2015. október 19. hétfő

okt. 19
10:59
Nem érződik a botrány a Volkswagen eladásain (ProfitLine)
A Volkswagen csoport szeptemberben 8,4%-kal tudta növelni eladásait Európában a hó végén kirobbant dízel ügy ellenére is.
okt. 19
11:01
A dolgozóknak a megbecsültség a legfontosabb (HR Portál)
A munkahely megválasztásánál, házi felmérésünk szerint, a munkavállalók számára a legfontosabb szempont a megbecsültség érzése és hogy ennek a munkáltató hangot is ad. Sorrendben csak ez után következnek a magas fizetések.
okt. 19
11:03
Törökország alkupozícióban van a migránsválság miatt (Infostart)
Törökország most egyértelműen nagyon jó alkupozícióban van, hiszen mindenképpen be kell vonni a migránsválság megoldásába - mondta Gálik Zoltán külpolitikai szakértő, egyetemi docens az M1 aktuális csatornán hétfőn.
okt. 19
11:03
Győzött a megkéselt poitikusnő a választáson! (Blikk)
A kölni főpolgármester-választáson Henriette Reker aratott győzelmet, akit a választási kampány véghajrájában egy feltehetően szélsőjobboldali férfi leszúrt – közölte a Reuters Köln város internetes honlapján megjelent tájékoztatóra hivatkozva.
okt. 19
11:03
Másodfokon is kiutasításra ítéltek egy határzáron keresztül érkező afgán migránst (Blikk)
okt. 19
11:05
Új elnökjelöltről döntött a tajvani Kuomintang párt (Infostart)
A Tajvant kormányzó Kuomintang párt a hétvégén új elnökjelöltet választott Hung Hsziu-csu helyére, akinek nem sikerült támogatottságot szereznie a kínai szárazfölddel újraegyesülésre törekvő, mielőbbi béke megállapodást szorgalmazó politikájához.
okt. 19
11:09
Villám csapott a kocsijában mobilozó férfiba – durva videó (BorsOnline)
A férfi lapértesülések szerint a kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe. Az eset körülményeit vizsgálják.
okt. 19
11:09
Botránykönyvet írtak a transzneműek világáról (Blikk)
Budapest — A hazai melegvilág népszerű transzvesztitája, Marlon Xtravaganzáról Transziregény címmel könyv jelenik meg hamarosan.
okt. 19
11:09
Orbán figyeli a TV2 "meccset" és kivár - Vajna vagy Simicska? (Alternatív Energia)
A médium mögött álló céghálót kétszer is átszabták, Simicskáék szerint ez ellenük irányult.
okt. 19
11:11
Breaking! Demcsák Zsuzsa szakított szerelmével! (Blikk)
Budapest - Véget ért Demcsák Zsuzsa és kedvese, Sebastian szerelme. A pár július közepén vállalta fel először a kapcsolatát.
okt. 19
11:11
Győzött a megkéselt politikusnő a választáson! (Blikk)
A kölni főpolgármester-választáson Henriette Reker aratott győzelmet, akit a választási kampány véghajrájában egy feltehetően szélsőjobboldali férfi leszúrt – közölte a Reuters Köln város internetes honlapján megjelent tájékoztatóra hivatkozva.
okt. 19
11:12
Vegyesen teljesítettek a főbb ázsiai tőzsdék (Infostart)
Vegyesen teljesítettek a főbb ázsiai értéktőzsdék hétfőn, a vártnál kedvezőbb kínai gazdasági növekedési adatoknak köszönhetően előbb kéthavi magasságba emelkedtek az árfolyamok, majd az idő múlásával alábbhagyott a befektetők lelkesedése és napi csúcspontjukról csökkenve vagy enyhe nyereségben, vagy enyhe veszteségben zártak a piacok.
okt. 19
11:12
Lekerülhet a kereszt a stockholmi templomról (hirado.hu)
Stockholm evangélikus püspöke eltávolíttatná az egyik templomuk kereszténységre utaló szimbólumait, többek között a keresztet is.
okt. 19
11:12
Kilőtt a Metro és a Danone (Portfolio)
Folytatódik a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon, hétfőn délelőtt már több európai cég is közzétette a számait. Ezekből csemegéztünk. Közzétette a Metro a harmadik negyedéves gyorsjelentését,...
okt. 19
11:12
5 méter magas betonfal épül Jeruzsálemben, megállítanák a terrorhullámot (ATV)
A két városrészt fizikailag elválasztó betonelemek elhelyezését kezdték meg Jeruzsálem egyik zsidó és arab lakónegyedének határán - jelentette az izraeli média.
okt. 19
11:14
Törökország alkupozícióban van a migránsválság miatt (hirado.hu)
Ahhoz, hogy a migránsválság megoldódjon, mindenképpen be kell vonni Törökországot - mondta Gálik Zoltán.
okt. 19
11:16
Alarik vizigót király sírja és kincsei után kutatnak (hirado.hu)
A vizigótok támadása Róma és a Nyugatrómai Birodalom hanyatlásához vezetett.
okt. 19
11:18
Kiderült, hol élnek a leggazdagabbak (Privátbankár)
Nőtt a bevallott jövedelem összege, és többen éltek a családi kedvezménnyel is a 2014-es személyijövedelemadó-bevallások alapján a fővárosi és Pest megyei magánszemélyek. Ugyanakkor már kevésbé jó hír, hogy a szja civil szervezeteket érintő 1 százalékának felajánlási lehetőségével a bevallók kevesebb, mint fele élt.
okt. 19
11:18
Horvátország újabb, migránsokkal teli vonatot indított a szlovén határra (hirado.hu)
Szlovénia bejelentette, hogy egyelőre nem tud több menekültet fogadni.
okt. 19
11:20
Óriási dobás az Auditól: ennyiből fejlesztik a győri gyárat (Privátbankár)
Több mint 32 milliárd forintos beruházást indít az Audi Győrben, ami 380 új munkahelyet jelent.
okt. 19
11:20
Hatmilliárdos kormányzati támogatás a győri Audi-gyár fejlesztéséhez (hirado.hu)
A beruházással 380 új munkahely jön létre.
okt. 19
11:21
Éttermi fogyatékos (Metropol)
Sejthettük volna, hogy ott találjuk. Már mindenütt kerestük, egyedül az étteremben nem voltunk még. De most már nem tud elszökni előlünk, gondunk lesz rá, hogy ne bujkálhasson.
okt. 19
11:21
Új elnökjelöltről döntött a tajvani Kuomintang párt (Blikk)
okt. 19
11:22
Mintegy száz menekült érkezett a rédicsi átkelő szlovén oldalára (hirado.hu)
A menekültek hétfőre virradó éjszaka illegálisan, a zöldhatáron keresztül érkeztek Horvátországból Szlovéniába.
okt. 19
11:24
Elképesztő állapotokat találtak egy közétkeztető cégnél (hirado.hu)
Volt olyan óriáskifli, amelynek tavaly júniusban járt le a szavatossága.
okt. 19
11:26
Mindenki dobjon el mindent: Adele hamarosan visszatér (hirado.hu)
Az énekesnő egy tévés reklámon keresztül tudatta rajongóival, hogy rövidesen új dallal jelentkezik.
okt. 19
11:27
Hekkfilé fűszeres babbal és chorizóval - gluténmentes (Mindmegette)
3 szál újhagyma 15 levélke friss rozmaring (vagy kb. 2 tk szárított) 15 dkg chorizo (vagy valamilyen ízesebb kolbász) 3 gerezd fokhagyma 3 dl sűrített paradicsom 20 dkg darabolt paradicsom konzerv 48 dkg canellini bab 6 nagy levél kelkáposzta 2 csipet cukor 3 szelet hekk filé Ízlés szerint só és frissen őrölt fehér bors
okt. 19
11:27
Hatmilliárdot ad a kormány az Audi győri motorgyárának (Kripto Akadémia)
okt. 19
11:30
Ha teszed a dolgod, nincs idő pánikba esni (HR Portál)
Soha nem szabad megengedni, hogy a negatív gondolatok eluralkodjanak rajtunk. Az elején kell "nyakon csípni" azokat és kizárólag a feladatra szabad fókuszálni - vallja Rakonczay Viktória, aki 22 évesen keresztülevezett az Atlanti-óceánon és szembenézett félelmeivel. Boldoggá teszi az a tudat, hogy ő irányítja az életét.
okt. 19
11:30
Nem okozott csalódást a kínai GDP (ProfitLine)
Ugyan sokan a várakozásoknál jobb harmadik negyedéves kínai GDP-ről beszélnek (s azonnal hozzá is teszik, hogy biztos kozmetikázott adat), a valóság az, hogy inkább a várakozásoknak megfelelő adatról beszélhetünk.
okt. 19
11:30
Megdőlt Tim Cahill gólrekordja az MLS-ben (Sport365)
A hét másodperc elteltével szerzett góljával új ligarekordot állított fel Mike Grella, az észak-amerikai bajnokságban szereplő New York Red Bulls labdarúgója.
okt. 19
11:30
NB I: Furcsa ferencvárosi szorzó Miskolcon (Agroinform)
A magyar állami fogadóiroda nagyon furcsa szorzókat tett ki a Diósgyőr-Fradi mérkőzésre.
okt. 19
11:36
Kitart a forint, erős a török líra, ernyed a Volkswagen (Privátbankár)
A tőzsdék ereje töretlen immár bő egy hete, csak Japán gyengélkedik. A forint megfontoltan halad, az olaj a helyére került.
okt. 19
11:39
Ügyészi akció miatt van torlódás Záhonynál (Infostart)
Nagyszabású ügyészségi akció miatt van torlódás a záhonyi határátkelőnél - közölte az M1 aktuális csatorna hétfőn. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel azt közölte: az akcióban egyetlen munkatársukat sem vették őrizetbe.
okt. 19
11:39
Amerika az erőszak megfékezésére szólította fel Izraelt és a palesztinokat (Infostart)
A fokozódó erőszak megfékezésére szólította fel Izraelt és a palesztinokat az amerikai külügyminiszter hétfői madridi látogatásán.
okt. 19
11:39
Gyász! Ejtőernyőzés közben halt meg a kézilabdázónő (Blikk)
Andreea Nica (†27), az Unirea Slobozia női kézilabdacsapatának román kapusa összeakadt a társaival. A hírt a csapat a Facebook-oldalán erősítette meg.
okt. 19
11:39
Ne dőljön be, ha sms-t kap a NAV-tól! (Adózóna)
Csalási szándékkal, a NAV-ra hivatkozva kérnek bankkártya-adatokat az állampolgároktól – közölte a NAV.
okt. 19
11:39
Több ezer dalt küldtek Céline Dion rajongói az énekesnő új albumához (Blikk)
okt. 19
11:41
Így orvosolható az elhízás Magyarországon (Infostart)
Eddig 50 orvost képeztek ki Magyarországon obezitológusnak, vagyis az elhízás kezelésében járatos belgyógyász szakorvosnak - mondta el az InfoRádiónak Pados Gyula, a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság főtitkára.
okt. 19
11:41
A kormány 6 milliárd forinttal támogatja az Audi győri motorgyárának fejlesztését (Blikk)
okt. 19
11:45
Nagyszabású ügyészi akció zajlik Záhonynál (Alternatív Energia)
Több helyszínen is házkutatásokat tartanak.
okt. 19
11:48
Kormányszóvivő: működik a déli biztonsági határzár (hirado.hu)
A kormány elszántsága nem változott - mondta Kovács Zoltán.
okt. 19
11:48
Sok köszönet nem lesz abban, ha a NAV csinálja meg a bevallásod (Pénzcentrum)
Még az is lehet, hogy kevesebb embernek segít, mint az egyszerűsített bevallás....
okt. 19
11:48
Szerinted elszálltak a lakásárak? - Ez még csak a kezdet! (Portfolio)
A lakásárak másfél éve emelkednek Magyarországon. A növekedés valóban jelentős, de vajon tényleg a tetejéhez közelítene a piac? Az biztos, hogy a lakáspiac története során nem egyedül álló ez az...
okt. 19
11:48
Erre van a legnagyobb szükség a munkaerő piacon (ATV)
Negyedével több pozícióból válogathatnak a munkakeresők, mint tavaly ilyenkor és 16 százalékkal többen is néznek új munkahely után. A kereslet és a kínálat továbbra sem fedi egymást, a szakember hiány számos iparágat érint és eladóból is egyre többre lenne szükség - derül ki a Profession.hu harmadik negyedéves jelentéséből.
okt. 19
11:50
Itt kattognak holnaptól a traffipaxok (hirado.hu)
A rendőrség keddtől kiemelten ellenőrzi a szabályok betartását az utakon létesített munkaterületeken - közölte az ORFK és a Magyar Közút.
okt. 19
11:50
Negyedével több állást kínálnak, mint tavaly (Portfolio)
Negyedével több pozícióból válogathatnak a munkakeresők, mint tavaly ilyenkor és 16 százalékkal többen is néznek új munkahely után. A kereslet és a kínálat továbbra sem fedi egymást, a...
okt. 19
11:57
Horvátország újabb migránsokkal teli vonatot indított a szlovén határra (Infostart)
Jóllehet Szlovénia bejelentette, hogy egyelőre nem tud több menekültet fogadni területén, Horvátország újabb migránsokkal teli vonatot indított a kelet-horvátországi Tovarnikból a szlovén határ felé - jelentette a 24sata című horvát napilap hétfőn.
okt. 19
11:57
Besenyei búcsúja (Metropol)
Besenyei Péter a Red Bull Repülőversen Las Vegasban jelentette be, hogy visszavonul a versenyzéstől.
okt. 19
11:57
A fiatalok lakhatását és internetelérését segítő programot javasol a Fidelitas (Blikk)

Keresés