2015. október 3. szombat

okt. 3
20:06
Brutális: három fogát tépte ki a rábízott négyévesnek (BorsOnline)
Kegyetlenül bántalmazta barátnője autista kisgyermekét egy 27 éves férfi. Védője szerint azonban mindez csupán egy “szerencsétlen baleset” műve.
okt. 3
20:06
Sem egybe-, sem különírva nem adható név a Máricsúj (Infostart)
Frissítette listáját a Magyar Tudományos Akadémia és már több, mint 3700 névből választhatnak a szülők, amikor elnevezik gyermeküket. Az MTA tudományos munkatársa elmondta, a Sárma és a Frangipáni is felkerült a listára, de a mexikói sorozatban szereplő Máricsújt továbbra sem kaphatja magyar gyermek - mondta az InfoRádióban Rácz Judit, az MTA tudományos munkatársa.
okt. 3
20:06
Bundesliga - Győzelmével már a negyedik helyen áll Dárdai csapata (Infostart)
Magabiztos, háromgólos győzelmet aratott a Hertha BSC szombaton a német labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójában.
okt. 3
20:06
Agüero öt gólt szerzett, simán nyert a Manchester City (Blikk)
okt. 3
20:06
2-0, csodagól, majd jött a Pintér takarodj, innen veszített a Puskás (Index)
A Videoton fordított az NB I.-ben.
okt. 3
20:06
Szőrzetbüszkeségek (Metropol)
350 versenyző indult a 2015-ös szakáll- és bajusz világbajnokságon.
okt. 3
20:06
Obama: Szíria nem lesz áttételes háború színtere (ProfitLine)
Az amerikai elnök kijelentette, hogy nem áll szándékában a szíriai konfliktust az Egyesült Államok és Oroszország közötti, helyettesítő erők által megvívott, áttételes háborúvá (proxy war) változtatni, és hogy nem kíván együttműködni Moszkvával a szíriai rezsim ellen harcoló összes erő megsemmisítésében sem.
okt. 3
20:12
Kellemes őszi idő, több órás napsütéssel (Kripto Akadémia)
Feltámadhat a szél, de délután 21-26 fok is lehet.
okt. 3
20:12
Átadták az Európai Polgári Díjat Davidovics Lászlónak (hirado.hu)
A díjazott elmondta: célja, hogy a vidéki élet érdekes és hasznos legyen, hogy új, hatékony vállalatok jöjjenek létre, és a vidék ne néptelenedjen el.
okt. 3
20:14
Másfél milliárd a főnyeremény - Íme az ötös lottó nyerőszámai (Kripto Akadémia)
Ön hány számot talált el? Nézze meg!
okt. 3
20:14
Az ételre panaszkodik több bevándorló Németországban (hirado.hu)
Emellett kevés a hely a táborokban, egyre hidegebb van, sőt a vallási és kulturális különbségek is gyakran vezetnek konfliktushoz.
okt. 3
20:24
Lezuhant egy motoros siklóernyős Makláron (Blikk)
okt. 3
20:24
Átadták az Európai Polgári Díjat Davidovics Lászlónak (Gondola)
Átadták az Európai Polgári Díjat Davidovics Lászlónak, a Dél-Alföld - Európai Unió Egyesület elnökének, a gyomaendrődi Bethlen Gábor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium igazgatójának Békéscsabán
okt. 3
20:24
Beleugrott a tyúk a vécébe (Blikk)
okt. 3
20:26
Százezrek ünneplik az "ezüstjubileumot" Németországban (Gondola)
Németországban százezrek ünnepelik szombaton a szabadban az újraegyesítés 25
okt. 3
20:30
Az utolsó pillanatban mentett pontot a Békéscsaba (Metropol)
A sereghajtó Békéscsaba hazai pályán az utolsó pillanatban egyenlítve játszott 1-1-es döntetlent az MTK együttesével szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójában.
okt. 3
20:30
Orbán felesége futott a gyerekek "életéért" - Fotók! (Kripto Akadémia)
Na de hol maradt a félmaratonról Lévai asszony ura?
okt. 3
20:32
Nem bírt egymással a Diósgyőr és a Haladás (Metropol)
A Szombathelyi Haladás 1-1-es döntetlent ért el szombaton a Diósgyőr stadionjában a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójában.
okt. 3
20:32
Szijjártó szerint így győzhető le az Iszlám Állam (fotók) (Kripto Akadémia)
A külügyminiszter ötpontos tervvel érkezett New Yorkba, az ENSZ-közgyűlésre.
okt. 3
20:34
A Videoton nagy csatában legyőzte a Puskás Akadémiát (Metropol)
A címvédő Videoton kétgólos hátrányból felállva legyőzte a vendég Puskás Akadémiát a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának szombati játéknapján.
okt. 3
20:34
Törölték Hosszú Katinka versenyét Szingapúrban (Kripto Akadémia)
A döntés miatt Jakabos Zsuzsanna és Verrasztó Dávid sem úszhatott a vk-n.
okt. 3
20:36
Első idegenbeli sikerét aratta a Paks (Metropol)
Szezonbeli első idegenbeli győzelmét aratta a Paks, amely 2-1-re nyert az újonc Vasas otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 11. fordulójában.
okt. 3
20:38
Egy pontot vitt el Debrecenből az Újpest (Metropol)
Az Újpest 1-1-es döntetlent ért el a Debrecen vendégeként szombat este a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójában.
okt. 3
20:40
Az FTC legyőzte a Szegedet és csoportelső (Metropol)
A vendéglátó Ferencváros nyert a Szeged ellen a férfi vízilabda Eurokupa selejtezőcsoportjában, ezzel csoportelsőként biztosította továbbjutását.
okt. 3
20:42
15 ok, amiért a nők jobban szeretik férjüket, miután az apa lett (Blikk)
Berlin — Sok anya átélte már át azt a leírhatatlan érzést, ami attól a perctől kezdve tudatosul benne, amikor az ultrahangos készülék képernyőjén először meglátja az apró lüktető pontocskát, ami csodálatos módon folyamatosan nő, mint ahogy a bizonyosság is, hogy ezt az apró teremtményt élete minden pillanatában imádni fogjuk.
okt. 3
20:42
Mit csinál egy görény egy macskakiállításon? - videó (BorsOnline)
Szombat délelőtt nyílt és vasárnap estig tart nyitva Budapesten a Lurdy házban a Macskakiállítás.
okt. 3
20:42
A veszélyeztetett fajok állnak az állatok világnapja fókuszában idén (Infostart)
A kevésbé szem előtt lévő, veszélyeztetett fajokra és a természetes élőhelyek megóvásának fontosságára hívja fel a figyelmet a Természetvédelmi Világalap (WWF) az állatok világnapja alkalmából.
okt. 3
20:42
Labdarúgó NB1 11.forduló - nagy meglepetések nélkül (Gondola)
DVSC-Újpest 1-1 Debrecen 1-1-es döntetlent játszott a vendég Újpesttel a labdarúgó OTP Bank Liga 11
okt. 3
20:42
Jégkorong MOL Liga - Otthon kapott ki az FTC (Blikk)
okt. 3
20:44
Szívmelengető! Elválaszthatatlanok a szétválasztott magyar ikrek (Blikk)
Vámospércs — Egyformák, mégis különbözőek. Valamiben azonban tökéletesen hasonlít egymásra az ikerpár, Sámson (1) és Zoárd (1) – mindketten kicsattannak az egészségtől. Pedig a picik élete nem volt mindig ilyen kiegyensúlyozott. Mint megírtuk, az ikerpár kockázatos pillanatokat élt meg édesanyjuk hasában.
okt. 3
20:44
Az ötös lottó nyerőszámai (Gondola)
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki: Nyerőszámok: 5 (öt) 10 (tíz) 23 (huszonhárom) 51 (ötvenegy) 58 (ötvennyolc) Joker: 936843
okt. 3
20:46
Hasznos tippek cicás gazdiknak! Így éljünk egy lakásban a macskánkkal (Blikk)
A macskák szeretik felfedezni a környezetüket, megjelölni a területüket, és állandóan felfedező körúton vannak – még a saját otthonuk négy fala között is. Bár a macskákat már régóta tartja az ember háziállatként, máig megőrizték természetes ösztöneik és ősi viselkedési formáik egy részét. Nagyvárosokban különösen sok cicát tartanak lakásban. Ahhoz, hogy ezek a macskák tényleg remekül érezzék…
okt. 3
20:48
Eurokupa-selejtező - Csoportelső lett a Fradi (Alternatív Energia)
Az FTC nyert a Szeged ellen a szombati játéknap esti programjában.
okt. 3
20:50
Az Újpest megint nem győzött Debrecenben (Alternatív Energia)
okt. 3
21:00
Csak nyerni szabad! (Blikk)
Évtizedeken át a balszerencsére fogták a magyar fociválogatott tagjai, ha éppen nem jutottak ki egy-egy világversenyre: rossz sorsolás, utolsó percben kapott gólok, ellenfélnek fújó játékvezetők, göröngyös pálya, túl hosszúra vágott fű...
okt. 3
21:00
Moszkva szerint százával menekülnek az iszlamisták a légitámadások elől (Infostart)
Az orosz vezérkar szombati közlése szerint Szíriában elmenekült az állásaiból az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet több mint fél ezer harcosa az orosz légitámadások következtében.
okt. 3
21:00
Afrikai bevándorlók hatoltak be spanyol területre (Blikk)
okt. 3
21:00
Több mint százezer migráns jött Horvátországból (Metropol)
A migránsokat néhány óra alatt regisztrálják és azonnal elszállítják a magyar határra.
okt. 3
21:06
Az OSC nyert Nagyváradon (Metropol)
Az OSC férfi vízilabdacsapata győzelemmel kezdte Nagyváradon a helyi Oradea elleni párharcát, amelyet a Bajnokok Ligájában vívnak a felek a főtáblára jutásért.
okt. 3
21:06
A horvát kormányfő nem fél a magyar határzártól (hirado.hu)
Zoran Milanovic újságíróknak nyilatkozott erről Dubrovnikban.
okt. 3
21:12
Nemzetközi rendőri akció kezdődött (ProfitLine)
Nemzetközi rendőri akció kezdődött Dél-Szerbiában az embercsempészek kiszűrésére hat ország és az európai uniós országok rendőri együttműködési szervezete, az Europol közreműködésével - hangzott el az M1 aktuális csatornán szombaton.
okt. 3
21:18
Lángra lobbantotta párját a nő - szó szerint (BorsOnline)
Alkohollal öntötte le párját - majd felgyújtotta. A férfi szerencsére túlélte a támadást.
okt. 3
21:18
Lecsapott a hurrikán! Eltűnt egy szállítóhajó a Bermuda-háromszögben (Blikk)
Egyenesen belehajóztak a Joaquin nevű hurrikánba, 33 ember volt a fedélzeten, amikor nyoma veszett a viharban az El Farónak.
okt. 3
21:18
A nemzeti és a tartalékos haderő együtt adják az ország teljes védelmét (Infostart)
A nemzeti és a tartalékos haderő együtt, keretbe foglalva adják az ország teljes védelmét - hangsúlyozta a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára szombaton a szentendrei altiszti akadémián, a magyar tartalékosok napja alkalmából tartott ünnepségen.
okt. 3
21:18
Átadták az Európai Polgári Díjat Davidovics Lászlónak (Blikk)
okt. 3
21:18
A menekültek mellett tüntettek Bécsben (Metropol)
A szolidaritási megmozduláson a felszólalók "emberséges menekültpolitikát" sürgettek.
okt. 3
21:20
Két embert agyonszúrt egy palesztin merénylő Jeruzsálemben (Blikk)
okt. 3
21:24
Harmadik lett a férfi tornászválogatott Bukarestben (Metropol)
A omán-norvég-spanyol-magyar csapatverseny résztvevői az október 24-én kezdődő glasgow-i vb-re készülnek.
okt. 3
21:36
Hujber Ferenc: Szükségem volt rá, hogy lássam a túlvilágot (Blikk)
Budapest — Ugye nem azt írjátok a bevezetőben, hogy botrányhős meg fenegyerek? – kérdezte, miközben kávét rendeltünk a szentendrei Dunakorzón, majd kanyargós élete került terítékre, hiszen Negyvenen vagyunk címmel november végén debütál a RAM Colos­seumban az életrajzi szatírája, amelyben saját magát és életének legfontosabb szereplőit egymaga alakítja. Csak per ne legyen belőle, hiszen most…
okt. 3
21:36
Bocsánatot kértek az amerikaiak az afgán elnöktől egy kórház lebombázásáért (Infostart)
Bocsánatot kért az afgán elnöktől szombaton az Egyesült Államok vezette erők egy észak-afganisztáni kórház lebombázásáért.

Keresés