Nagy valószínűséggel megszerezték az abszolút parlamenti többséget a Justin Trudeau vezette liberálisok Kanadában a hétfői választáson a kanadai média egybehangzó előrejelzései szerint.
Kiengedték a börtönből hétfő este a barátnője meggyilkolása miatt tavaly öt év szabadságvesztésre ítélt dél-afrikai paralimpiai bajnokot, Oscar Pistoriust, de büntetése hátralévő részét is le kell töltenie, házi őrizetben - közölték a dél-afrikai büntetésvégrehajtási hatóságok.
Állami szaklevéltárrá minősítette a parlament kormánypárti többsége a Veritas Történetkutató Intézetet, amely így a rendszerváltás óta felhalmozódott és a kárpótlási ügyekben keletkezett iratokat is átveszi az Igazságügyi Hivataltól. A zsidó szervezetek a Szakály Sándor-féle intézmény szellemisége miatt nem látják garantáltnak érintett tagjaik szenzitív adatainak fokozottan védett kezelését, a…
Két napon belül Joe Biden alelnök is beszáll a 2016-os amerikai elnökválasztási küzdelembe - közölte hétfőn demokrata forrásokra hivatkozva a Fox News és az NBC televízió.
Adam Levine mentoráltjai egymással párbajoztak és ebből a fordulóból is Viktor került ki győztesen. Ez történt a The Voice hétfői adásában. Király Viktor, mint azt ő maga lelkesen jelentette be kétnyelvű Facebook-posztjában, továbbjutott az amerikai The Voice első párbajában. Hey guys! Thank you so much again! I can't believe I'm still on #TeamAdam so now it's time to download our iTunes…
Az MSZP, az LMP, valamint több jobbikos képviselő közös kezdeményezésére parlamenti vitanapot tartottak az állami földvagyon értékesítéséről. Parázs vita alakult ki az Országgyűlésben.
Az elemzői várakozásoktól elmaradó bevételről számolt be az IBM a harmadik negyedévre és bár a negyedéves profit felülmúlta a konszenzust, a teljes évre vonatkozó várakozásait csökkentette a...
Folytatódik a gyorsjelentési szezon, részesedést vásárolt Oprah a Weight Watchersben, változás a Richter ügyvezetésében. Rossz hírekkel szolgált az IBM: a cég a negyedéves gyorsjelentésében...
Kedden újra 310 felett nyitja a napot a forint az euróval szemben, a nap második felében a kamatdöntést követő MNB-közlemény hozhat egy kis mozgást a piacon. Közben a régióban is inkább a gyengülés...
Nem veszi meg a Mol a Szlovák Villamos Művek 66 százalékos részvénycsomagját - mondta el az Origónak adott interjújában Fasimon Sándor, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója. Az interjúból többek...
Az UniCredit azt fontolgatja, hogy eladja a Bank Austria egyes eszközeit - írja két saját forrására hivatkozva a Reuters. Az állítólagos tervek azért is érdekesek, mert a magyar UniCredit is a bécsi...
A Széll Kálmán tér felújítása várhatóan május 10-re kész lesz, a fonódó villamos-projekt kivitelezését év végére befejezik - erősítette meg a főpolgármester az InfoRádió Aréna című műsorában. Tarlós István utasítást adott a 3-as metró felújításához szükséges kitérők és sínek közbeszerzési eljárásának kiírására.
Az izraeli hadsereg letartóztatta Rámalláhban a Hamász radikális palesztin szervezet egyik ciszjordániai vezetőjét, Hasszan Juszufot, valamint lerombolta egy palesztin merénylő házát Hebronban - közölte a jeruzsálemi közszolgálati rádió.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) és a France Football magazin nyilvánosságra hozta annak a 23 futballistának a nevét, akik közül kikerül a FIFA-Aranylabda győztese.
Egyre több egyéni vállalkozótól, kis- és középvállalkozástól, valamint társadalmi szervezettől érkezik jelzés a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) számlalevélnek tűnő szerződéses – jellemzően cégnév telefonkönyvben történő szerepeltetésére vonatkozó – ajánlattal összefüggésben.
A spanyol másodosztályban kapott munkát a Videoton egykori trénere, Joan Carrillo, aki az Almería vezetőedzője lett, ezt a klub hivatalos honlapja jelentette be hétfő este.
A Társaság Igazgatósága értesíti tisztelt részvényeseit, hogy Pokomándi Endre, a Richter Gedeon Nyrt. kereskedelmi igazgatójának munkaviszonya 2015. október 19. napjával megszűnt.