Befejeződött a 2,78 milliárd forintos szennyvízberuházás Fegyverneken, amely a település történetének eddigi legnagyobb fejlesztése - mondta a földművelésügyi miniszter a hétfői projektzáró ünnepségen.
A coachnak tanuló bloggerünkre a fenti mondat gyakorolta a legnagyobb hatást a legutóbbi képzési napján. A coach növendékek megtanultak ugyanis bemutatkozni. Olyan gyorsan és tömören, hogy biztos emlékezzenek rájuk. Olyan gyorsan, amennyi idő alatt a lift felér a másodikra.
A Világbank finanszírozási programokkal, fejlesztésein keresztül vállalhat szerepet a jövőben a migrációs probléma megoldásában; Varga Mihály szerint ez az egyik legfontosabb tanulsága a szervezet múlt hét végén tartott közgyűlésének.
Nyugat-Európában az elbizonytalanodás jelei látszódnak, egyedül a német tőzsde tud erősödni, ami elsősorban az RWE és az E.ON jó szereplésével magyarázható. A múlt heti kisebb rali után a magyar...
A Citroën C5 már régi ismerősünk, hiszen egy frissítést leszámítva már 7 éve van köztünk. A franciák persze tudják, hogy hamarosan eljön az ideje a váltásnak, ami azonban meglepő fordulatokat tartogathat azok számára, akik egy egyenes ági utódot várnak a gyáriaktól.
A migrációs válság kezelésével kapcsolatban az Orbán Viktor miniszterelnök által előterjesztett politikai javaslattal a magyarok 84 százaléka ért egyet, Soros György üzletember tervével 13 százalék - írta a 888.hu hétfői cikkében a KÓD Piac-, Vélemény-, és Médiakutató Intézet felmérésére hivatkozva.
A vártnál gyengébb október elejei amerikai foglalkoztatási adatok láncreakciót indítottak be a globális piacokon. Az a felismerés, hogy az amerikai kamatlábak hosszabb ideig alacsonyak maradhatnak, jókora fordulatot eredményezett a feltörekvő piacok devizáinak, részvényeinek és kötvényeinek körében. És ugyancsak fordulat történt a nyersanyagárak alakulásában, így az olajéban is, amelynek kapcsán…
A hírek szerint a Deutsche Bank eladná az Abbey Life biztosítót, amelynek értéke a 3 milliárd fontot is elérheti. A biztosítói üzletág a nyugdíjalapoknak nyújtott eddig kockázati védelmet a tagok...
Már többször bebizonyosodott, hogy amennyiben egy formatervező szabad kezet kap az autózás világában, lenyűgöző négykerekűeket tud megalkotni – elég csak néhány látványos koncepcióra gondolnunk. Nem történt ez másként most sem, amikor a fiatal mérnök, Matthias Botcher tollat ragadott, és megálmodta a Mercedes-Benz SL|Pure névre hallgató formatanulmányt.
Őrültségnek nevezte Angela Merkel német kancellár menekültügyi politikáját az amerikai republikánus elnökjelölt-aspiránsok népszerűségi listáját vezető Donald Trump üzletember.
Angela Merkel német kancellárnak nem a közvélemény-kutatási adatok, hanem a feladatok jelentik a "mércét", amelynek alapján meg kell szervezni a politikát.
Az Országgyűlés elnöke hétfőn a múlt héten elhunyt volt államfőre utódja, Mádl Ferenc szavaival emlékezett: "örökre teljesebbé és gazdagabbá tette az ország és valamennyiünk életét".
Göncz Árpád sorsa egybeforrt a 20. század magyar történelmével; a volt köztársasági elnök előtt fejet hajt az egész nemzet és a demokratikus világ - mondta az Országgyűlés elnöke hétfőn a parlamentben.
Nyílt levélben bírálta a brit igazságszolgáltatás több mint háromszáz egykori magas rangú tisztviselője az európai menekültválságra adott brit kormányzati válaszlépéseket, elégtelennek minősítve a Nagy-Britanniában befogadott szíriai menekültek számát.
Magyarország - Nem lehet nő a miniszterelnök, mert a nők nem bírják a támadásokat, márpedig a harcban állnia kell a sarat a jövő miniszterelnökének - ezt is mondta Orbán Viktor, amikor körülírta, milyennek képzelni el utódját.
Angela Merkel német kancellárnak nem a közvélemény-kutatási adatok, hanem a feladatok jelentik a "mércét", amelynek alapján meg kell szervezni a politikát. A német kormányfő erről egy hétfői lapinterjúban beszélt, amelyben ismét megerősítette a menekültválság ügyében elfoglalt álláspontját, és hangsúlyozta: nem lehet megjósolni, hogy mennyi menedékkérő érkezik Németországba, de azért lehet tenni,…
Raliznak a német energiaszolgáltatók, az RWE és az E.On részvényei 2008 óta nem látott mértékben kerültek feljebb napközben, miután a stresszteszte eredménye szerint a vállalatoknak nincs szüksége...
Már többször bebizonyosodott, hogy amennyiben egy formatervező szabad kezet kap az autózás világában, lenyűgöző négykerekűeket tud megalkotni – elég csak néhány látványos koncepcióra gondolnunk. Nem történt ez másként most sem, amikor a fiatal mérnök, Matthias Botcher tollat ragadott, és megálmodta a Mercedes-Benz SL|Pure névre hallgató formatanulmányt.
Angela Merkel német kancellárnak nem a közvélemény-kutatási adatok, hanem a feladatok jelentik a "mércét", amelynek alapján meg kell szervezni a politikát. A német kormányfő erről egy hétfői...
Sokáig erősen kétséges volt, hogy sikerül-e uniós pénzt szerezni az M3-as metró vágányainak komplex felújítására, de most úgy tűnik, számíthatunk a brüsszeli forrásra. "Kihirdetés előtt áll az a...
A modern világ gyors változása kihívás elé állítja a demokratikus politikai rendszereket, legyen szó akár a modernkori népvándorlásról vagy a világgazdaság digitalizációjáról - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) világkonferenciájának megnyitóján hétfőn Budapesten.
Őrültségnek nevezte Angela Merkel német kancellár menekültügyi politikáját az amerikai republikánus elnökjelölt-aspiránsok népszerűségi listáját vezető Donald Trump üzletember.
A Chelsea labdarúgócsapatát erősítő Eden Hazard nem talál magyarázatot arra, hogy mostanában miért teljesít gyengén, szerinte José Mourinho vezetőedző jogosan tette ki a kezdő tizenegyből, mert ahogy fogalmazott, élete legrosszabb formájában van.
Göncz Árpád sorsa egybeforrt a 20. század magyar történelmével; a volt köztársasági elnök előtt fejet hajt az egész nemzet és a demokratikus világ - mondta az Országgyűlés elnöke hétfőn a parlamentben
A 16 mérkőzés óta veretlen Gálfi Dalma 72 helyet javítva a 375. a női teniszezők legfrissebb világranglistáján, melyet továbbra is nagy fölénnyel vezet a legközelebb jövőre versenyző Serena Williams.
Őrültségnek nevezte Angela Merkel német kancellár menekültügyi politikáját az amerikai republikánus elnökjelölt-aspiránsok népszerűségi listáját vezető Donald Trump üzletember
Angela Merkel német kancellárnak nem a közvélemény-kutatási adatok, hanem a feladatok jelentik a mércét, amelynek alapján meg kell szervezni a politikát.
Hetvennégy országból érkeztek Magyarországra illegális határátlépők, a menedéket kérő illegális bevándorlók száma mintegy ötven százalékkal emelkedett júliustól augusztusig - írta a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) adatai alapján a Magyar Hírlap.