Az orosz gépek Homszban el-Karjateinre mértek csapásokat. A várost augusztusban foglalták el a dzsihadisták, és ezt követően leromboltak egy 1500 éves keresztény kolostort is ott.
A nő nagyon megörült, amikor felborult autójában azt hallotta, hogy egy másik ember megállt az út szélén. Ám ami ezután történt, arra senki sem számított.
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szerint a Sukoró-ügyben szerdán hozott ítéletek azt mutatják, hogy az igazságszolgáltatás egy része törvénytelenül, politikai elvárásoknak eleget téve működik.
Arab és angol nyelven készült „fontos alapszabályokat" fognak rövidesen minden menekültnek kézbe adni az osztrák határon - írja az osztrák krone.at. A brossurában egyértelműen elmagyarázzuk, hogy a törvényeink nem képeznek vitatémát - mondta Johanna Mikl-Leitner a lapnak.
Az ENSZ szeptember 26. és október 2. között rádióműsorokban is igyekszik felhívni a figyelmet a gyerekszegénységre, az akcióhoz csatlakozott az MTVA is.
Az IFRS rendszere a világon széles körben alkalmazott számviteli szabályozási rendszer, amely jellemzően pénzügyi szemléletű, és főleg a befektetők számára lényeges információkat szolgáltat. Cikkünkben részletezzük, kiknek lesz kötelező alkalmazni az IFRS-t, kik választhatják, illetve kik nem választhatják azt egyedi beszámolóiknál.
Október 4. és 9. között ismét Erdélyben végez vizsgálatokat a Nemzetközi Gyerekmentő Szolgálat (NGYSZ) önkéntes orvos csapata - tájékoztatta az MTI-t a szervezet.
Elkoptatott frázis az „ilyen még nem volt”, de a V10-es okostelefonjával a koreai óriás több igazi újdonságot hozott azon a prémium piacon, amin már nehéz valami nagyot mondani.
Meg nem erősített információk szerint mostanra teljes a Bayer leányvállalatának, a Covestro IPO-jának a fedezettsége, vagyis már legalább 1,5 milliárd euró értékben érkeztek be vételi ajánlatok.
Az eddigi adatok szerint tejjel, cukorral és étolajjal kereskedve több mint 700 millió forint áfát csaltak el egy cégláncolat tagjai; a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai két telephelyen...
Nem minden kályhás hajlandó szembesülni a korlátjaival, nem csak a berendezések egyedi díszeit akarják elkészíteni, hanem a cserepek alapanyagát is – erről is beszélt a Kossuth Rádiónak az egyik mester.
Ötmilliárd forintra pályázhatnak a hátrányos helyzetű, illetve roma gyerekek tanulását, integrációját és szocializációját segítő tanodák október 30-ától - közölte Köpeczi-Bócz Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára pénteken.
Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója a kőolajfinomító 50 éves jubileumi ünnepségén beszélt erről. Ez alatt az 50 év alatt 300 millió tonna kőolajat dolgoztak fel, a finomító jelenleg is kiszolgálja a magyarországi töltőállomások jelentős részét.
A General Motors (GM) 2018-tól megszűnteti a motorgyártást a bécsi Aspern kerületben lévő Opel üzemben - közölte pénteken a Salzburger Nachrichten. A lap értesülései szerint a motorgyártást a...
Az előző részben ott hagytuk abba, ahol a legizgalmasabb kezdett lenni a történet. A középkategóriás csúcsmodellek csatájának első fejezete – a belső tér – lezajlott, és a győztes Volkswagen Passat mellett még a Peugeot 508 jött ki feltartott fejjel. A Mondeo azonban a Ford hagyományosan jó futóműveinek és kormányzásainak köszönhetően most fordíthat, és akkor még az árakról nem is beszéltünk. Most…