Dortmund — A német élvonalbeli Borussia Dortmund focicsapata büszkélkedhet ebben a szezonban a legmagasabb átlagnézőszámmal, a spanyol Barcelonát és az angol Manchester Unitedet megelőzve.
London - Napi 9 millió forintnak megfelelő összeget keresnek fejenként a One Direction tagjai, a 2010-ben az X-Factorban felfedezett brit zenekar cége csak az idén mintegy 35 millió fontos, vagyis 16,4 milliárd forintos bevételt tudhat magáénak
A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) vizsgálatot indított, hogy kiderítse, mi lett a sorsa a nemzetközi szövetségnek (FIFA) 2005-ben utalt 6,7 millió eurónak.
A MÁV Zrt. és az ÖBB Infrastruktur AG. képviselői adatcseréről szóló megállapodást írtak alá, amellyel Magyarországon is lehetővé válik az osztrák villamos mozdonyok fogyasztásának mérés alapú elszámolása - közölte a magyar vasúttársaság pénteken az MTI-vel.
Horvátországnak van Szlovéniával egyeztetett terve a migránsválság kezelésére, amely az után lép életbe, hogy Magyarország éjféltől lezárja a magyar-horvát zöldhatárt - közölte a horvát kormányszóvivő, akit a Reuters hírügynökség és az Index
Budapest - Egyelőre nem tett feljelentést gyilkosság gyanúja miatt András, a Gundel Takács Gábor által vezetett Maradj talpon! című műsor egyik felvételén elhunyt Kinga halálának ügyében.
A kormány célja, hogy minden arra jogosult gazda megkülönböztetés nélkül, egyenlő eséllyel indulhasson a vidék megerősítése, a magyar agrárium stratégiai szerepének és versenyképességének növelése, a hazai családi gazdaságokra építő birtokrendszer helyzetének javítása érdekében életre hívott, állami földvásárlási programban - közölte a Miniszterelnökség az MTI-vel pénteken.
Horvátország életbe lépteti a C-tervet, vagyis a szlovén határra szállítja a migránsokat, és nem irányít több menedékkérőt a magyar határra - jelentette be Ranko Ostojic horvát belügyminiszter újságíróknak pénteken Opatovacon, néhány órával az után, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten bejelentette, Magyarország éjféltől lezárja a magyar-horvát zöldhatárt.
Horvátország életbe lépteti a C-tervet, vagyis a szlovén határa szállítja a migránsokat - jelentette be Ranko Ostojic horvát belügyminiszter újságíróknak pénteken Opatovacon
Budapest — Egyre nagyobb bajban van, és úgy tűnik, hogy a pályája mélypontjára került Gesztesi Károly (52). Ennek ellenére Karinthy Márton (66) segíti a nemcsak a nála futó komédiában, a Csalogány családban, de már a Grease-ben is szerepét lemondó színészt.
Már a második műsorvezetőnő vezeti terhesen a Játék határok nélkül című nemzetközi ügyességi vetélkedőt. A 90-es években Geszler Dóri vallotta be, hogy babát várt a forgatáson. Most utóda, az MTVA korábbi híradósa, Varga Edit ismerte el lapunknak, hogy a kínai forgatáson már a szíve alatt hordta harmadik kisfiát, akit Kóka Jánostól vár.
Az amerikai részvényindexek a tegnapi záróértékeik közelében tartózkodnak azt követően, hogy javult a fogyasztói hangulat a tengerentúlon és több vállalat is közzétette negyedéves számait.Tetszhalott...
Az olaj- és gázipari ágazat tíz nagyvállalata a közelgő párizsi klímacsúcsra tekintettel megegyezett abban pénteken, hogy együttműködnek a klímaváltozás elleni küzdelemben. A világ...
A Stadler Magyarország a napokban megkapta a tulajdonosi hozzájárulást, hogy a szolnoki gyárban vasúti forgóvázakat szereljenek össze - nyilatkozta Dunai Zoltán, a svájci vasúti járműcsoport országigazgatója pénteken az MTI-nek.
Tizenegy évvel ezelőtt éppen ezen a napon debütált tétmeccsen a Barcelona első csapatában Lionel Messi, aki a győztes gólt szerző Decót váltotta a 82. percben, az Espanyol otthonában. Messi a 30-as mezt viselte, és jobbszélsőnek állt be a későbbi bajnokcsapatba 17 évesen, 3 hónaposan és 22 naposan. Abból az együttesből rajta kívül már csak Andrés Iniesta maradt hírmondónak, a középpályás szintén…
Budapest – Bár még folyamatban van a szakértői vizsgálat, az előzetes vélemények alapján nagy valószínűséggel kizárható az idegenkezűség a Testnevelési Egyetemen pusztító tűz esetében.
Los Angeles - Nap, mint nap szenved depressziós és szorongásos rohamoktól Lady Gaga, az énekesnő a Billboard magazinnak árulta el, hogy talán sosem lesz képes megszabadulni démonjaitól
Horvátország életbe lépteti a C-tervet, vagyis a szlovén határa szállítja a migránsokat, és nem irányít több menedékkérőt a magyar határa - jelentette be Ranko Ostojic horvát belügyminiszter újságíróknak pénteken Opatovacon, néhány órával az után, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten bejelentette a magyar-horvát zöldhatár éjféltől történő lezárását.
Megkezdődött az új SAPS (területalapú támogatás) előlegének folyósítása pénteken a gazdák számára. A kifizetéseket Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter indította el ünnepélyesen egy törteli mintagazdaságban, sajtótájékoztató keretében.
Szlovénia megkezdte rendőri erőinek megerősítését Horvátországgal közös határán - jelentette be Vesna Györkös Znidar szlovén belügyminiszter a szlovén nemzetbiztonsági tanács pénteki ülése után Karl Erjavec külügyminiszterrel közösen tartott ljubljanai sajtótájékoztatón.
Naponta közel száz, menekültnek álcázott szélsőséges fegyveres lépi át a szír-török határt - közölte Andrej Kartapolov tábornok, az orosz fegyveres erők helyettes vezérkari főnöke pénteken Moszkvában.