2015. október 27. kedd

okt. 27
13:39
Nem futamodik meg az EKB (TőzsdeFórum)
Az EKB számára nincs tabu, kész minden szükséges eszközt bevetni, hogy felpörgesse az inflációt az euróövezetben.
okt. 27
13:41
Szabadlábra helyezik Ivo Sanader volt horvát kormányfőt (ProfitLine)
A zágrábi megyei bíróság tanácsa kedden úgy döntött, hogy óvadék ellenében szabadlábra helyezik Ivo Sanader volt horvát kormányfőt.
okt. 27
13:42
FM: nem termeszthetők génmódosított kukoricafajták Magyarországon (Infostart)
Az EU-ban termesztési engedélyezés előtt álló, vagy korábban már engedélyezett génmódosított (GM) kukoricafajták termesztési engedélye nem terjed majd ki Magyarország területére az Európai Bizottsághoz beterjesztett magyar kérelem alapján - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kedden.
okt. 27
13:45
Nemzetbiztonsági bizottság: van terrorveszély (Infostart)
Terrorveszélyt is feltártak a magyarországi illegális migrációval összefüggésben az érintett szolgálatok - számoltak be az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának keddi, zárt ülése után nyilatkozó képviselők.
okt. 27
13:45
Megbüntette az Európai Parlament a náci karlendítést használó EP-képviselőt (Infostart)
Büntetést szabott ki Európai Parlament (EP) kedden arra az olasz EP-képviselőre, aki a testület két héttel ezelőtti plenáris ülésén olyan pólóban jelent meg, amelyen Adolf Hitler és Angela Merkel német kancellár képmásai voltak egymással kombinálva.
okt. 27
13:45
Bevándorlók: Kiéleződött a helyzet a német-osztrák határon (Blikk)
okt. 27
13:45
Náci karlendítést az EP ülésén, büntetés jár a képviselőnek (Metropol)
A pólóján egyébként Adolf Hitler és Angela Merkel német kancellár képmásai voltak egymással kombinálva.
okt. 27
13:47
Nehezen jut el a segítség az afganisztáni központú földrengés áldozataihoz (Blikk)
okt. 27
13:51
Retteghetnek a futárok: Drón helyettesítheti őket (Blikk)
Amerika – Nem mindennapi szolgáltatást szeretne beindítani a világ egyik legnagyobb áruházlánca a Wal-Mart Stores Inc.
okt. 27
13:51
Öt év a kislányát hátba szúró nőnek (Metropol)
A nyolcéves kislány egy játékon veszekedett a testvéreivel, ekkor szúrta hátba az anyja.
okt. 27
13:51
Tehervonat ütközött személyautóval (Alternatív Energia)
okt. 27
13:51
A toledói polgármester-jelölt azt állítja, hogy ha nem választják meg, Isten el fogja pusztítani a várost (444.hu)
Szokatlan kampány, de akár működhet is.
okt. 27
13:53
Városliget, olimpia, mobilgát - Helyi népszavazást kezdeményez a PM (Alternatív Energia)
"A fővárosban élők többsége nem támogatja, hogy Budapest első közparkja építési területté váljon."
okt. 27
13:54
Egymilliós bírság a karlendítő olasz EP-képviselőnek (hirado.hu)
Gianluca Buonanno olasz európai parlamenti képviselő egy parlamenti tanácskozáson Hitler-bajuszt viselt és náci karlendítést tett.
okt. 27
13:54
Miért pont a fenekünk fázik futás közben? (Éva Magazin)
Íme a válasz és néhány termék, amivel orvosolni lehet a bajt. Annyi remek sportruházati találmány létezik már, ami melegen tartja kezünket-lábunkat, térdünket, sőt, még az orrunkat is – de pont a legbecsesebbik testrészünket mintha elhanyagolnák a gyártók. Pedig a fenekünk is képes fázni, sőt, jobban, mint a testünk sok más pontja. Hogy miért? „A zsír inaktív szövet – magyarázza egy…
okt. 27
13:54
Teljesen elektromos sportautóval rukkolna elő a Honda (Auto Pult)
A Honda igazán elkötelezettnek tűnik az elektromos hajtás mellett, amit mi sem mutat jobban, mint a villanyos technológia sportautókban történő felhasználása. A három elektromotorral szerelt hibrid NSX után ugyanis következő sportos modelljük akár teljesen elektromos hajtásláncot is kaphat, méghozzá négy különálló erőforrással.
okt. 27
13:54
Elkészült Mourinho lelépési terve? (Sport365)
José Mourinho irányítása mellett csak bukdácsol a Chelsea a Premier League-ben, ráadásul hétről-hétre újabb ügyei vannak a portugál menedzsernek az angol szövetséggel. Brit lapinformációk szerint könnyen lehet, hogy hamarosan véget ér a portugál második londoni korszaka, ugyanakkor Mourinho sem ül tétlenül.
okt. 27
13:57
Nem remekelt a vegyipari óriás (TőzsdeFórum)
Gyenge harmadik negyedéves számokat publikált a BASF.
okt. 27
14:03
Kiéleződött a helyzet a német-osztrák határon (Infostart)
Kiéleződött a helyzet keddre az osztrák-német határon, a német hatóságok szerint Ausztria nem tesz semmit az ellen, hogy a menekültek megrohamozzák a határátkelőket.
okt. 27
14:03
Férfi volt Hollandia új topmodellje (Metropol)
Transznemű nyerte meg a Topmodell leszek! tehetségkutatót. Loiza 18 évesen még Lucas volt.
okt. 27
14:03
Férfi volt Hollandia új topmodellje (Blikk)
okt. 27
14:05
Helyreállították a felsővezetéket a Baross téren - járnak a trolik (Blikk)
okt. 27
14:07
WSF - Újra Budapesten tanácskoznak a világ vezető tudósai (Blikk)
okt. 27
14:09
Remegő kézzel irányítják a világot: megint elmarad az emelés? (Privátbankár)
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed ismét kamatdöntő ülésre készül. Talán nem ez a cél, de minden egyes ülés után egyre inkább úgy tűnik, mintha teljesen bizonytalanság lenne a döntéshozók közt, persze ez adódhat a köztük lévő véleménykülönbségből is.
okt. 27
14:09
A név kötelez: lábon lőtte gazdáját Ravasz, a kutya (BorsOnline)
Nomen est omen, mondhatnánk, ugyanis egy Ravasz nevű labradornak köszönheti gazdája, hogy lábába puskagolyó csapódott.
okt. 27
14:09
Szanyi Tibor szót emelt a szabad internet biztosítása érdekében (Alternatív Energia)
Ma szavaznak Strasbourgban az EP-képviselők a netsemlegesség biztosításáról.
okt. 27
14:09
A legbizarabb indokok, hogy miért jelentünk beteget (HR Portál)
Míg van, aki némi elmaradt alvást szeretne pótolni, másoknak egyszerűen nincs kedve bemenni dolgozni vagy egyszerűen rossz idő veszi el a kedvet a munkától. Gyakran ilyen okok, de egészen bizarr indoklások járnak együtt azzal, amikor valaki beteget jelent, írja a Business Insider egy friss felmérés alapján.
okt. 27
14:11
Együtt: hatvan millióval (!) ár alatt adnának el egy belvárosi ingatlant (Alternatív Energia)
Ha a polgármester aláírja az eladásról szóló határozatot, Juhász Péter feljelentést tesz.
okt. 27
14:11
Ha már nem diák, de még nem dolgozik fizetnie kell! (HR Portál)
Október 31-ével lejárnak a tavalyi diákigazolványok, és azoknak a fiataloknak, akik még nem álltak munkába el kell kezdeniük fizetni maguk után az egészségügyi szolgáltatási járulékot, továbbítja a NAV figyelmeztetését az Nők Lapja Café.
okt. 27
14:12
Nem termeszthetők génmódosított kukoricafajták Magyarországon (hirado.hu)
Ha a jövőben további GM-növényekre vonatkozó termesztési engedélykérelmet nyújtanak be az unióban, Magyarország kezdeményezi, hogy az ne terjedjen ki az ország területére.
okt. 27
14:12
Jól járnak a NAV által megbízhatónak tartott cégek (ProfitLine)
Komoly előnyt jelenthet, ha egy vállalkozást a megbízható kategóriába sorol majd az adóhatóság - hívta fel a figyelmet Vámosi Nagy Szabolcs, az EY tanácsadó cég adószakértője kedden az M1 aktuális csatornán.
okt. 27
14:12
Nagyon kapós a Ford Észak-Amerikában (Portfolio)
A Ford a jól alakuló észak-amerikai értékesítéseknek köszönhetően jelentős árbevétel és nettó eredmény növekedésről számolt be autóipari üzletágában, sőt árbevétel soron az elemzői várakozást is...
okt. 27
14:12
Beszóltak a magyar húsosok: nem is rákkeltő a szalámi (Pénzcentrum)
"Kétezer éve eszünk sertéshúst, mégis itt vagyunk."...
okt. 27
14:14
A Cassini mintát vesz a Szaturnusz holdjának gejzírjéből (hirado.hu)
A Cassini 21. alkalommal közelíti meg a holdat.
okt. 27
14:15
Mégis szabadulhat Sanader (TőzsdeFórum)
Óvadék ellenében szabadlábra helyezik Ivo Sanader volt horvát kormányfőt.
okt. 27
14:18
A leggyakoribb kérdések a csonttörésekről (WebBeteg)
A csonttörésekkel kapcsolatban számos kérdés felvetődik a betegekben. Összegyűjtöttük egy csokorba a szakorvosnál leggyakrabban elhangzó kételyeket. A kérdésekre Dr. Holnapy Gergely, ortopéd-traumatológus szakorvos válaszolt.
okt. 27
14:20
Kiadvány készült a kegyeleti jogról (WebBeteg)
A kegyeleti jogról szóló kiadványt készített az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK).
okt. 27
14:21
Kövér: Csehország segítsége a szolidaritás szimbóluma (Infostart)
Azért igazán jelentős a Csehország által Magyarország déli határainak védelméhez nyújtott segítség, mert ez szimbolikus üzenet az országok közötti szolidaritás - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke, miután az Országházban fogadta Milan Stecht, a cseh szenátus elnökét.
okt. 27
14:21
Szöul növeli katonai költségvetését a Phenjan által jelentett fenyegetés miatt (Blikk)
okt. 27
14:21
Most Németországnál torlódtak fel a menekültek (Metropol)
A horvátok- is feszült a helyzet. szlovén határon is feszült a helyzet. Mindenki a vasárnapi migrációs csúcson megbeszéltekre hivatkozik.
okt. 27
14:23
Óvadék ellenében szabadlábra helyezi a bíróság Ivo Sanader volt kormányfőt (Blikk)
okt. 27
14:24
Több tonna kővel árasztotta el a felügyelőt (444.hu)
Egy kínai teherautó-sofőrt megállítottak Hajkou városban, mert túl volt pakolva a jármű. Ellenőrzés közben hirtelen több tonna követ szabadított rá az ellenőrre, és amíg a segítségére siettek, elmenekült. Az áldozatnak szerencsére nem lett komoly baja, és a sofőrt is elkapták. (CCTV News)
okt. 27
14:26
BOMBA!!!! Így tanítja repülni a gyilkos bálna az eltévedt fókát (444.hu)
Ritkán látható együttműködés a természetből. Igaz, az egyik fél ezt alighanem nem akarta annyira.
okt. 27
14:27
Semmi sem tabu: még negatív kamat sem elég alacsony (Privátbankár)
Nincs tabu, bármit bevet az EKB, hogy közelítse az inflációs célt, ami egyelőre még a kanyarban sincs.
okt. 27
14:27
Egy egész iparág épült a bérautók szétlopására! (Blikk)
Nemcsak az autó, hanem az alkatrésztolvajok is rászálltak a bérautókra.
okt. 27
14:27
Madeleine őszibaracklekvárral (Mindmegette)
okt. 27
14:27
Dráma a briteknél - Kevés a sütőtök Halloweenre (Alternatív Energia)
Tarlórépákat ajánlanak a pótlásra, ezzel díszítették fel a Dover kastélyt is.
okt. 27
14:28
Beteg ölt beteget a Merényi-kórházban (444.hu)
Az egyik ápolt hajnali 4:30-kor a Pszichiátriai Osztály zárt részlegén „halálosan megsebesítette a kórteremben ápolt másik beteget”. A rendőrség nyomoz. (Origo)
okt. 27
14:29
Menekültek verekedtek össze a dán rendőrökkel - Videó! (Blikk)
Dánia – Egyre több alkalommal torkollik dulakodásba, verekedésbe a migránsok haragja.
okt. 27
14:29
Napelemes kiserőmű Mórahalmon (Alternatív Energia)
1800 darab, 30 fokban megdöntött monokristályos napelem adja az energiát.

Keresés