Josh Earnest szóvivő csütörtöki tájékoztatója szerint súlyos hiba Oroszország képtelensége a célpontok megkülönböztetésére, és Moszkva ennek meg fogja fizetni az árát
Újfajta technológiát, "genomszerkesztési módszert" dolgozott ki egy nemzetközi kutatócsapat a daganatos betegségeket okozó genetikai mutációk pontos beazonosítására - mondta el Csabai István fizikus, egyetemi tanár és a kutatócsapat tagja az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
Az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. új feladata lesz a 2014-2020-as ciklusban a visszatérítendő európai uniós források kezelése, és a bank emellett egyedi pénzügyi megoldásokat dolgoz ki a kormányzati stratégia megvalósításához - mondta Bertalan Sándor, az MFB vezérigazgató-helyettese a Portfolio Gazdasági fórumán csütörtökön Budapesten.
Nem indították kifejezetten jól a negyedik negyedév első kereskedési napját az amerikai részvénypiacok, azonban a fokozatos emelkedésnek köszönhetően szép lett a vége. De nem volt egységes a kép...
Gál Róbert Iván az elképzelés mellett azzal érvelt, hogy ma egy olyan metódust alkalmazunk, amely egy durva újraelosztást eredményez a gyereket nevelők, és a gyermektelenek között.
Az NGM államháztartásért felelős államtitkára szerint reális a 2,4 százalékos, uniós módszertan szerinti idei hiánycél; Banai Péter Benő az M1 aktuális csatornán csütörtökön hangsúlyozta, bár a...
A kormányszóvivő szerint a jelenlegi körülmények között komoly türelemre és bölcsességre van szükség a döntéshez a horvát határzár életbe léptetésének időpontjáról.
Isten és embertársaink szeretete nem olthatja ki, nem relativizálhatja egymást - mondta Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a reformáció hónapját megnyitó csütörtöki istentiszteleten
Az első világháború történetét mutatja be a családok emlékeiből készült gyűjtemény fényképeken, tárgyakon, háborús térképeken keresztül, emberközelivé téve a száz évvel ezelőtt történteket - mondta a veszprémi levéltárban nyílt tárlat csütörtöki megnyitóünnepségén a város polgármestere.
Az Irán elleni embargó részleges feloldása miatt hamarosan akár hatalmas mennyiségű műanyag-alapanyag érkezhet Európába, hiszen a közel-keleti országban alacsony az adóterhelése a petrolkémiai nyersanyagoknak, és gyorsan bővülnek a gyártókapacitások, hívja fel a figyelmet a műanyagipari és acélipari termékek nagykereskedelmével foglalkozó Carboferr Zrt. A cég szerint az iráni gyártók tartós…
December 20-án lesznek a parlamenti választások Spanyolországban - jelentette be Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök az Antenna3 országos televíziós csatornának adott interjújában csütörtökön
A beszéd is megerősítette, hogy Orbán Viktor offenzív szerepben van a migránsügyben. Nem magyarázkodik, nem a magyar álláspontra irányuló kritika kivédése a célja.
Francois Hollande francia államfő és Vlagyimir Putyin elnök pénteken a szíriai helyzetről is egyeztetni fog, mielőtt tárgyalóasztalhoz ülnek Angela Merkel német kancellárral és Petro Porosenko ukrán államfővel az ukrajnai békefolyamat újraindítása érdekében
Megkapta a működési engedélyt a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivataltól (MEKH) a távfűtésre a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. - jelentette be a tolnai megyeszékhely polgármestere csütörtökön Szekszárdon, sajtótájékoztatón.
Zala megyében 440 gímszarvasbikát ejtettek el a szarvasbőgés idején, a példányok 63 százaléka lett érmes a trófeabírálaton - tájékoztatta a megyei kormányhivatal vadászati és halászati főfelügyelője csütörtökön az MTI-t.
Élesen visszautasította csütörtökön Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a konzervatív CSU elnöke a tartományi kormány pénzügyminiszterének felvetését, miszerint meg kell fontolni a kerítés telepítését a német határon
Cristiano Ronaldo a Malmö elleni, szerda esti duplájával együtt 308 tétmeccs alatt 323 gólt szerzett a Real Madridban, ezzel beérte a klub csúcstartóját, Raúlt (741 meccs, 323 gól). Videón CR összes realos villanása!