Törökország - A török–szír határon fekvő Nizip-2 menekülttáborban szemétnek nyoma sincs, széles tiszta utcák futnak minden irányba, iskolák, orvosi rendelők, sőt mecsetek és szupermarketek is vannak. A táborban a Népszabadság készített riportot.
Miért nincsenek kínai sírok Magyarországon? Hova temetkeznek az itt élő ázsiaiak? Igaz lenne, hogy halott társaik papírjait továbbadják? A Bors utánajárt a városi legendának.
Egy irányított rakétákkal felszerelt rombolót vezényelt az Egyesült Államok haditengerészete a Spratly-szigetekhez tartozó kínai mesterségesen feltöltött zátonyok közelébe - közölte egy amerikai védelmi tisztségviselő amerikai idő szerint hétfőn.
A Facebook alapító-tulajdonosa posztolt arról, hogy kínai körútján meglátogatta Xianban a Vadludak Nagy Pagodáját, és buddhista feleségére kérésére ő is imádkozott egyet, és csak remélni tudja, hogy egy nap mélyebben is megértheti ezt a lenyűgöző filozófiát és vallást.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának Katonai Repülő Intézete október közepén alakult meg Szolnokon, azaz vált ki Katonai Üzemeltető Intézetéből - közölte Palik Mátyás megbízott intézetigazgató az MTI-vel.
Egy irányított rakétákkal felszerelt rombolót vezényelt az Egyesült Államok haditengerészete a Spratly-szigetekhez tartozó kínai mesterségesen feltöltött zátonyok közelébe - közölte egy amerikai védelmi tisztségviselő amerikai idő szerint hétfőn.
Vereséget szenvedett a brit kormány a brit parlament nem választott felső kamarájában, a Lordok Házában, amely többségi szavazással arra kényszerítette a pénzügyminisztert, hogy halassza el a...
A Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) 2020-ig - a mostani uniós költségvetési időszak végéig - 5 kilogrammal szeretné növelni Magyarországon a sertéshúsfogyasztást; ez évente átlagosan 1 kilogramm emelést jelentene - közölte a VHT titkára hétfőn Budapesten az MTI-vel.
Gyurcsány Ferenc múlt heti, Sokak Magyarországa című röpirata nem vert akkora hullámokat a baloldalon, mint amekkorára a szerző számított. A kisebb formációk sietve elhatárolódtak, de a szocialisták még nyilatkozatban sem reagáltak, pedig információink szerint készen állt a megfelelő válasz szövegtervezete. Az MSZP vezetésének döntéseire rálátó forrásunk elmondta: nem kívánnak részt venni a DK…
A Bikának már csak az utolsó akadályt kell legyőznie, hogy megérdemelten pihenhessen, a Rák romantikus hangulatában lesi párja minden kívánságát, a Mérleg szétszórt és kapkod.
A dalai láma egészségi állapota miatt nem tudta személyesen átvenni a 100 ezer dolláros (28 millió forintos) pénzjutalommal járó Szabadság-érmet, amelyet az emberi jogok és együttérzés pártolása érdekében végzett erőfeszítéseiért ítéltek neki oda.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy fehérgyarmati házban és a hozzá tartozó kerti WC-ben elrejtve találtak 1129 doboz, több mint egymillió forint értékű csempészcigarettát. A NAV...
Az ellenzék mindent elkövet, hogy a magyar föld bárkié legyen, csak ne a magyar gazdáké. Így vezette fel az állami termőföldek értékesítéséről szóló vitanapot Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. Az MSZP a most eladásra kínált földeket visszavásárolná, a Jobbik pedig figyelő osztagokat küld a földárverésekre. A DK szerint a kormány meghirdette a falut minden oligarchának programot. További…
Várhatóan az év végéig lezárja a jegybank a befektetési szolgáltatói piac számos szereplőjénél - a Buda-Cash, a Quaestor, illetve a Hungária értékpapírcégeinél feltárt visszásságok nyomán - indított vizsgálatainak jórészét, és ekkorra fejeződhet be a három, már elmarasztalt brókercég korábbi vezetői személyi felelősségének megállapítására vonatkozó eljárás is - nyilatkozta Windisch László, a…
Lesújtó a kép, ami a magyarok angolnyelv-tudását illeti – a különböző országok nyelvtudását az Education First nevű, nyelvoktatással foglalkozó nemzetközi vállalat évente felméri. A magyar kitöltők eredményei ezek alapján 2011-12-ben javulást mutattak, de a 2014-es mérésben megint jelentős visszaesést látni.
Vajon átmenne bármiféle pszichológiai teszten az, aki képes egy alig egyesztendős kan kutyát kikötözni és sok más kínzás mellett a koponyáját két helyen is meglékelni?
A Sony Pictures Television Networks megkapta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyét a Viasat3 és Viasat6 csatornákat működtető Viasat Hungária Zrt. felvásárlására - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
» A büntetett állatkínzók számát nézve a gyakorlatban viszont az ég egy adta világon nem kell tartania semmitől, úgy végez kutyájával a város határában az éj leple alatt, ahogy nem szégyelli.«
A nacionalista Jimmy Morales, egy korábbi humorista nyerte meg az elnökválasztásokat Guatemalában. Morales igazi outsidernek számít a politikai életben, aki elmondása szerint azért indult el az elnöki székért, mert elege volt a hazáját szétlopó politikai elitből. A közelmúltban több országban is értek el sikereket olyanok, akik nem hagyományosan építették fel a politikai karrierjüket. Néhányuk…
A török rendőrség egy kiterjedt művelet keretében őrizetbe vett kedd reggel körülbelül 30 olyan személyt, akit az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezethez tartozással gyanúsít - jelentette a Dogan török hírügynökség.