2015. október 3. szombat

okt. 3
9:00
300 ezerért lehet hiányozni a Fradinál (BorsOnline)
A hazai futballcsapatoknál titkolják, hogy mennyibe kerül egy-egy vétség az adott klub házirendje szerint. Ám a Ferencváros tavalyi szabályzatából kiderül, az élcsapatoknál akár százezres büntetéseket is kiszabhatnak.
okt. 3
9:00
Szigorú szabályok mellett indulhat el a licit az állami földekért (Blikk)
okt. 3
9:00
Tarlós: 2016-ban bevezethető a dugódíj (Index)
A főpolgármester két zónára osztaná Budapestet. A kiskörúton belül többet kellene fizetni.
okt. 3
9:00
Obama: Szíria nem lesz áttételes háború színtere (Metropol)
Az amerikai elnök nem kíván együttműködni Moszkvával a szíriai rezsim ellen harcoló összes erő megsemmisítésében sem.
okt. 3
9:02
Migránsok miatt áll a forgalom a Csalagútban (Index)
Több mint százan rohamozták meg az átkelőt, tízen sérültek meg a behatolás során.
okt. 3
9:02
Földcsuszamlás Guatemalában (Metropol)
Legkevesebb 26 ember meghalt és mintegy 600 eltűnt a guatemalai főváros közelében, amikor esőáztatta hegyoldal omlott egy lakónegyed 125 házára.
okt. 3
9:06
Figyelem! Változik a Kelenföldet érintő MÁV-menetrend (Kripto Akadémia)
A mostani és a következő hétvégén két állomás között nem járnak a szerelvények.
okt. 3
9:06
Morrissey-koncert lesz a Millenáris Teátrumban (hirado.hu)
Kilenc év után tér vissza Budapestre Morrissey, az alternatív rock történetének egyik kiemelkedő előadója. Október 12-én a Millenáris Teátrumban lép fel.
okt. 3
9:06
Nébih: kezdődik a vadon élő rókák őszi, veszettség elleni immunizálása (ProfitLine)
Az idén október 3. és 18. között vakcinázzák orálisan a vadon élő rókákat veszettség ellen, a vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgéppel szórják ki Magyarország területének közel kétharmadán, 66 884 négyzetkilométeren - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.
okt. 3
9:08
Nagy dobásra készülnek a Hősök terén (Kripto Akadémia)
Ma mutatja be Balance című új műsorát a Fővárosi Nagycirkusz.
okt. 3
9:08
Magyar helyszínelők: így azonosították a móri gyilkosság fegyvereit (hirado.hu)
Megmutatjuk, hogyan dolgoznak a magyar fegyverszakértők.
okt. 3
9:09
Új rekord a Teslától (Portfolio)
A Tesla közzétette harmadik negyedéves értékesítési számait, amiből kiderült, hogy új rekord született. Ennek ellenére a korábban beharangozott és aztán módosított tervek már biztosan nem teljesülnek...
okt. 3
9:10
Meghalt Benedek Zoltán hegymászó expedíció közben (Kripto Akadémia)
Benedek Zoltán a nyolcadik legmagasabb hegycsúcs sikerese meghódítása után vesztette életét.
okt. 3
9:12
Ujhelyi: hazugság Balog állítása a befogadott családokról (ATV)
Ujhelyi szerint a menekültügy nem a baloldal és a jobboldal vitája.
okt. 3
9:18
Rékasinak másfél hónapja van a gyógyulásra (BorsOnline)
Öt hét rehabilitációra ítélték az orvosok Rékasi Károlyt, de vajon amíg ő egy vidéki városban gyógyul, mit csinál majd Bartha Zsolt a Mátyás király téren?
okt. 3
9:18
Hollande és Merkel: csak az Iszlám Államot kell támadni (Infostart)
Az (orosz) légicsapásoknak csak és kizárólag az Iszlám Állam dzsihadista szervezet állásaira kell összpontosulniuk - ezt mondta Francois Hollande francia államfő Vlagyimir Putyin orosz elnöknek pénteken Párizsban.
okt. 3
9:18
Megvan az új egészségügyi államtitkár (Gondola)
Ónodi-Szűcs Zoltán, az állami egészségügyi ellátórendszer fenntartásáért felelős intézet jelenlegi főigazgatója lesz az új egészségügyi államtitkár - értesült a Magyar Idők.
okt. 3
9:18
Túl sokféle adó van Magyarországon (Adózóna)
Nagyobb átláthatóságra, kevesebb adminisztrációra és az áfa-visszaigénylések egyszerűsítésére lenne szükség az adóhivatalnál az adótanácsadók egyesületének alelnöke szerint. Vadász Iván a Magyar Nemzetnek elmondta: a gazdasági tárcának nem az adóhivatal irányítási struktúrájával kellene foglalkoznia, miközben a revizorokat sem anyagilag, sem társadalmilag nem becsülik meg.
okt. 3
9:18
Migránsok behatolása miatt szünetel a Csatorna-alagút forgalma (Blikk)
okt. 3
9:20
Tarlós: 2016 vége felé elméletileg bevezethető a dugódíj (Blikk)
okt. 3
9:24
Póta elődöntős párosban (Metropol)
Póta Georgina a román Elizabeta Samara oldalán bejutott a legjobb négy közé a jekatyerinburgi asztalitenisz Európa-bajnokság női páros versenyében, így ebben a számban már biztosan érmet szerez.
okt. 3
9:24
Pótlóbuszok járnak a 4-es és a 6-os villamos helyett (Metropol)
Pótlóbuszok járnak a 4-es és a 6-os villamosok helyett ezen a hétvégén a Széll Kálmán tér és a Blaha Lujza tér között karbantartási és felsővezeték-átépítési munkák miatt.
okt. 3
9:24
Taxi karambolozott egy kamionnal, mindenki meghalt a kocsiban (Alternatív Energia)
A monori tűzoltók feszítő-vágóval emelik ki a holttesteket.
okt. 3
9:24
Négy kiadatlan Beatles-lemez eltűnt, de az ötödiket most eladnák (hirado.hu)
Hogyha nem kerülnek elő a promóciós célra felvett lemezek, ez lesz egyetlen létező kiadatlan darab a Beatles Some Other Guy című dalával.
okt. 3
9:26
Módosul a Kelenföldet érintő vonatok menetrendje (Metropol)
A korlátozás nem érinti a hegyeshalmi vonal nemzetközi járatait és a pécsi vonal InterCity vonatait.
okt. 3
9:26
Lagzi Lagcsi mentette ki feleségét a börtönből (Alternatív Energia)
Váltig állította az asszony ártatlanságát, aki már el is hagyta a székesfehérvári börtönt.
okt. 3
9:26
Szigorú szabályok mellett licitálhatnak az állami földekért (hirado.hu)
Az árverések szigorú kontroll mellett folynak majd, ezzel azt akarják üzenni a spekulánsoknak, hogy jobban járnak, ha távol maradnak.
okt. 3
9:27
Rekord a Teslától (Portfolio)
A Tesla közzétette harmadik negyedéves értékesítési számait, amiből kiderült, hogy új rekord született. Ennek ellenére a korábban beharangozott és aztán módosított tervek már biztosan nem teljesülnek...
okt. 3
9:29
Megvan az új egészségügyi államtitkár (Portfolio)
Ónodi-Szűcs Zoltán, az állami egészségügyi ellátórendszer fenntartásáért felelős intézet jelenlegi főigazgatója lesz az új egészségügyi államtitkár - értesült a Magyar Idők. A korábbi államtitkár,...
okt. 3
9:30
Morrissey-koncert lesz a Millenáris Teátrumban (Metropol)
Kilenc év után tér vissza Budapestre az alternatív rock történetének egyik kiemelkedő előadója, aki október 12-én, hétfőn a Millenáris Teátrumban lép fel.
okt. 3
9:30
Premier League: Győzelmi kényszerben a City (Agroinform)
Már az első helyét is elveszítette a Premier League-ben az utolsó két bajnokiján botló Manchester City.
okt. 3
9:33
Jókora meglepetés jött az este Amerikában (Privátbankár)
Az amerikai tőzsdei kereskedés végére jókora emelkedést produkáltak a tőzsdeindexek, ami annak fényében meglepő, hogy az elején voltak ugyanekkora mínuszban is. A rossz hír egyben jó hír?
okt. 3
9:36
Dőlni fog majd a lé a hazai kézilabdába is? (BorsOnline)
Mégsem lesz a Simicska Lajos–Orbán Viktor háború áldozata a Veszprém. Kocsis Máté, a kéziszövetség elnöke szerint a kormányfő megerősítené a BL-második csapatot.
okt. 3
9:36
Almafánk egyszerűen (Mindmegette)
1 kg alma 2, 5 bögre liszt 2 tojás 2 evőkanál cukor 1 csomag vaníliás cukor 1 csomag sütőpor olaj porcukor fahéj lekvár
okt. 3
9:36
Oregoni lövöldözés - Mentális problémái voltak a fegyveresnek (Infostart)
Elmeorvosi problémái voltak Christoher Sean Harper-Mercernek, aki csütörtökön fegyveres támadást hajtott végre saját főiskolai csoporttársai ellen az Oregon állambeli Roseburgben - derült ki pénteken hivatalos és rendőrségi forrásokra hivatkozó tájékoztatásokból.
okt. 3
9:36
Férfi vízilabda Eurokupa-selejtező - Élre ugrott a Ferencváros (Infostart)
A vendéglátó Ferencváros két győzelem és egy döntetlen után negyedik mérkőzését megnyerte a férfi vízilabda Eurokupa hétcsapatos budapesti selejtezőcsoportjában.
okt. 3
9:36
Október 4. az Állatok Világnapja (Gondola)
Magyarországon házi kedvencekből sokkal többet szaporítanak a meggondolatlan emberek, mint amennyire a felelős állattartó lakosság igényt tart.
okt. 3
9:36
Olyan, mint az IKEA, csak itt bor van a polcokon - Gasztrokincsek a stájer kerékpárutak mentén (Index)
Mindegy, hogy babról, borról vagy tökmagolajról van szó, Stájerországban szívvel-lélekkel mutatják be a helyi termelők portékáikat. Két keréken derítettük fel a leghangulatosabb látogatóközpontokat, és annyira jó volt, hogy örömmel biztatjuk erre önöket is.
okt. 3
9:36
Budapestről leválva jobban fejlődhetne Pest megye? (Blikk)
okt. 3
9:42
Taxi ütközött egy kamionnal, mindenki meghalt a kocsiban (Alternatív Energia)
A monori tűzoltók feszítő-vágóval emelik ki a holttesteket.
okt. 3
9:42
Az Iparművészeti Múzeumban lesz vasárnap a WAMP dizájnvásár (hirado.hu)
A Design Hét Budapest programsorozatának keretében az Iparművészeti Múzeumban rendezik meg vasárnap a WAMP dizájnvásárt.
okt. 3
9:44
Meghalt egy magyar hegymászó a Gyilkos Hegyen (Alternatív Energia)
Az alpinista a világ nyolcadik legmagasabb hegycsúcsának meghódítása után vesztette életét.
okt. 3
9:46
"A férjem ártatlan!" - Megszólalt Lagzi Lajcsi felesége (Alternatív Energia)
"Most semmi más nem számít, mint hogy a gyermekeimmel lehessek."
okt. 3
9:48
Blatter lemondását követelik a FIFA főszponzorai (ATV)
A McDonald's, a Coca-Cola, a Visa, és a Budweiser is közleményt adott ki.
okt. 3
9:48
Frank Zappa egykori zenésztársai ismét az A38-on (Metropol)
Frank Zappa idén lenne 75 éves. A kétezres évek elején GrandMothers of Invention néven újjáéledt zenekara két év után ismét Budapesten játszik, október 7-én az A38-on.
okt. 3
9:54
A protein-hazugság: Mennyire jók valójában a fehérje-italok? (Blikk)
Protein-italok, fitnesz-kenyér, -szelet: a fehérje most a trendi alap-táplálék. Főleg az italok (shakek) számítanak új, megkerülhetetlen fitnesz-kiegészítőnek, írja a bild.de.
okt. 3
9:54
Leszakadó régióvá válhat Pest megye (Gondola)
A Mapi Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezetője szerint előfordulhat, hogy amíg a vidék jó része a következő években - az uniós pénzekből - megszépül és élhetőbb lesz, addig a fővároshoz közeli Pest megye leszakadó régióvá válik
okt. 3
9:54
Pótáék elődöntősök párosban Jekatyerinburgban (Index)
okt. 3
9:54
Migránsok hatoltak be a Csalagútba (Metropol)
Egy időre leállt a Csatorna-alagút forgalma, mert éjszaka mintegy száz migráns a franciaországi Calais közelében behatolt a déli közlekedési és a szervizalagútba.
okt. 3
9:54
Több munkahelyet akarnak teremteni a fiatal vállalkozók (Blikk)

Keresés