2015. október 17. szombat

okt. 17
16:27
Bemutatták a Rómer Flóris Tervet (Infostart)
Nagyváradon, egy konferencia keretében mutatta be Puskás Imre, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára a Rómer Flóris Tervet, amellyel Magyarország 2016-tól évi 200 millió forintot fordít a kárpát-medencei, határon túli épített kulturális örökség megőrzésére.
okt. 17
16:27
Hajrá az okostelefonért! (Blikk)
Magyarország - Gyakran a spontán kialakuló bulik a legjobb hangulatúak, a váratlan döntések hozzák a legnagyobb sikert.
okt. 17
16:30
Három afrikai országba látogat Ferenc pápa (Metropol)
A katolikus egyházfő első afrikai útja során egy nyomornegyedet és egy menekülttábort is felkeres majd.
okt. 17
16:33
Kilenc infarktust kapott hitele miatt Péter! (Blikk)
Szeged — Kilenc szívinfarktust kapott Boruzs Péter, amióta devizahitele miatt harcol bankjával.
okt. 17
16:33
Sarka Kata felszedett tíz kilót - fotó (BorsOnline)
Szerencsére. Hiszen a fittness-versenysúlyához képest szedett magára ennyit.
okt. 17
16:33
A vasárnap zárvatartás miatt vitatkoznak a britek (TőzsdeFórum)
Szombati brit sajtóértesülés szerint a kormányzó Konzervatív Párt alsóházi frakciójának számos tagja szembefordult a boltok vasárnapi nyitva tartását korlátozó szabályok enyhítésének tervével.
okt. 17
16:36
Nagyváradon mutatták be a Rómer Flóris Tervet (hirado.hu)
Ezzel Magyarország 2016-tól évi 200 millió forintot fordít a kárpát-medencei, határon túli épített kulturális örökség megőrzésére.
okt. 17
16:36
Biztató eredménnyel kezdett a Klopp-csapat (Sport365)
Értékes döntetlent harcolt ki a Liverpool szombaton délután a White Hart Lane-en, a Tottenham otthonában rendezett bajnokin, ahol először irányította Jürgen Klopp a Vörösöket.
okt. 17
16:38
Első ízben látogat Afrikába Ferenc pápa (hirado.hu)
Felkeres egy nyomornegyedet és egy menekülttábort is.
okt. 17
16:39
Lelőtték a késsel támadó palesztinokat, harmadik intifádáról beszélnek (ATV)
Lelőttek izraeli katonák, illetve rendőrök és egy civil szombat reggel egy-egy késsel támadó palesztint Jeruzsálemben és Ciszjordániában - közölték hivatalosan.
okt. 17
16:45
MSZP: a kormány lépjen fel a szegénység ellen! (Infostart)
A szegénység elleni fellépés szükségességét hangsúlyozták az MSZP vezetői a budai Várban, a Karmelita kolostor előtt tartott szombati sajtótájékoztatójukon.
okt. 17
16:45
Czene Attilát beválasztották a TAFISA elnökségébe (Blikk)
okt. 17
16:51
Bizalmas dolgokat tudhatnak meg a takarítók! (Blikk)
Sok mindent elárul rólunk a szemetünk – derült ki a Fellowes Védje adatait! kampányához készült friss kutatásból, amelyet takarítócégek körében végeztek el.
okt. 17
17:03
Letört egy áramszedő, sokat késnek a vonatok (Privátbankár)
A Mávinform bejelentette, hogy jelentős késésekre kell számítani a balatoni vonalon.
okt. 17
17:03
Együtt: 2018-ban a Fidesz legyőzhető, de ehhez új ellenzék kell (Infostart)
Szigetvári Viktor szerint 2018-ban le lehet győzni a Fidesz-t, mert a választók többsége kormányváltást akar, de ehhez új ellenzékre, új miniszterelnökre, új programra és új választói szövetségre van szükség.
okt. 17
17:03
Újabb megszorításokat fogadott el a görög parlament (Infostart)
Az ország nemzetközi hitelezői által megkövetelt újabb, nyugdíjcsökkentést is magában foglaló megszorító csomagot fogadott el a görög parlament szombaton.
okt. 17
17:03
Európa csúcsán a Nyíregyházi Állatpark (Blikk)
Nyíregyháza — A brit Anthony Sheridan állatkerti szakértő alapítványa a közelmúltban Európa legjobb állatkertjének választotta a Sóstó Zoo Nyíregyházi Állatparkot saját kategóriájában. A nyírségi létesítmény vezetője büszke, hogy a szaktekintély elismeri munkájukat.
okt. 17
17:03
Megrendezte a betörést, hogy ellopja lakótársa laptopját (Blikk)
okt. 17
17:06
Djokovicnak nem jelentett akadályt Murray Sanghajban (Metropol)
A szerb klasszis az első szettben egy, a másodikban három játékot engedett át brit riválisának az alig 67 percig tartó összecsapáson.
okt. 17
17:08
Labdarúgó NB II: döntetlenekkel indult a 10. forduló (Metropol)
A Szigetszentmiklós a Siófokkal, míg a Kisvárda a Dunaújvárossal osztozott meg a pontokon.
okt. 17
17:09
Nem írt házit, seprűnyéllel lilára verte a tanár (BorsOnline)
Püspöklilára verte a szerencsétlen tizenegy éves diák "püspökfalatját" a kegyetlen tanár.
okt. 17
17:09
Nem balesetveszélyes a 3-as metró (ProfitLine)
Nem balesetveszélyes a 3-as metró, ha az lenne, azonnal leállítanák - hangsúlyozta Tarlós István főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
okt. 17
17:12
Elárverezik a Titanicot elsüllyesztő jéghegyről készült fotót (hirado.hu)
A fekete-fehér felvétel aznap reggel készült, amikor 1912. április 14-én éjszaka a Titanic hullámsírba merült az Atlanti-óceánon.
okt. 17
17:12
Sosem gondolnád, kik utánozzák Magyarországot (Pénzcentrum)
Máshol is bevezethetik ezt hitelezési szabályt....
okt. 17
17:14
Egyre több magyar nő vadászik - szerintük nem csak elhalt állatok és vér (hirado.hu)
Ők azt mondják: adrenalin, izgalom és vadászláz.
okt. 17
17:15
Kalapács alá kerül a Titanic fotója (TőzsdeFórum)
Elárvereznek egy fotót a Titanicot elsüllyesztő jéghegyről és egy szemtanú kézzel írt beszámolóját Nagy-Britanniában.
okt. 17
17:16
Akikről nem is gondoltuk volna, hogy valaha egy párt alkottak (hirado.hu)
Hollywood elég belterjes párkapcsolatok szempontjából, hiszen szinte mindenki járt már mindenkivel.
okt. 17
17:21
Magyarország 150 menekült miatt állítja vissza a határellenőrzést? (Privátbankár)
Szijjártó Péter ma bejelentette, hogy Magyarország ideiglenesen visszaállítja a határellenőrzést a magyar-szlovén határon. A magyarázat is megvan: a magyar határ közvetlen közelében, Rédicsnél, a szlovén oldalon szombat délelőtt Horvátország által Szlovénia felé indított menekültek jelentek meg, a kormány szerint ez indokolta a határellenőrzés schengeni szabályoknak megfelelő ideiglenes…
okt. 17
17:21
Kenyába, a Közép-afrikai Köztársaságba és Ugandába látogat Ferenc pápa (Infostart)
Ferenc pápa a jövő hónap végén ellátogat Kenyába, a vallási erőszak sújtotta Közép-afrikai Köztársaságba és Ugandába, első afrikai útja során egy nyomornegyedet és egy menekülttábort is felkeres majd - közölte a Vatikán szombaton.
okt. 17
17:21
Óriási késések a balatoni vasútvonalon (Blikk)
okt. 17
17:21
Ez a fecni elég a rendőrautó vezetéséhez! (Blikk)
Magyarország - Döbbenetes adatot közölt még májusban Pintér Sándor belügyminiszter egy parlamenti interpellációra válaszolva. Az elmúlt öt évben 21 887 rendőrautó szenvedett balesetet, 162 rendőr sérült meg, hatan meghaltak.
okt. 17
17:27
Fizetésük miatt rettegnek a TV2 dolgozói (Alternatív Energia)
Közben a csatorna Facebook-oldalán mintha mi sem történt volna, jókedv, vidámság és műsor-promók.
okt. 17
17:27
Szemébe akarok nézni anyám gyilkosának! (Blikk)
Debrecen - „A szemébe szeretnék nézni, és kérdőre akarom vonni anyám gyilkosát" – mondta a Blikknek Schönstein Sándor, aki két évet ült ártatlanul Balla Irma meggyilkolása miatt.
okt. 17
17:29
Jelentős késésekre kell készülni a balatoni vasútvonalon (Alternatív Energia)
Akár idegtépő két óra is lehet a várakozás.
okt. 17
17:30
Csúnyán kiakadt Orbánékra a horvát miniszterelnök (ATV)
Az EU-csúcson nyíltan megkérdeztem Németországot, Ausztriát és Svédországot, építsen-e Horvátország is falat a határán, és kifejeztem erre való készségünket is, de azt mondták, ne tegyük - hangsúlyozta Zoran Milanovic horvát miniszterelnök újságíróknak nyilatkozva szombaton Zágrábban.
okt. 17
17:39
Czene Attilát a szabadidős világszervezet elnökségébe választották (Infostart)
Czene Attilát, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnökét beválasztották a szabadidős világszervezet (TAFISA) elnökségébe.
okt. 17
17:39
Áfalevonás: téves a NAV gyakorlata? (Adózóna)
Lehet-e önellenőrizni az ellenőrzéssel már lezárt időszakot, hogyan vehető figyelembe a korábban figyelembe nem vett levonható áfa? Olvasói kérdésre dr. Verbai Tamás jogász, a HÍD Adószakértő és Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója válaszolt.
okt. 17
17:42
Rangadót nyert a Veszprém (Metropol)
A magyar csapat 29-27-re győzött a német THW Kiel ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája szombati rangadóján, így csoportjában továbbra is veretlenül vezet.
okt. 17
17:42
Orbán interjú: 'Ez a bizalom elveszett' (ProfitLine)
"Európa értékeit védelmezzük" címmel közölt interjút Orbán Viktor miniszterelnökkel a Focus című német hírmagazin a szombaton megjelenő, digitális formátumban péntek este kiadott számában.
okt. 17
17:42
Szuperrangadót nyert a BL-ben a Veszprém! (Sport365)
A jól hajrázó Veszprém hősies küzdelemben 29-27-re legyőzte a vendég német Kiel csapatát a férfi kézilabda BL szombati csúcscsatáján, így továbbra is veretlenül vezeti csoportját. Gulyás ötször, Ilic, Marguc és Nilsson négyszer-négyszer talált be, a túloldalon Duvnjak hat gólt szórt.
okt. 17
17:45
3 éves kislány randizott a Maroon 5 énekesével - videó (BorsOnline)
Majdnem megszakadt a kislány szíve, mikor megtudta, mit tett Adam... De az énekes nem akármivel kárpótolta.
okt. 17
17:45
Véghajrában nyertek a magyar csodakézisek a BL-ben! (Blikk)
A jól hajrázó MVM Veszprém hősies csatában 29-27-re legyőzte a vendég német THW Kielt a férfi kézilabda Bajnokok Ligája szombati rangadóján, így továbbra is veretlenül vezeti csoportját.
okt. 17
17:45
Osztalékot fizetsz vagy kapsz? Így kell elszámolni (TőzsdeFórum)
A számviteli törvény 2016. január 1-től életbe lépő új szabályait már most érdemes alaposan átnézni, hiszen a negatív eredménytartalékkal rendelkező cégek nem tudnak majd osztalékot fizetni 2016 adózott eredményéből.
okt. 17
17:48
Irán: "humanitárius megoldásra" törekszenek az elítélt amerikai újságíró ügyében (ATV)
Bár az ellene felhozott vádak súlyosak, az iráni kormány "humanitárius megoldásra" törekszik Jason Rezaian, a The Washington Post múlt héten kémkedés vádjával elítélt iráni származású, amerikai állampolgárságú teheráni tudósítójának ügyében - közölte szombaton Mohamed Dzsafár Zaríf iráni külügyminiszter.
okt. 17
17:48
Elárverezik a Titanic jéghegyéről készült fotót (Metropol)
A fekete-fehér felvétel aznap reggel készült, amikor 1912. április 14-én éjszaka a Titanic hullámsírba merült az Atlanti-óceánon.
okt. 17
17:57
Vigyázat! Hánytató kígyóuborkát árulnak egyes magyar boltokban! (Blikk)
MAGYARORSZÁG - Több kiskereskedőhöz is eljuthatott a csongrádi, Pigniczki Péter által termelt uborka. A kigyóuborkái annyi növényvédő szereket tartalmaznak, hogy ki kellett vonni a forgalomból.
okt. 17
18:00
Iszapba süllyedtek a norvég madármegfigyelők (Metropol)
A bajba jutottakat egy thaiföldi építőmunkás mentette meg: lefeküdt az iszapba, és a két ember a testébe kapaszkodva szabadult ki a fogságból.
okt. 17
18:03
Örök rejtély marad a földönkívüliek látogatása? (BorsOnline)
Az ufólegendákat a szkeptikusok megmosolyogják, pedig a különös észlelések tíz százalékára a vizsgálatok lezártával sem képes senki magyarázatot adni. A nagy titkolózás az, ami még a kételkedőkben is gyanút ébreszt, hát még a hívőkben!
okt. 17
18:03
Orbán-díjat adtak át székelyföldön (Spa Trend Online)
A díjat Hargita, Kovászna és Maros megye tanácsa alapította 2011-ben.
okt. 17
18:06
Zsiráfikrek születtek egy argentin állatkertben (hirado.hu)
Az ikerszülés ritkaság a zsiráfok körében.

Keresés