A határzárral kapcsolatos bűncselekmények gyanúja miatt szeptember 15. óta már több mint 676 emberrel szemben rendelt el nyomozást a rendőrség - mondta Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) helyettes szóvivője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 5,7, a belföldi vendégeké 4,9 százalékkal nőtt augusztusban az egy évvel korábbihoz képest, a kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakákban mért forgalma összességében 5,3 százalékkal bővült - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn
A következő egy évben kilenc százalékos létszámnövekedést tervez az a csaknem harminc magyarországi üzleti szolgáltató központ (SSC), amely részt vett a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA) felmérésében, és amely a hazai SSC szektor mintegy felét reprezentálja.
Szeretném megkérdezni, hogy az mit jelent az hogy a betegség 2014.09.01-ről véleményezhető. A férjem 2014.12.08-án szívrohamot kapott kórházba került és 2015.06.02-án leszázalékolták, nem dolgozhat, rokkantnyugdíjat kap. 1973 óta dolgozott ez az egy munkahelye volt addig még beteg nem lett és le százalékolták.
2015 augusztusában a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 5,7, a belföldi vendégeké 4,9%-kal nőtt az egy évvel korábbi szinthez képest. A kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakákban mért vendégforgalma összességében 5,3%-kal bővült. A szálláshelyek – folyó áron számolt – bruttó árbevétele 14%-kal emelkedett - olvasható a KSH gyorstájékoztatójában.
4 hónapos munkaidőkeretben, heti 35 órában, órabérben dolgozunk. Mint tudjuk, amikor óra- vagy teljesítménybér alapján történik a munkavállaló díjazása, a munkaszüneti napra távolléti díjat kell számolni /ha az hétköznapra esik és tényleges munkavégzés nem történik ezeken a napokon/. 146. § (3) A munkavállalót távolléti díj illeti meg (...) d) óra- vagy teljesítménybérezés esetén a napi…
A 2015 harmadik negyedéves előzetes befektetési volumen alapján a kelet-közép európai régió rekord évre számíthat - áll a JLL elemzésében. A nyári hónapok alatt is folytatódott az erős befektetési...
A márka szóvivője szerint limitált példányszámban lesz elérhető a Range Rover Evoque Cabrio. A végleges változatában jövő hónapban bemutatkozó nyitott crossover igazi különlegesség lesz, de a korlátozás a vártnál magasabb árcédulát sejtet.
Az Egyesült Államok támogatásával bíró Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia szövetségre lépett több ellenzéki arab fegyveres csoporttal Szíriában, így megalakult a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű katonai koalíció - írta közleményében az újonnan megalakult szervezet.
Francia és frankofón harcosok is voltak az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet kiképzőtáborában, amely ellen legutóbb légicsapást hajtott végre a francia légierő - erősítette meg a francia védelmi minisztérium a Le Journal du Dimanche című hetilap értesülését
Sötét képet fest a részvénypiacok várható alakulásáról a Svájcban, Németországban és Ausztriában is állandó sajtószereplő befektető, Dirk Müller vagy ahogy elhíresült: Mister DAX. A szerinte hamarosan bekövetkező kisebb összeomlás fő okozója Kína és az amerikai jegybank tétovasága lehet.
Amerikában már számos cég közzétette a harmadik negyedéves gyorsjelentését, hamarosan azonban itthon is lendületet vesz a gyorsjelentési szezon. Az eddigi információink szerint a hazai blue chipek...
Tovább emelkedett a hét végi ankarai kettős robbantás halálos áldozatainak száma, a török kormány hétfői közlése szerint 97-en vesztették életüket a támadásban.
A márka szóvivője szerint limitált példányszámban lesz elérhető a Range Rover Evoque Cabrio. A végleges változatában jövő hónapban bemutatkozó nyitott crossover igazi különlegesség lesz, de a korlátozás a vártnál magasabb árcédulát sejtet.
Egy német lapnak adott interjújában Werner Hoyer, az Európai Beruházási Bank (EIB) elnöke úgy fogalmazott, a bank visszakérheti a Volkswagennek korábban nyújtott, mintegy 1,8 milliárd eurót kitevő...
A Bibó Szakkollégiumban tartott előadást a miniszterelnök idén tavasszal. A zártkörű eseményről valaki felvételt készített. Orbán az utódlásról, a nemzeti politizálásról, a karaktergyilkosságról és a külpolitikai mozgásterünkről is beszélt.
A Magyar Bankszövetség elnöke gratulált Varga Mihálynak Az év pénzügyminisztere Közép- és Kelet-Európában díjhoz; Patai Mihály az MTI-nek hangsúlyozta, hogy a díj fontos elismerés az egész országnak és személy szerint a nemzetgazdasági miniszternek is.
Magyarország - A fél 4-es metró vonalát fel lehetne építeni abból a pénzből, amit letelepedési engedélyért fizettek a magyar államnak tehetős távol-keletiek.
Már 23 ezren jelentkeztek az állami finanszírozású hivatásos gépjárművezetői képzésre, amely során hatezer ember kap lehetőséget a tanfolyam elvégzésére és elhelyezkedésre - tájékoztatta a program egyik szervezője, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) pénteken.
Több száz embert bocsátanak el a regionális fejlesztési ügynökségektől még az idén. Eztán a Magyar Államkincstár kezeli és felügyeli a pályázatokat - adta hírül a Világgazdaság.
A Volkswagen egyik amerikai illetékese szerint akár kártérítést is fizethetnek azon amerikai dízelautó tulajdonosoknak, akik érintettek a dízelcsalási ügyben.
Földi László biztonságpolitikai szakértő szerint a merénylet volt a válasz arra, hogy Európa finanszírozná a törökországi menekülttáborokat - hangzott el az M1 aktuális csatornán hétfő reggel.