Hamarosan két újabb takarékszövetkezet neve tűnhet el, miután a nagyecsedi székhelyű Nagyecsed és Vidéke Takarékszövetkezet, valamint a kisvárdai központú Rétköz Takarékszövetkezet beolvad a...
Ha gyerekek vannak egy videóban, az már fél siker, de a tetszésindex maximalizálásához nem árt egy jó ötlet sem. A Mercedes-Benz marketing osztályának ez megvolt, így megmosolyogtató hirdetésükkel kezdhetjük a napot.
Megkezdődtek a feltárási munkálatok azon a Walbrzych melletti területen, ahol kincsvadászok egy második világháborús páncélvonatra bukkantak. Sokak szerint a nácik által elrabolt kincseket, mások pedig úgy vélik, veszélyes vegyi anyagokat rejthet a legendás "aranyvonat".
A haláltábor borzalmaiból sosem lesz múlt. Az mindig jelen marad. Egy némán, méltósággal cipelt ólomsúly, amin a rárakódó évtizedek csak halvány porrétegek lehetnek.
Nyugat-keleti huzakodás kezdődött Belaruszért. A játszmában befagyasztott pénzek, irodalmi Nobel-díj és egy légibázis is aduként szolgál. Eközben a gazdaság már régen padlót fogott. Az EU ma azzal üdvözli Lukasenkó elnök tegnapi, „rendben lezajló” választási győzelmét, hogy megszünteti a belarusz elnök elleni szankciókat.
November első felében fognak megérkezni az elszámolási értesítők azoktól a pénzügyi intézményektől, amelyek ellen a jegybank korábban közérdekű pert indított.
Ester Kubisz, Sofya Samareva és Balogh Luca Enikő vehetett át díjat a Design Terminál ötödik alkalommal meghirdetett, Gombold újra! elnevezésű öltözéktervezési pályázatának vasárnap esti döntőjén a Várkert Bazárban.
Alapvetően továbbra is jó a hangulat a nemzetközi részvénypiacokon, Európában viszont már látszanak az elbizonytalanodás jelei, az irányadó nyugat-európai határidős indexek a korábbi záróértkeik...
Ha gyerekek vannak egy videóban, az már fél siker, de a tetszésindex maximalizálásához nem árt egy jó ötlet sem. A Mercedes-Benz marketing osztályának ez megvolt, így megmosolyogtató hirdetésükkel kezdhetjük a napot.
Múlt héten az Alcoa megnyitotta a harmadik negyedéves jelentési szezont, a hét pedig már kifejezetten mozgalmas lesz a vállalati jelentések tekintetében. Főként a bankszektorra lesz érdemes figyelni...
Mozgalmasan indult a hét, sorra érkeznek a hírek: újabb eszközöket értékesíthet a Glencore, költségeket csökkent a Credit Suisse, a világ legnagyobb autópiacán erősít a Ford, sőt felpörög a...
Még mindig a magyar válogatott áll a legjobban a csoportharmadikok tabelláján, már "csak" két csapat lehet veszélyes ránk. Megmutatjuk a két vészforgatókönyvet,
Jellemzően november első felében fognak megérkezni az elszámolási értesítők azoktól a pénzügyi intézményektől, amelyek ellen a jegybank korábban közérdekű pert indított.
Nemzetközi felmérések bizonyítják, hogy az örömteli emberek jóval magasabb megelégedettséggel, aktív részvétellel és egészséges fenntarthatóságra törekvő hajlandósággal rendelkeznek mint az átlag. Örömteliségük több mint 50 százalékkal magasabb működésből származó bevételt és akár háromszoros profitabilitási mutatót is eredményez.
2012. október 12-én alakult meg a hazai rádiózás országos és regionális szereplőinek első önálló szakmai érdekképviseleti szervezete, a Rádiós Médiaszolgáltatók Egyesülete (RAME).
Alacsony forgalom mellett stagnálást vár a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője. Móró Tamás az MTI-nek elmondta: a fejlődő piacokról Ázsiából inkább pozitív jelek érkeztek, ezért lehet esélye az emelkedésnek.
Javulással kezdett hétfő reggel a forint az euróval szemben, 311 közelébe süllyedt a jegyzés. Egyébként ma csendes nap lesz, fontosabb makroadatok nem várhatók itthon és külföldön sem. A...
Barack Obama nem akar komolyabban változtatni Szíria-politikáján azután sem, hogy kudarcot vallott kormányának az évi több mint ötezer mérsékelt felkelő kiképzésre vonatkozó terve, Oroszország pedig váratlanul jelentős katonai szerepet vállalt a konfliktusban.
A 650S Spider különleges Can-Am kiadása a márka a versenysorozat ötvenedik évfordulójának állít emléket, és természetesen a McLaren versenyautók színében pompázik, egyszerre múltidéző és jövőbe mutató hangulatot árasztva.
A folyamat rendkívüli idő- és költségigényessége miatt nem tartja szükségesnek a MÁV és a Volán-társaságok szervezeti összeolvasztását Vitézy Dávid, a közösségi közlekedési koncepciót kidolgozó...
A szívtipró zenésznek rajongóként tapsolt a Barátok közt színésznője, le sem vette a szemét a szexi énekesről. Alfréd ismeri Diát, sejtelmesen beszélt a kapcsolatukról.
Beálltam egy éjszakára önkéntesnek a menekültellátásba. Mert látni akartam őket, a szemükbe akartam nézni, saját tapasztalatot szerezni arról, hogy miként viselkednek, hogy valóban olyan veszélyesnek tűnnek-e, főleg, ha tömeggé tömörülnek, hogy falakkal, kerítésekkel, szöges dróttal kell védeni tőlük az országot. – Torkos Matild helyszíni riportja Hegyeshalomról.
Az év végéig több száz embert bocsátanak el a regionális fejlesztési ügynökségektől, ugyanis az új uniós pályázati rendszerben ezekre az intézményekre már nem számít a kormány - írja a Világgazdaság....
Az Európa-bajnokságra vasárnap kijutott német labdarúgó-válogatott az egyetlen csapat, amely 1972 óta valamennyi kontinenstornán részt vett, illetve részt vesz.
Erős szélre figyelmeztetett a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ), ezért az ország nagy részében elsőfokú riasztás van érvényben. Hétfőtől pedig már havazni is fog Szlovákiában az előrejelzések szerint.
Jó hónapja és jó éve van a magyar szálláshely-szolgáltatóknak: a belföldi és külföldi vendégek száma is szépen nő. Valamivel kevesebb volt most a német vendég, de a britek nagyon rákaptak Magyarországra.