Másfél millió embernek már jövőre elég lesz egy iksz, 2017-től pedig minden magánszemély bevallását a NAV készíti. A jó adós cégek hamarabb visszakapják majd az áfát.
Magyarázatot vár az Európai Bizottság a magyar hatóságoktól az Út a szakmaválasztáshoz elnevezésű programmal kapcsolatban felmerült visszásságokra - tudatta kedden az MTI-vel Ujhelyi István, az MSZP...
A Volkswagen bejelentette, hogy évi egy milliárd euróval fogják visszavágni a beruházásokra szánt összeget és felgyorsítják a költségcsökkentéseket a vállaltnál. Továbbá arról is beszélt a cég...
Ismeretlen tettesek keddre virradóra kézi páncéltörő gránátvetővel (RPG) rálőttek Munkácson egy üzletközpontra; a támadásban senkinek sem esett baja, de az épületben károk keletkeztek - jelentette a mukachevo.net hírportál.
A világ legnagyobb coach szervezete, az International Coach Federation (ICF) Ábri Juditot, egy magyar szakembert választott ki arra, hogy képviselje a közösséget világjáró körútján. Ábri Judit mások mellett „coacholta” már Freddie Mercuryt is, előadásában a vállalati kultúraváltoztatás eszközeiről fog beszélni.
Az MSZP szerint egy életveszélyben lévő betegen nem segít, ha kicserélik alatta az ágyat, teljesen mindegy, hogy ki az államtitkár, amíg "gyalázatos" helyzetben van az egészségügy.
Huszonöt éve, 1990. október 15-én tette közzé Oslóban a norvég Nobel-bizottság, hogy a Nobel-békedíjat Mihail Gorbacsov szovjet elnöknek ítélték oda. Az indoklás szerint a szovjet politikus vezető szerepet játszott a nemzetközi békefolyamat előmozdításában, a kelet-nyugati kapcsolatok alapvető átalakulásában, és a szovjet társadalom nagyobb nyitottságának megteremtésével hozzájárult a nemzetközi…
A Kopint-Tárki 3 százalékra módosította idei növekedési előrejelzését a korábban prognosztizált 3,2 százalékról, míg jövőre a korábban közöltnél árnyalatnyival magasabb, 2,5 százalékos bruttó hazai termék (GDP) emelkedéssel számol.
Szombaton rendezik meg a Várkert Bazárban az első Világsakkfesztivált, amelynek ötletgazdája és főszervezője Polgár Judit, s amelyen asztalhoz ül az orosz Anatolij Karpov és az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov is.
Budapest - A magyar labdarúgó-válogatott lejátszotta az összes mérkőzését az Európa-bajnoki selejtezőcsoportban. A gárda a tíz találkozón tizenegy gól szerzett. Most megmutatjuk valamennyit, s mindenki eldöntheti melyik volt a legszebb.
Budapest — Nem kell többé szja-bevallással bíbelődni, majd a postán sorban állni, hogy feladhassuk a paksamétát, és a késedelemi büntetésekkel sem kell számolni, a kormány ugyanis megszüntetné az adóbevallás intézményét.
A Kopint-Tárki 3 százalékra módosította idei növekedési előrejelzését a korábban prognosztizált 3,2 százalékról, míg jövőre a korábban közöltnél árnyalatnyival magasabb, 2,5 százalékos bruttó hazai termék (GDP) emelkedéssel számol.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezeti átalakításával összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztossá nevezték ki Tállai Andrást, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkárát -...
A növekedési adatok mellett a fiskális és a monetáris politika minősége, az intézmények erőssége, a gazdaságpolitika kiszámíthatósága vagy az egy főre jutó GDP is sokat nyom a latban, amikor egy...
Egy Buk típusú föld-levegő rakéta találta el a Kelet-Ukrajna felett tavaly nyáron lezuhant maláj utasszállító gépet a nemzetközi szakértők megállapítása szerint - jelentette kedden a de Volkskrant című holland napilap.
Eredményes első félévet zárt a tőzsdére készülő Duna House csoport. Az előző év azonos időszakához képest a cégcsoport konszolidált értékesítésből származó nettó árbevétele közel harmadával növekedve...
Mint azt már bizonyára minden magyar szurkoló kívülről fújja: a nemzeti csapatunk csak akkor nem jut ki egyenes ágon a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságra, ha a törökök megverik hazai pályán Izlandot és ezzel egy időben a Lettország–Kazahsztán mérkőzés vendégsikert hoz. Lássuk, mit mondanak a számok az A-csoport záróköre előtt.
Aki magas nyugdíjról álmodik és szeretné maga kezelni a befektetésiéit, annak jó választás lehet a nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ), amely amellett, hogy szabad kezet ad befektetésünk...
Jelentősen növelte árbevételét és eredményét az első fél évben a Duna House (DH), az ingatlanpiaci csoport azt is bejelentette, hogy részvényértékesítésre és tőzsdei bevezetésre készül.
Négy kaliforniai gimnáziumot kötelezhetnek kabalafiguráik lecserélésére, miután a Jerry Brown kormányzó által aláírt új törvény megtiltja a Rézbőrűek (Redskins) elnevezés használatát az iskolai sportcsapatok számára.
A kormány célja egy új, ügyfélbarát adózási rendszer, amely gyorsabb, kevesebb adminisztrációval terhelt és kevésbé bürokratikus - mondta Tállai András keddi budapesti sajtótájékoztatóján, ahol az Országgyűlésnek az adózás rendjéről kedden benyújtott törvényjavaslatot ismertette.