2015. október 13. kedd

okt. 13
18:32
Sírva fakadt Lajcsiék miatt Bódi Margó (Blikk)
Budapest – Lagzi Lajcsit siratja Bódi Margó.
okt. 13
18:33
Módosul a csődtörvény (Infostart)
Módosul a csődtörvény; az Országgyűlés elé terjesztett javaslat szerint a jövőben a felszámolók névjegyzékét vezető hatóságként - az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter helyett - a tárca önálló szervezeti egysége jár el, amely azonban hatósági ügyekben nem utasítható.
okt. 13
18:33
Elfogadták Romániában a magyar nyelv napjáról szóló törvénytervezetet (Infostart)
Elfogadta a román képviselőház kedden a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által kezdeményezett törvénytervezetet, amely Romániában is a magyar nyelv napjává nyilvánítja november 13-át.
okt. 13
18:35
Négy új termék a hungarikumok között (Infostart)
Négy magyar termékkel, a debreceni páros kolbásszal, a fröccsel, a bajai halászlével és az alföldi kamilla virágzattal bővült a hungarikumok listája - jelentette be a földművelésügyi miniszter kedden Debrecenben.
okt. 13
18:36
Kikapott Ljubljanában a Nyíregyháza (Infostart)
A Fatum Nyíregyháza röplabdacsapata 3-0-ra kikapott a szlovén Calcit Ljubljana vendégeként a női Közép-európai Liga keddi mérkőzésén.
okt. 13
18:36
Dárdai: A kijutás még nem változtatná meg a magyar labdarúgást (Blikk)
Berlin – A magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya örülne, ha a munkája nem menne a szemétbe.
okt. 13
18:36
Módosítják a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvényt (Blikk)
okt. 13
18:36
Fábregas rontott büntetővel "ünnepelt" (Metropol)
Az FC Chelsea középpályása spanyol labdarúgók közül tizedikként érte el a százszoros válogatottságot.
okt. 13
18:36
Egyre kevesebb magyar cég szűnik meg (ProfitLine)
Folyamatosan csökkent a magyar cégekkel szembeni kényszertörlések, végelszámolások és felszámolások aránya 2015 első kilenc hónapjában, egyúttal pedig a magyar vállalkozások bedőlési aránya is jelentősen mérséklődött egy év alatt - közölte a Bisnode nemzetközi cégminősítő kedden az MTI-vel.
okt. 13
18:37
Simicskó: szükség van az Egyesült Államokra (Infostart)
Európa biztonságának fenntartása érdekében továbbra is nagy szükségünk van az Egyesült Államokra - hangsúlyozta Simicskó István honvédelmi miniszter kedden Budapesten, a Magyar Atlanti Tanács konferenciáján.
okt. 13
18:38
Feladta magát a szegedi késelő (Blikk)
okt. 13
18:38
Együttműködési megállapodást kötött a GVH és az OGYÉI (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH), valamint az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) között létrejött együttműködési megállapodás célja, hogy a szervezetek kölcsönösen segítsék egymás tevékenységét a gyógyszerek, a gyógyászati segédeszközök, az étrend-kiegészítők, a különleges táplálkozási célú élelmiszerek, valamint a kozmetikai termékek piacain.
okt. 13
18:39
Bíróság vizsgálja az alcsúti juhász halálát (Spa Trend Online)
Korábban tüntetéseket szervezett Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester ellen.
okt. 13
18:42
Csoportos létszámleépítést jelentett be a Közgép (hirado.hu)
A társaság az építőipari beruházásállománya drasztikus visszaesése miatt 350 dolgozójától válik meg.
okt. 13
18:44
Elkészült a szegedi lézerközpont épületeinek szerkezete (hirado.hu)
A 11 hektáros fejlesztési területen jelenleg a belső építészeti munkák folynak.
okt. 13
18:45
Felfegyverkezett menekülteket szállított egy magyar kamion (ATV)
Őrizetbe vették Angliában egy magyar rendszámú kamion sofőrjét embercsempészet gyanújával. Keddi brit médiaértesülések szerint a kamionnal Angliába érkezett afgán migránsok fegyveres incidensbe is keveredtek.
okt. 13
18:46
Mekkora blama, New York-ban szinte senki sem ismeri Chris Pratt-tet (hirado.hu)
Ő most Hollywood egyik legnagyobb sztárja, a járókelők mégsem tudják, ki állt meg fél méterre előttük.
okt. 13
18:48
Most épp egy babás kép osztja ketté az internet népét - fotó (BorsOnline)
Ismét két táborra oszlott az emberiség netező fele: aki látja a babát a képen és aki nem.
okt. 13
18:48
Elpusztulhat a bonyhádi gótikus templom (Blikk)
Bonyhád — Különleges régészeti lelet került elő Bonyhádon a 6-os út mentén, a településnél épülő elkerülő út munkálatai során.
okt. 13
18:51
Minden kormányzati intézkedésnél a családok vannak a középpontban (Infostart)
Az elmúlt öt évben minden kormányzati intézkedésnél a családok érdekei voltak a középpontban, és ez a jövőben is így lesz - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden Kecskeméten.
okt. 13
18:51
Románia és az IMF tárgyal egy újabb hitelmegállapodásról (Infostart)
Megkezdődtek kedden Románia és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közötti tárgyalások a jövő évi román állami költségvetés-tervezetről, de szó lesz egy esetleges újabb hitelmegállapodásról is - jelentette ki kedden Eugen Teodorovici román pénzügyminiszter.
okt. 13
18:54
Összeomlás fenyegeti az óceáni táplálékláncokat (Blikk)
okt. 13
18:57
Colleen Bell Európáról (Alternatív Energia)
Az Egyesült Államok az európai gazdaságot és az emberek életét egyaránt figyelemmel kíséri.
okt. 13
19:00
Mobilalkalmazás segíti a zenetanulást (hirado.hu)
A Musica Piano egyelőre a zongorairodalmat öleli fel, de a Könemann Kiadó tervei szerint idővel más komolyzenei műfajokra is kiterjesztik majd.
okt. 13
19:09
Nyomozás indult a drezdai tüntetésen felmutatott akasztófa miatt (Infostart)
Nyomozást indított a németországi Drezda ügyészsége az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom hétfő esti tüntetésén felmutatott akasztófa miatt.
okt. 13
19:09
Megkezdődött az állami földek értékesítése (ProfitLine)
A Nemzeti Földalapba tartozó, 3 hektár alatti földterületek meghirdetésével kedden megkezdődött az állami földek egy részének eladása magyar gazdáknak a Földet a Gazdáknak Program folytatásaként - közölte a Földművelésügyi Minisztérium az MTI-vel.
okt. 13
19:11
Letarolják a légiforgalmi piacot a diszkontok (ProfitLine)
Mind a három nagy európai diszkont légitársaság növelte utasai számát szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest - derül ki a légitársaságok honlapján közzétett utasforgalmi adatokból.
okt. 13
19:12
Az MLSZ-ből igazolt Stefan Effenberg (Blikk)
Paderborn – Az egykori Bajnokok Ligája-győztes labdarúgó az U19-es válogatott éléről csábított el egy szakembert Paderbornba.
okt. 13
19:12
Fazekas Sándor: négy új termék a hungarikumok között (Blikk)
okt. 13
19:12
Őrizetbe vették egy magyar kamion sofőrjét Angliában (Metropol)
A kamionsofőrt, akinek a kilétét a rendőrség nem közölte, embercsempészéssel gyanúsítják.
okt. 13
19:14
Netanjahu: Izrael minden eszközzel helyreállítja a nyugalmat (Metropol)
Az izraeli miniszterelnök szerint kormánya erőteljes lépésekre készül a palesztinok által izraeli civilek ellen elkövetett támadások megakadályozása végett.
okt. 13
19:15
Ijesztő szinten a brit infláció, Kína is felemás adatokat produkált (Privátbankár)
Rossz vagy felemás adatok nyomán erősen mínuszban kerültek az európai tőzsdék, a BUX index is hasonlóan viselkedett. A négy nagyobb részvénytársaságunk közül háromnak esett az árfolyama. A forint kis mértékben gyengült, a Mol kedvező célárát több brókerház megerősítette.
okt. 13
19:15
Orbán Ráhel és ura 7 millióért aukciózott (Alternatív Energia)
A saját lábán álló házaspár két új szerzeménnyel gazdagodott.
okt. 13
19:17
Életveszélyes a városháza Gödöllőn (Alternatív Energia)
Öt különböző helyen fogadják majd az ügyfeleket.
okt. 13
19:18
Szuperszámítógépet adtak át Miskolcon (hirado.hu)
Debrecen és Szeged után a Miskolci Egyetemen is működik majd egy szuperszámítógép.
okt. 13
19:18
Mínuszban várja az első gyorsjelentéseket Amerika (Portfolio)
Fontosabb makroadat ma nem érkezik, de ismét beindult a gyorsjelentései szezon, így a befektetőknek lesz miből csemegézniük. A bankszektorban először a JP Morgan teszi közzé negyedéves számait...
okt. 13
19:18
Hűvös, esős napokra készülhetünk (Pénzcentrum)
Eső, záporok várnak ránk a következő napokban: marad a vérbeli őszi időjárás....
okt. 13
19:20
Felpörgött a lakáshitelpiac, a korábbi frankhiteleknél is olcsóbb lett a forintalapú bankkölcsön (hirado.hu)
Egyre többen veszik igénybe a kormány által biztosított családi otthonteremtési kedvezményt (csok) is. Az alacsony jegybanki alapkamat mellett ez is közrejátszik a piac élénkülésében.
okt. 13
19:21
Ezer új munkahelyet hoz létre egy amerikai cég Szolnokon (ATV)
Ezer új munkahelyet hoz létre az Eagle Ottawa Hungary Kft. autóipari beszállító az új, 17 ezer négyzetméteres szolnoki gyártócsarnokának köszönhetően - közölte Juhász Zoltán, a cég új szabászati üzemének gyárigazgatója.
okt. 13
19:24
Dolly Levi legendás bőrébe bújik Détár Enikő (Blikk)
Dolly Levi legendás bőrébe bújik a Turay Ida Színház szombati bemutatójában Détár Enikő (51).
okt. 13
19:24
Alvó rabtársát is megerőszakolta a cingár szörnyeteg (BorsOnline)
Húsz éve van hűvösön Németország egyik legelvetemültebb szexuális bűnözője – gyilkosságért és többszörös nemi erőszakért. De a rácsok mögött sincs senki biztonságban tőle.
okt. 13
19:26
Susu bolondság, kész a szerelem (Blikk)
Magyarország — „Eladó a menyasszony!" És ami eladó, azért fizetni is illik, amit a násznép zokszó nélkül teljesít is.
okt. 13
19:26
Fegyveres menekülteket csempészett Angliában egy magyar (BorsOnline)
Őrizetbe vették Angliában egy magyar rendszámú kamion sofőrjét embercsempészet gyanújával. Keddi brit médiaértesülések szerint a kamionnal Angliába érkezett afgán migránsok fegyveres incidensbe is keveredtek.
okt. 13
19:28
Akarsz találkozni Hosszú Katinkával? Itt a lehetőség! (Blikk)
Budapest – A világ legjobb úszó nője országos turnéra indul.
okt. 13
19:30
Elgázolta, majd megkéselte áldozatait az őrült merénylő - Horrorisztikus videó (+18) (Blikk)
Izraelben elszabadult a pokol, sorra történnek a gyilkosságok.
okt. 13
19:30
Elkészült a szegedi lézerközpont épületeinek szerkezete (Blikk)
okt. 13
19:32
Figyelmeztetés az oroszoknak és amerikaiaknak: ne támogassák a szíriai kurdokat (Blikk)
okt. 13
19:33
Migrációs tanácskozással kezdődik a Tudomány Világfóruma (Infostart)
Rendkívüli migrációs tanácskozással kezdődik a Tudomány Világfóruma (World Science Forum, WSF) november 4-én Budapesten, a háromnapos rendezvényen a világ vezető tudománypolitikusai fejtik ki véleményüket a fenntartható fejlődésről a párizsi klímacsúcs előtt egy hónappal.
okt. 13
19:39
Négy új termék a hungarikumok között (Metropol)
A debreceni páros kolbásszal, a fröccsel, a bajai halászlével és az alföldi kamilla virágzattal 54-re nőtt a hungarikumok száma.
okt. 13
19:39
NYT: Obama kérésére Mexikó kíméletlenül lesújt a menekültekre (ATV)
Barack Obama elnök kérésére Mexikó kíméletlenül lesújt a közép-amerikai országokban dúló erőszak elől menekülőkre, amiért cserébe a szeptember végén lezárult pénzügyi évben több tízmillió dollárt kapott - írta a The New York Timesban (NYT) megjelent riportjában Sonia Nazario Pulitzer-díjas író-újságíró és jogvédő.

Keresés