Tavaly, a BÉT közleménye szerint a 12 legjelentősebb magyar vállalat részvény árfolyamát összegző BUX-index több mint 10 százalékot zuhant. Idén nem erre számítunk. A nemzetközi fronton a német DAX-index lehet a legjobban teljesítő, Miró József szerint akár 20% long is benne van.
Nem lesz buszjegyvásárlás a trafikokban. Bár a törvény ezt most már lehetővé tenné, a Budapesti Közlekedési Központ kijelentette, ebben a formában nem fognak jegyeket értékesíteni.
A fejlődő országok problémáit is segíthet megoldani az a szennyvizet és ürüléket ivóvízzé alakító új szerkezet, amelynek kifejlesztése Bill Gates alapítványának támogatásával valósult meg.
Másodfokon is elutasította a bíróság az OTP Bank Nyrt., az OTP Jelzálogbank Zrt. és az OTP Ingatlanlízing Zrt. devizahitel-szerződések ügyében a magyar állammal szemben benyújtott keresetét. A...
Az „idén lefogyok 10 kilót" elhatározás helyett vezess be néhány könnyen betartható, új szokást. Ezek a kis semmiségek hatalmas változást érhetnek el a tested és az egészséged tekintetében! Az újévi fogadalmakat valójában igen nehéz betartani, és erre minden fogadkozó igen hamar rájön. Van azonban egy jó hírünk notórius fogyókúrázóknak: egy-két szinte észrevehetetlen változtatással is óriási…
Ne hagyd ki a remek alkalmat, szerezd be kedvezményes áron az alábbi cuccokat, és élvezd őket még sok-sok szezonon keresztül! Az alábbi fazonokból biztosan nincsen még a szekrényedben (ha mégis, elnézést kérünk – előtte jársz a trendnek!), most viszont nagyon kedvezményes áron beszerezheted őket. Első blikkre talán talán túl extrémnek tűnhetnek a te stílusodhoz és életformádhoz, de azért érdemes…
Ha tél, akkor irány a korcsolyapálya! Miben, hová, s milyen szabályokat kell betartanunk? Összeállításunkban minden kérdéssel kapcsolatban talál néhány jó tanácsot és ötletet.
A múlt év szeptemberének végéig a biztosítók több mint 45 ezer nyugdíjbiztosítási szerződést kötöttek, ebben jelentős szerepe volt annak, hogy 2014-ben már adókedvezményt lehetett igénybe venni ezek után - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) csütörtökön az MTI-vel.
Egy héten belül már a második élelmiszerbotránytól hangos a japán sajtó: alig egy nappal azután, hogy a japán McDonald's bocsánatot kért az idegen testekkel szennyezett ételei miatt, egy helyi gyártó bejelentette, hogy mintegy 120 ezer adag bébiételt von vissza a forgalomból, miután a termékek egyikében tücsköt találtak.
Elhagyhatta a kórházat csütörtökön délelőtt Bunkoczi László, Szalay Balázs navigátora, aki múlt kedden sérült meg, amikor a magyar duó az Africa Race terepraliverseny első szakaszán balesetet szenvedett.
“Barokkos hatású kis családi kastély - 10 szoba, 577 nm - 13,600 nm telken, a Puskás akadémiától és a megépült stadiontól nem messze, mégis a település legcsendesebb részén, igényes, természetkedvelő, széles látókörű új tulajdonost keres.”
Decemberben 111,9 milliárd forintos hiánnyal zárt a költségvetés. Ezzel az egész évben 825 milliárd forintos deficitet halmozott fel, ami sokkal jobb a legutóbb 1151 milliárd forintra emelt...
Irányonként csak egy-egy pályát zárhattak le a demonstrálók az M86-os úton, ahol az eredeti tervek szerint a kb. 30 km-es útszakaszt teljes blokád alá akarták vonni. A rendőrség ehhez nem járult hozzá, így a körülbelül 50 autóval érkező száz ember a külső sávokat foglalta el. A reggeli demonstráció egy órán át tartott és rendben véget ért.
Az államháztartás központi alrendszerének 2014. évi hiánya 825,7 milliárd forint, 325,8 milliárd forinttal alacsonyabb a módosított előirányzatnál, annak 72 százaléka. Az adatok megerősítik a kormány várakozását, hogy az uniós módszertan szerinti hiány tavaly a GDP 2,9 százalékánál alacsonyabb lehetett - közölte az előzetes számok alapján Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön a kormány.hu…
A Lotus versenyzője, Pastor Maldonado azt mondja, egyáltalán nem foglalkozik azokkal a kritikákkal, amiket néhány Forma-1-rajongótól kap – ehelyett inkább arra összpontosít, hogy az őt támogatókra fókuszál. Tovább »
Baleset miatt nem közlekedik a 3-as metró a Deák Ferenc tér és az Árpád híd között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán csütörtök délután.
Debrecen — Bár az első napon még csak erőnléti tesztek végrehajtása szerepelt a programban, csütörtökön a bajnoki címvédő DVSC focicsapata is megkezdte a felkészülést az új évre.