Helikopterrel a pályához közeli kórházba szállították a Toro Rosso versenyzőjét, Carlos Sainzot, aki az Orosz Nagydíj szombati szabadedzésén szenvedett nagy balesetet. Tovább »
Jos Verstappen nem aggódik fia jövője miatt, szerinte ha nem a Toro Rossónál, akkor egy másik csapat harmadik versenyautójában kapna helyet 2016-ban. Tovább »
A fűtési szezon közeledtével a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) megkezdi a forgalomban lévő szén-monoxid érzékelő készülékek vizsgálatát - közelte a hatóság pénteken az MTI-vel. Az eredményekről az NFH folyamatosan beszámol majd az elkövetkező időszakban.
Száz éve nem volt ilyen komoly forrás a természetjárás országos fejlesztésére, amely így száz éve nem újulhatott meg ilyen szinten - mondta Győri Tamás József, a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója az MTI-nek a szeptember végére teljesen megújult Országos Kékkörről.
A mai rendszerben sokkal könnyebb visszaéléseket elkövetni – mondta Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) egykori igazgatója az ATV Szabad szemmel című műsorában azzal kapcsolatban, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) friss feljegyzései szerint az államnak az erdőterületekből sokkal nagyobb bevétele is lehetne.
Az Európai Bizottság várakozásai szerint idén és jövőre recesszió várható Görögországban, de ha az athéni kabinet "komoly erőfeszítéseket" tesz a pénzügyi stabilitás megteremtése érdekében, a jövő év közepétől már növekedésnek indulhat a görög gazdaság - közölte Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság euróért felelős alelnöke Limában helyi idő szerint pénteken.
Míg nálunk most kevésbé van szem előtt a menekültválság, Németországban kezdenek elszabadulni az indulatok, és fogy a lakosság türelme is: egy nemrég elkészült felmérés szerint a németek többsége most már véglegesen visszaállítaná a határellenőrzést.
Gondolkoztál már azon, hogy mennyit fizetsz akkor, ha vissza akarod váltani befektetéssel egybekötött biztosításodat? A válasz: sokat. Megmutatjuk, mit jelent a visszavásárlási táblázat. A...
Pénzmosás miatt feljelentette Gattyán Györgyöt az Interpolnál az il Bacio Kft. egykori ügyvezetője, aki egyben a már bezárt luxusáruházat üzemeltető vállalkozás kisebbségi tulajdonosa.
San Francisco – Azt gondolnánk, hogy egy alapos takarítással eltüntethetjük a lakásunkban, illetve a környezetünkben hemzsegő baktériumok százait, csakhogy ez nem így van.
"Az MSZP a Köztársaság téri székházát hat évvel ezelőtt, a törvényi előírásoknak megfelelően eladta, tehát az MSZP-t a volt székházával kapcsolatban semmilyen felelősség nem terheli" - közölték a szocialisták szombaton az MTI-vel arra reagálva, hogy a Józsefvárosi Önkormányzat tudatta: feljelentést tett a székházzal kapcsolatban az elhanyagolt épületben uralkodó állapotok miatti lakossági panaszok…
November 1-jéig lehet jelölteket javasolni a hódmezővásárhelyi önkormányzat által alapított Bessenyei Ferenc Művészeti Díjra, az 500 ezer forintos pénzjutalommal járó elismeréssel a város közgyűlése minden évben egy személyt és egy csoportot tüntet ki, az ország és a magyar nemzet művészeti életében nyújtott példamutató tevékenységéért - tájékoztatott Török Anita sajtóreferens.
Egyre rövidebbek a nappalok, és hidegebbek az éjszakák. Legfőbb ideje, hogy a kertünkben lakó kisállatoknak biztos menedéket készítsünk a hideg évszakra, vagy etetővel megkönnyítsük a táplálékkeresést a zimankóban.
Budapest — Meg kell törni az átkot görögök ellen! A magyar labdarúgó-válogatott utolsó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésére készül, és a biztos továbbjutás reményében mindenképpen nyerni kell.
Helen Bond dietetikus, a Brit Dietetikus Szövetség szóvivője részletesen elárulja, hogy melyik életkorban milyen ételekből fogyasszunk nagyobb adagokat.
Az "Európa-projekt" jelenti kontinensünk jövőjét - hangsúlyozta az integráció olasz atyjaként tisztelt Alcide de Gasperi olasz kereszténydemokrata politikus lánya csütörtökön Budapesten, az Európai Újságírók Szövetsége (EJA) kongresszusának megnyitóján mondott beszédében.
5 db nagyobb csiperkegomba 1 db tv paprika 1 db paradicsom 6 szelet bacon 5 db újkrumpli 29 dkg pizza melegszendvicses krém só őrölt fekete bors 10 dkg mini mozzarella golyó csalamádé
Okirathamisítás alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tesz két, letelepedési kötvényeket forgalmazó cég ügyében az Együtt - közölte az ellenzéki párt szombaton.