Van elég gáz, már 3,2 milliárd köbméter van a tárolókban - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal képviselője vasárnap az M1 aktuális csatornán.
A migránsok szerbiai útját segítő telefonos alkalmazást mutattak be Presevóban - írta az MTI. Németországban inkább az integrációt segítik elő, 99 tudnivalót gyűjtöttek össze azoknak, akik be akarnak illeszkedni. Alkotmány, tanulás, munkakeresés, időérzék – fontos kulturális különbségek.
Hatalmas kőolaj kincset találtak a Golán-fennsíkon, Izraelben. Az olajréteg tízszer vastagabb lehet, mint a más lelőhelyek átlagos kapacitása. A felfedezés újraírhatja a Közel-Kelet jövőjét.
A héten elhunyt Göncz Árpád volt köztársasági elnökre emlékezik jövő heti egynapos ülésén az Országgyűlés. A képviselők hétfőn elfogadhatják a Miniszterelnöki Kabinetiroda létrehozásához szükséges törvénymódosításokat, majd a kormányt interpellálhatják.
Bár szenvedélyes nőnek tűnik, otthon kenyérre lehet kenni. Kislánya megváltoztatta az életét, pedig a Hungary’s Got Talent zsűritagja a színészettel együtt járó „cirkuszi életmód” miatt nem akart gyereket.
Az eredetileg becsült nettó 1,1 milliárd forint helyett nettó 649 millió forintért rendezheti a Kelenföldi vasútállomás környékét az A-HÍD Építő Zrt. - a Budapesti Közlekedési Zrt. által kiírt nyílt közbeszerzés a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Nem történt előrelépés a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank éves közgyűlésén a fejlődő országok szavazati arányának növelése kérdésében az IMF döntéshozatali mechanizmusában.
Az utóbbi időszakban taktikát váltottak a Moszkva által támogatott kelet-ukrajnai szakadárok: fegyverhasználatot próbálnak kiprovokálni az ukrán katonákból, hogy utána a fegyveres erőket vádolják a tűzszünet megsértésével - írta vasárnapi közleményében a kijevi hadműveleti parancsnokság.
Vasárnap reggel hét órakor megkezdődtek a tartományi és a kerületi választások Bécsben, az előrejelzések szerint magas részvételi arány várható. A szélsőjobb nagy esélyekkel indul. Nagyon megközelítheti az eddig vezető szociáldemokratákat.
Egy hete jelentette be a kormány, hogy dolgozik egy munkacsoport azon, hogy hogyan, milyen keretek között lehet szétválasztani Pest megyét az EU-támogatások nagyobb felhasználása érdekében. Mindez...
Az utóbbi időszakban taktikát váltottak a Moszkva által támogatott kelet-ukrajnai szakadárok: fegyverhasználatot próbálnak kiprovokálni az ukrán katonákból, hogy utána a fegyveres erőket vádolják a tűzszünet megsértésével - írta vasárnapi közleményében a kijevi hadműveleti parancsnokság.
Alacsony a magyarországi befogadóállomások kihasználtsága - közölte Szép Árpád, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) menekültügyi igazgatója vasárnap az M1 aktuális csatorna műsorában.
A magyarság eredetének kérdése nem pusztán "belügy", hanem nemzetközileg is releváns tudományos kérdés - mondta az MTI-nek Türk Attila régész, akinek a vezetésével a nyár második felében zajlott le a 3. Orosz-Magyar Uráli Régészeti Expedíció.
Mexikó közönségszórakoztató mérkőzésen, hosszabbítás után verte az Egyesült Államokat 3-2-re 94 ezer néző előtt a kaliforniai Rose Bowlban, ezzel kvalifikálta magát a 2017-es Konföderációs Kupára.
Februárban nagy vihart kavart, amikor kiderült, hogy 20 éve fém bevásárlókocsikban tologatják a betegeket a szegedi gyermekklinikán. Akkor egy cég felajánlott egy transzportrendszert. Pillanatnyilag még a bevásárlókocsikat kénytelenek használni.
Mintegy 350 ezer illegális bevándorlóval szemben intézkedtek a rendőrök szombatig - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata a rendőrség honlapján vasárnap.
Mintegy nyolcezren tüntettek Varsóban a migránsok befogadása ellen szombaton. A főváros központjában tartott felvonulást a Nemzeti Radikális Tábor (ONR) nevű, parlamenten kívüli jobboldali radikális párt szervezte.
Nagy-Britanniában is bemutatkozott a Saul fia, Nemes Jeles László többszörösen díjazott alkotása a Londoni Filmfesztivál versenyprogramjában ünnepelte szigetországbeli premierjét.
Ötvenezer néző előtt beiktatták az Arizona State University halhatatlanjai közé Kovács Ágnest. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszónő 2001 és 2005 között volt az egyetemi úszócsapat tagja.
Egyre több volt Playmate, modell, címlaplány - sőt, pornós - választja második szakmájának a DJ-zést. Úgy tűnik, a szilikonmellek és a lemezjátszók jó párosítást alkotnak.
A Balatoni Kör szombaton mutatta be Magyarország első régióbora, a BalatonBor címkéjét az Olaszrizling Október nyitóeseményeként. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke szerint fontos a régiós branding, és új lehetőségeket jelent a Balaton Borrégió számára a közösségi marketing, illetve a BalatonBor mint új típusú közösségi termék.
Három egykori brit miniszterelnök és a brit üzleti szféra több vezetője áll annak a kampánynak az élére, amelynek célja, hogy Nagy-Britannia az Európai Unió tagja maradjon.
Az életvezetési tanácsadó szerint a kemény tiltás nem vezet eredményre; a megoldás az lehet, ha családi körben és az iskolákban is beszélnek az alkoholfogyasztás kultúrájáról, felkészítik a fiatalokat a döntéseikre és arra, hogy azoknak milyen következményei lehetnek.
Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert választotta az idén az év pénzügyminiszterének a kelet-közép európai régióban a Euromoney című szaklap Emerging Markets kiadványa.