Kerék-Bárczy Szabolcs úgy fogalmazott, a jelenlegi a valaha volt legkorruptabb magyar kormány. Gulyás Gergely szerint a DK folytat goebbelsi propagandát
A Párbeszéd Magyarországért az alapvető jogok biztosától kéri, hogy kezdeményezzen alkotmánybírósági felülvizsgálatot az állami termőföldek tervezett privatizációjáról.
Martonyi János volt külügyminiszter a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület Polgári Gondola című, most huszadik alkalommal megrendezett tanácskozásán beszélt.
Új célpontot találtak a New Horizons űrszondának, amely korábban a Plútót és holdjait vizsgálta. A 2014 MU69-es égitestről és az újabb küldetésről Kereszturi Ákos, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának munkatársa beszélt az InfoRádiónak.
Magyarország — Alig egy évtizede indult, mégis, ma már elképzelhetetlen az élet Facebook nélkül. Lájkol férfi és nő, megoszt öreg és fiatal és persze csetel boldog-boldogtalan. Éppen ezért is okozott szinte pánikot a felhasználók között, amikor néhány napja bekövetkezett a közösségi oldal eddigi legnagyobb leállása.
Tizennégy év fegyházat kapott nem jogerősen C. István, a Budapest Környéki Törvényszék többek között életveszélyt okozó testi sértés és háromrendbeli szexuális erőszak miatt ítélte el a férfit. C. István pere most a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.
Idén is közzétette a Forbes a 400 leggazdagabb amerikairól készült listáját. A dobogó három helyezettje változatlan 2014 óta: Bill Gates 76 milliárd dolláros, Warren Buffet 62 milliárdos, Larry...
Elképesztő hírrel lepte meg rajongóit Győzike: újjáalakul a Romantic. Ennek kapcsán néztük meg, kiknek jött be, hogy hosszabb pihenő után újra színpadra álltak, és hol lehetett azt érezni, hogy mindez csak egy elkeseredett próbálkozás.
Közös kétnapos tudományos konferenciát tart A háborús hétköznapok címmel a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (MKVM) október 6-án és 7-én Budapesten.
A tanodák számára október 30-ától megnyíló 5 milliárd forintos támogatásnak köszönhetően bővül a pedagógiai szolgáltatással támogatottak száma, Köpeczi-Bócz Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériuma európai uniós fejlesztésért felelős államtitkára az M1 csatornán szombaton elmondta, hogy az újabb lehetőséggel legalább 6000 gyereket érnek el az eddigi 3000-4000-zel szemben.
Átadták Oroszlányban az amerikai BorgWarner 25 000 négyzetméteres üzemét pénteken, ahol kipufogógáz visszavezető csöveket, szelepeket és hűtőket állítanak elő, a teljes kapacitás elérésekor 600-700 munkatárssal.
Feladatunk, hogy Magyarország a 21. század eleji nagy európai átrendeződésének ne vesztese, hanem lehetőség szerint nyertese legyen - mondta Kövér László.
Kedves Olvasó! Ezen a héten a vasárnapi ebéd csupán 665 Ft-ba kerül. A könnyed leves után a sokak által kedvelt csülköt ajánlom. A menü 1230 kcal/fő értéket tartalmaz. Az ebéd elkészítéséhez sok sikert és jó étvágyat kívánok! Fásy Ádám
Mintegy ezerkétszáz hívő részvételével kezdődött meg szombat délelőtt Békésen a Trianon előtti Békés-Bánáti Református Egyházmegye utódmegyéinek harmadik találkozója.
A vendéglátó Ferencváros után a másik magyar csapat, a Szeged is nyert a szombati játéknapon a férfi vízilabda Eurokupa hétcsapatos budapesti selejtezőcsoportjában: a csongrádiak 11 góllal verték a montenegrói Primorac Kotort a Népligetben.
Babos Tímea - a francia Kristina Mladenoviccsal az oldalán - pályára léphet a női teniszezőket összefogó WTA év végi páros-világbajnokságán, Szingapúrban.
Az egészségügy a migrációs nyomás mellett is felkészült az influenzaszezonra, és a migránsok is jogosultak az egészségügyi ellátórendszer igénybevételére, ha együttműködnek a hatóságokkal - mondta Paller Judit megbízott országos tiszti főorvos pénteken az MTI-nek.
Budapest — A másfél éve rákbetegséggel küzdő Schuster Lóránt (66) június végén esett át az eddigi legnehezebb műtéten, amelynek során kivették a fél máját, és a legendás zenész speciális fűzőben töltötte az egész nyarat.
Egy palesztin merénylő után kutató izraeli hadsereg rajtaütést hajtott végre szombat hajnalban a ciszjordániai Nábluszban, amely után tüntető, kődobáló palesztinokkal találta magát szembe, és gumilövedékekkel, könnygázzal, valamint éles lőszerrel lépett fel ellenük. Tíz palesztin megsebesült - jelentette a palesztin vöröskereszt és az AFP hírügynökség helyszíni fotóriportere.
Parlamenti választásokat tartanak vasárnap Portugáliában. A megmérettetésen elemzők szerint a baloldali protesztpártok alacsony támogatottságra számíthatnak Pedro Passos Coelho portugál miniszterelnök jobbközép kormánykoalíciójának népszerűtlen gazdasági megszorító és reformpolitikája dacára.