A válságot jobban átvészelték a protestáns többségű északi országok, mint azok az államok, ahol kisebb arányú ez a közösség - mondta Prőhle Gergely a "Mit adott a reformáció Európának és a világnak?" című konferencián. A nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár, aki a Magyar Evangélikus egyház országos felügyelője is, az InfoRádiónak adott interjút.
Irán nem hagyja Szaúd-Arábiának, hogy aláássa a perzsa állam pozícióit a Közel-Keleten - közölte Mohamed Dzsafár Zaríf iráni külügyminiszter szombaton német kollégájával, Frank-Walter Steinmeierrel folytatott tárgyalásai után tartott teheráni sajtóértekezletén.
Bármilyen hamisított termék forgalmazása bűncselekménynek számít a magyar lakosság közel kétharmada szerint, és ugyanekkora része a jelenleginél szigorúbban büntetné azokat.
MARCALI - Álmos 12 éves, 142 cm magas és 22 kiló. Autizmussal él, nagyon ritka táplálkozási és rágási-nyelés zavar miatt még soha életében nem evett szilárd táplálékot. Már 7 éve folyadékot is csak pépjébe keverve fogad el.
Szükség van cigány értelmiségre, a szakkollégiumban olyan roma elit nevelődik ki, amely büszke arra, hogy magyar, és büszként vállalja cigány származását is - mondta Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára szombaton Miskolcon.
MAGYARORSZÁG - Több mint 4,3 millió darabos magyar gépjárműállomány még mindig jelentős részének az üzembentartója ismét megválaszthatja a kötelező gépjármű felelősségbiztosítóját, idén 200-250 ezer váltóra számít az első magyar online biztosító, a Genertel - mondta Csikós Dániel, a biztosító vezérigazgatója az MTI-nek.
Léteznek olyan esetek, amikor a penészes rész eltávolítható az ételről. Az általános szabály viszont az: ha az élelmiszeren megjelent a penész, célszerű az egészet a kukába vágni!
Léteznek olyan esetek, amikor a penészes rész eltávolítható az ételről. Az általános szabály viszont az: ha az élelmiszeren megjelent a penész, célszerű az egészet a kukába vágni!
Hiába tűnt úgy először, hogy a Volkswagen-botrány legnagyobb nyertese a Tesla lehet. A döntéshozók várható szigora és a valós körülmények között végrehajtott mérési tesztek paradigmaváltást hozhatnak...
Megjelent a napokban a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely jóváhagyja a Pécsi Hőerőmű közelében található - 20 hektáros önkormányzati telken megépülő - óriási naperőmű uniós támogatási...
A magyar határ közvetlen közelében, Rédicsnél, a szlovén oldalon szombat délelőtt Horvátország által Szlovénia felé indított migránsok jelentek meg, ez indokolta a határellenőrzés schengeni szabályoknak megfelelő ideiglenes visszaállítását.
Szlovénia megkezdte rendőri erőinek megerősítését a horvát határnál, a logisztikai feladatok ellátására pedig a katonaságot is kirendelte - közölte a szlovén média szombaton.
Nem fogok látszatmegoldásokat javasolni címmel közölt terjedelmes interjút Angela Merkel német kancellárral a Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív német lap szombaton.
Az életének 94. évében, október 6-án elhunyt volt köztársasági elnök temetése november 6-án, pénteken 15 órakor kezdődik az Óbudai temető 16-os parcellájánál.
Szigetvári Viktor szerint 2018-ban le lehet győzni a Fidesz-t, mert a választók többsége kormányváltást akar, de ehhez új ellenzékre, új miniszterelnökre, új programra és új választói szövetségre van szükség.
A vidéki nagyvárosok közül elsőként nemzetközi BREEAM in Use minősítést kapott az IT Services Hungary Kft. által bérelt debreceni tudáspark - jelentették be a minősítések átadása alkalmából sajtótájékoztatón pénteken, a helyszínen.
Kalifornia - Bár a csapból is az folyik, hogy minden éjjel 8 órát kell aludni, a legfrissebb tudományos eredmények szerint: ez nem feltétlen így van. A kutatók 1000 napig, 94 embert követték nyomon, hogy megtudják: mennyi átlagosan a megfelelő alvásidő.
Szombati brit sajtóértesülés szerint a kormányzó Konzervatív Párt alsóházi frakciójának számos tagja szembefordult a boltok vasárnapi nyitva tartását korlátozó szabályok enyhítésének tervével, és emiatt a kormányzati kezdeményezés akár el is bukhat a parlamentben.
Egyiptomban sokan a 2011-es forradalom előtti idők visszatérésére számítanak az ország második szabad parlamenti választása után, amely a hétvégén az emberek feltűnő érdektelensége mellett kezdődik meg.
Nagy bajba került a Volkswagen a dízelmotorjaik környezetszennyezési méréseit manipuláló csalás miatt. Németország legnagyobb munkaadója súlyos veszteségek elé néz, de szerintük túl fogják élni ezt a problémát.
Nem engedélyezett növényvédőszert mutattak ki egy Tolna megyei kiskereskedőnél a kígyóuborkában, ezért kivonták a forgalomból - közölte Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel.