Minden idők legnagyobb felvásárlása jöhet a technológia szektorban. A számítógépgyártó Dell bejelentette, hogy 67 milliárd dolláros ajánlatot tett kockázati tőkés cégekkel karöltve az EMC nevű...
Ismeretlen fegyveresek hétfőn meggyilkolták az ENSZ afganisztáni missziójának (UNAMA) egyik munkatársát, egy afgán nőt a déli Kandahár tartományban - közölték a hatóságok.
A Befektető-védelmi Alap (Beva) október 7-ig összesen 30 883 ügyfél részére, mintegy 85,5 milliárd forint kártalanítási összeget adott át a kifizetéseket intéző OTP-nek - olvasható a Beva honlapján közzétett összesítésben.
Új elnököt választott a bukaresti kormánykoalíció fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) Liviu Dragnea eddigi ideiglenes elnök, volt ügyvezető elnök személyében - jelentette be hétfőn a párt választási bizottsága.
Emeli bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a 95-ös benzin ára nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
Több ponton módosítaná az önkéntes pénztárakról szóló törvényt a pénzügyi közvetítőrendszer egyes szereplőit érintő törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvénycsomag, amelynek tervezete október 14-éig véleményezhető.
Nemcsak a Magyar Energiahatékonysági Intézet fogadta megdöbbenéssel a Miniszterelnökség mai nyilatkozatát arról, hogy "Brüsszel nem ad pénzt lakossági energetikai felújításra", hanem Brüsszelben sem...
Hétfő koradélután ért véget a Magyar Ügyvédi Kamara rendkívüli elnökségi ülése, amely határozottan állást foglal a Budapesti Ügyvédi Kamara körül kialakult ellentmondásos helyzetben és támogatásáról biztosítja az ennek megoldását szerintük elősegítő ötpárti törvénymódosítást – értesült az atv.hu. A kamara elnöki posztjára korábban aspiráló Desswffy Alice azt mondta lapunknak, hogy egy felügyeleti…
Páratlan képességeiről adott tanúbizonyságot a Parlament hétfői ülésnapján Vécsey László. A fideszes képviselő képünk tanúsága alapján egyszerre több dolgot is szemmel tart. Egyik szemével böngészi telefonját, másikkal pedig a pontos időt lesi a karóráján.
Az Országgyűlés hétfői döntése alapján önálló minisztériumként létrejön a Miniszterelnöki Kabinetiroda mint az általános politikai koordinációért felelős tárca.
Az Európai Unió továbbra is jelentősen alábecsüli a milliós nagyságrendű migráció veszélyét - közölte hétfőn a külgazdasági és külügyminiszter az uniós külügyminiszterek tanácskozását követően.
Az Egyesült Államok támogatásával bíró Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia szövetségre lépett több ellenzéki arab fegyveres csoporttal Szíriában, így megalakult a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű katonai koalíció – írta közleményében az újonnan megalakult szervezet
Mind nagyobb területet foglalnak el hazánkban az erdők, és a várhatóan a tavasszal a parlament elé kerülő új erdőtörvény és a mintegy 33 milliárd forintos uniós erdőtelepítési támogatás még inkább hozzájárul a további gyarapodáshoz.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett határozatában huszonkettőmillió forintra bírságolta a FHB Kereskedelmi Bank Zrt-t. A hitelintézetnek a jegybanki kötelezés alapján legkésőbb 2016. március...
Angela Merkel német kancellár vasárnap Ankarába látogat, ahol megbeszélést folytat a török miniszterelnökkel és az államfővel - közölte hétfőn a német kormány szóvivője.
Kétszeres BEK-győztes, a Veszprémmel BL-döntős edző lett Mátéfi Eszter utódja Dunaújvárosban. Zdravko Zovkót nevezték ki a Dunaújvárosi Kohász KA női kézilabdacsapatának vezetőedzőjévé. A horvát szakember megbízatása a szezon végéig szól.
Szerdától bruttó 2 forinttal emeli a Mol a gázolaj nagykereskedelmi listaárát, a benzin ára ugyanakkor nem változik. A mostani árváltozás azt jelenti, hogy az olajtársaság a gázolaj literjét bruttó...
A késő délutáni órákban 310 forint alá süllyedtek az euró jegyzései. A nap folyamán a többi vezető devizával szemben is erősödni tudtunk. Ma csendes napja volt a piacoknak, fontosabb makroadatok nem...
A 2009-ben Romániában kormányon lévő jobbközép Demokrata-Liberális Párt (PDL) választási kampányát finanszírozhatták azokból a kenőpénzekből, amelyek az úgynevezett Microsoft-ügyben cseréltek gazdát - derült ki hétfőn a legfelsőbb bíróságon, az ügy tárgyalásának kezdőnapján.
Rossz ötletnek tartja Michel Sapin francia pénzügyminiszter egy olyan európai adó bevezetését a menekülthullám kezelésére, amelyről a német sajtóban jelentek meg találgatások az elmúlt hétvégén.
Látványos és nagyszabású katonai felvonulást rendeztek hétfőn Madridban a spanyol nemzeti ünnep alkalmából, míg Barcelonában az ország egységét hirdető, békés megmozduláson kívül spanyol szélsőségesek egy csoportja katalán zászlót égetett és fenyegette a katalán elnököt.