Szeptemberben 93 600 személygépkocsit adott el a Skoda Auto cseh autógyár, ami 2,1 százalékkal kevesebb, mint 2014 szeptemberében - jelentette a cég hétfőn.
A technológia drivere a fejlődésnek, de még nem szükséges feltétele a sikernek rövid távon. Nagyon sokat beszélünk arról, hogy a technológia milyen változásokat fog előidézni a pénzügyi szektorban,...
A kormány honlapján hétfőn megjelent, jelzáloghitelekkel és önkéntes nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos törvénymódosítás-tervezetek, valamint azok végrehajtási rendeleteinek a módosításai a fogyasztók széles körét érintik. A tervezetek más pénzügyi jellegű változásokat is tartalmaznak.
Budapest - Dér Heni (29) nem jön zavarba, ha egy kis sportról van szó, főleg ha mókával is fűszerezik az egészet: az Ezek Megőrültek című műsort egyenesen neki találták ki.
A hétvégi merényletek nyomán a Németországban élő törökök ott is merényletekről tartanak. A török tőzsde idén euróban már húsz százalékkal esett, a török líra 15 százalékkal gyengült, és bizonytalan, mi lesz az orosz gázszállítások sorsa. Az erőszak eszkalációja a menekülteken keresztül Európában is gond lehet.
Arra kérdésre, hogy miként lehet megnyerni a CDU/CSU pártszövetséggel szövetségi szinten kormányzó szociáldemokrata pártot (SPD), azt mondta: "majd meglátjuk".
Töretlen a növekedés a turizmusban, az augusztusi és az első nyolc havi adatok alapján az idei ismét rekordév lehet az ágazatban - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára a KSH legfrissebb adatait kommentálva sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
A Befektető-védelmi Alap (Beva) október 7-ig összesen 30 883 ügyfél részére, mintegy 85,5 milliárd forint kártalanítási összeget adott át a kifizetéseket intéző OTP-nek - olvasható a Beva honlapján közzétett összesítésben.
Budapest — Alaposan feszegette a Sztárban Sztár zsűrije vasárnap este azokat a határokat, amelyeket a médiahatóság, az NMHH egy főműsoridőben sugárzott show számára előír. Alig telt el két produkció, a négyes máris a pedofíliáról értekezett, Havas Henrik ugyanis hiányolta a Nyári lányok t.A.T.u. előadásából ezt, Tilla pedig az iskolás szexet emlegette.
A hétvégi ankarai támadások után minden utazónak javasolt mindenféle tömegrendezvény elkerülése, a pályaudvarok és a bevásárlóközpontok szintén kerülendők - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) hétfőn az MTI érdeklődésére.
Töretlen a növekedés a turizmusban, az augusztusi és az első nyolc havi adatok alapján az idei ismét rekordév lehet az ágazatban - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára a KSH legfrissebb adatait kommentálva sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten
A héten már a második 27 méteres saroktorony is elkészül a 2017-es vizes világbajnokság központi létesítményéhez, a Dagály úszóarénához, melynek munkálatai öt hónapja kezdődtek, s mindenben a tervek szerint haladnak.
Nem felelt meg a nemzetközi normáknak az előző napon megtartott, Aljakszandr Lukasenka államfő fölényes győzelmével végződő fehéroroszországi elnökválasztás - közölte hétfőn az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ).
Országos tájékoztató programsorozatot indít a továbbtanulásról a Pénziránytű Alapítvány és a Diákhitel Központ. A jelentkezéssel kapcsolatos gyakorlati tudnivalók mellett a résztvevők betekintést nyerhetnek a különböző ösztöndíjprogramokba, megismerkedhetnek az aktuális munkaerő-piaci trendekkel, tájékozódhatnak a finanszírozási lehetőségekről és a továbbtanulás pszichológiájáról is.
Sok mindent elárul rólunk a szemetünk – derült ki a Fellowes Védje adatait! kampányához készült friss kutatásból, amelyet takarítócégek körében végeztek el.
Megerősítette a K&H, az Erste és a CIB hosszú lejáratú BBB- adósbesorolását a Fitch. A hitelminősítő a K&H és az Erste esetében pozitív, a CIB esetében stabil kilátást tart fenn. A Fitch szerint a...
Tarlós István korábban arról beszélt, hogy elkerülhetetlen a dugódíj bevezetése. Az egyik javaslat szerint a főváros teljes területén alkalmazni kellene a Budapest-matricát.
A Magyar Liberális Pár tudni szeretné, hogy a kormány szerint Soros György vagy Vlagyimir Putyin felelős azért, hogy ilyen nagy számban érkeznek menekültek a délszláv országokon keresztül - mondta hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján az MLP ügyvivője.