázada öltöznek be az Irigy Hónaljmirigy tagjai, ez idő alatt több száz jelmezt viseltek a fiúk, akik a maskarák nagy részét féltve őrzik, hiszen nagykoncertjeik és a forgatások során újra és újra fel tudnak használni.
Az internet mélységei kiismerhetetlenek, és még mindig meg tudja lepni az embert. Most előkerült egy papírreklám, amelyen együtt dolgozott Geszti Péter és Bálint Antónia.
Az internethasználat áfájának 27 szálékról 18 százalékra történő csökkentésére tervez javaslatot tenni egyebek közt Deutsch Tamás az internetről szóló nemzeti konzultáció (InternetKon) eredményei alapján
A polgár mindenekelőtt szabad, felelős, közösségi ember, aki nemcsak saját boldogulását, hanem közössége sikerét is szem előtt tartja, ugyanakkor nem bezárkózó, nem kirekesztő, hanem befogadó - hangsúlyozta Martonyi János volt külügyminiszter a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület Polgári Gondola című, most huszadik alkalommal megrendezett szombati budapesti tanácskozásán
Egyelőre 57 ingatlannal elindult a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő elektronikus aukciós oldala, amelyen - regisztráció után - licitálással bárki vásárolhat - jelentette be a társaság igazgatóságának elnöke. Halasi Tibor hozzátette: idén az állami tulajdonú ingatlanokat töltik fel, majd jövőre az ingóságokat. A rendszer kiépítése 29 millió forintba került.
A Bloomberg Robin Hood indexe alapján kiderül, mennyit segítene az egyes országokban élő szegényeken, ha a leggazdagabb állampolgár szétosztaná köztük a pénzét. Persze nagyon más a helyzet Indiában vagy Ausztriában.
Szíriában az elmúlt években a lakosság szinte már hozzászokott a bombázásokhoz, az orosz hadsereg a héten azonban olyasmit mutatott, ami még nekik is új volt. A minden korábbinál pusztítóbb támadásokat egy olyan táborból indítják, ami inkább tűnik egy kedélyes kempingnek, mint katonai bázisnak. Persze, csak úgy oroszosan
Ismét ellenőrzik az autósokat az osztrák hatóságok a hegyeshalom-nickelsdorfi határátkelési pontnál, az M1-es autópályán emiatt torlódás alakult ki - hangzott el az M1 aktuális csatornán szombat délután.
Budapest — „Ez a nap más, mint a többi...” – bizonyára életünk egyik legszebb és legfontosabb pillanata az esküvőnk. A sok készülődés, izgatott várakozás, aggodalmak, és a boldogító igen… Ezt a mesés emléket egy életen át őrizzük.
A Batthyány Pince 2014-as évjáratú "Pécsi cuvée" fehérbora, valamint az Eszterbauer Kft. 2012-es "Tüke szekszárdi bikavér" vörösbora nyert a Pécsi Tudományegyetem bora címért folytatott idei versenyben.
Lillafüred — A kommunista éra titkos katonai bázisairól rengeteg legenda kering országszerte. Ilyen titkos objektum volt a lillafüredi hegyoldalba vájt légtérvédelmi harcálláspont, a Szikla is. Itt figyelték Magyarország légterének nagy részét. Évtizedeken keresztül a legnagyobb biztonsági intézkedések mellett zajlott a munka a bevehetetlen bunkerben.
Venus Williams 47-edszer lett első WTA-tornán, miután a szombati döntőben legyőzte a spanyol Garbine Muguruzát a 2,513 millió dollár (707,6 millió forint) összdíjazású vuhani keménypályás női teniszviadal szombati döntőjében.
A ferences, a kapucinus és a minorita templomok Szent Ferenc-oltárainál október harmadikán vagy negyedikén világszerte megemlékeznek Szent Ferenc haláláról.
Az utóbbi 25 évben beteljesült a néhai kancellár jóslata, miszerint összenő, ami összetartozik, de a menekültválság miatt most össze kell nőnie olyan dolgoknak is, amelyek eddig nem tartoztak össze - mondta Joachim Gauck német államfő.
Budapest — Nem a pénzkötegek fociznak a Feröer-szigetek ellen, de így sem lenne szabad gondot okoznia a jövő csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőnek a mieink számára. Szigorúan csak a játékosok piaci értékét tekintve, messze a magyar válogatott a találkozó esélyese – két játékosunkat, Szalai Ádámot (27) és Dzsudzsák Balázst (28) is többre taksálja a mértékadó transfermarkt.de, mint a teljes…
A migráció globális probléma, amelyre globális választ kell adni, a megoldásban az ENSZ-nek vezető szerepet kell játszania és abból ki kell venniük részüket a világpolitika és világgazdaság kulcsszereplőinek - hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az ENSZ-közgyűlés általános vitáján elmondott felszólalásában.
A megoldásban az ENSZ-nek vezető szerepet kell játszania és abból ki kell venniük részüket a világpolitika és világgazdaság kulcsszereplőinek - mondta Szijjártó Péter.
A világpolitika és a világgazdaság kulcsszereplőinek ki kell venniük a részüket a megoldásból - mondta a külügyminiszter. A felszólalást itt megnézheti videón.