Mára a szelén egyike lett a leginkább tanulmányozott mikroelemeknek, mivel számos élettani folyamatban bizonyították fontos szerepét. Közvetlen vagy közvetett módon, de a szelénhiány számos betegség kialakulásában vagy kórképének súlyosbodásában játszik szerepet. De hogyan pótolhatjuk?
A vasárnapi pihenőnapot bevezető törvényhez kapcsolódó, "a részletekre kiterjedő rendelet" 2015. első negyedévében készül el, de a törvény már most is számos kivételt tartalmaz - közölte az MTI érdeklődésére csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A mai napon folytatódott az USD/JPY emelkedése a kockázati étvágy további erősödésével, és a devizapár a lélektani 120-as szintnél jár. Eközben az EUR/USD nem igazán produkált visszapattanást, és a gyenge német gyári megrendelési adatok is lejjebb nyomták az eurót a dollárral szemben - olvasható John J. Hardy a Saxo Bank devizapiaci stratégiai igazgatójának elemzésében.
Ahogy a feltörekvő piaci színtéren is alábbhagyott az euróval szembeni leértékelődés és kirobbanó hangulat lett a tőzsdéken, úgy a forint piaca is megnyugodott. Sőt, az eurókeresztünkben a délután...
Csoportos létszámcsökkentési szándékot jelentett be a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA); az intézmény összesen 177 dolgozójától válna meg - áll a társaság csütörtöki közleményében.
Annak ellenére, hogy kissé gyengén indult az év, a részvénypiacok hamar erőre kaptak, és a csütörtöki kereskedésben már rendkívül jó volt a hangulat, melyben a vezető jegybankok laza monetáris...
Különleges rendőri egységeket vezényeltek abba a Párizstól mintegy 80 kilométerre fekvő körzetbe, ahol az előző napi párizsi merénylet két feltételezett elkövetőjét legutóbb látták.
Bár tegnap arról számoltunk be, hogy az 1-es villamos dél-budai hosszabbítása a célegyeneshez érkezett, úgy tűnik, korai volt az öröm. A Portfolio információ szerint a Nemzeti Közlekedési Hatóság...
Csak a kijevi kormány és az oroszbarát szakadárok tavaly szeptemberi minszki megállapodásának maradéktalan végrehajtása után lehet szó az Oroszország elleni uniós szankciók esetleges feloldásáról - jelentette ki csütörtökön Berlinben Angela Merkel.
Megállapodást kötött a francia Accor szállodalánc az érdekeltségébe tartozó lengyel Orbis szállodacsoporttal az Accor 46 kelet-közép-európai szállodájának átvételéről; a 142,3 millió eurós ügylet...
Az alábbi receptek mindegyikéhez lecsepegtetett káposztára lesz szükség, de vigyázzon, a káposztalét se hagyd veszni! Már napi egy deci elfogyasztása is erősíti ugyanis a bélflórát, megsemmisíti a káros baktériumokat, tehermentesíti a májat, s vitaminokkal látja el a szervezetet.
Csoportos létszámcsökkentési szándékot jelentett be a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA); az intézmény összesen 177 dolgozójától válna meg - áll a társaság csütörtöki közleményében.
Kizárólag a minszki megállapodás betartása esetén lehet szó az oroszokkal szembeni európai szankciók feloldásáról - közölte Angela Merkel. Ukrajna 1,8 milliárd euró támogatásban részesülhet az...
Az idén létrejövő állami szolgáltatóval a szabad piacon is letörné az energiaárakat a Fidesz, hogy a vállalkozásokra is kiterjedhessen az akár 10 százalék közeli rezsicsökkentés - erről Németh Szilárd, a párt országgyűlési képviselője beszélt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A Le Monde című francia lap tette közzé az első képet a Charlie Hebdo szerkesztőségéből, a szerdai terrortámadás után. Közben megtalálták a terroristák kocsiját és állítólag körbevették azt a házat is, ahol vélhetően rejtőznek.
Januártól továbbra sem kérhetnek pénzt a tulajdonostól az átvett gépjárműért a bontók, viszont megszűnik az a kötelezettségük, hogy a kibontott alkatrész után fizessenek a volt tulajdonosnak - egyebek mellett ezt tartalmazza a hulladékká vált gépjárművekről szóló és ez év elejétől hatályos rendelet.
"Gyász, barbárság, Je suis Charlie (Charlie vagyok), Nem! A szabadságot gyilkolják meg" főcímekkel jelentek meg csütörtökön a francia lapok, a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap szerkesztőségében szerdán elkövetett, tizenkét ember halálát okozó terrortámadás után megdöbbenésüket, támogatásukat és egyben eltökéltségüket kifejezve.
Továbbra is a Dohány utcai zsinagóga főrabbijának tekinti a rabbiestület Frölich Róbertet. Ezt maga az érintett közölte az MTI-vel szerdán, a testület ülése után.
Illetve “csoportosan létszámot csökkent“, ahogy azt ilyen esetekben PR-nyelven mondani szokás. Az MTVA csütörtöki közleménye szerint a gazdasági racionalizálás, a bérköltségcsökkentés, valamint a vállalat működtetése és a munkafolyamatok ésszerűsítése miatt 146 budapesti, illetve összesen 31 pécsi és szegedi alkalmazott leépítését … Folytatás
A háborús perekben eljáró bosznia-hercegovinai bíróság megerősítette a srebrenicai mészárlásban való részvétellel vádolt három személy elleni vádiratot, közöttük Dragomir Vasicét, aki az egyik országrész parlamenti képviselője volt - közölte honlapján a törvényszék csütörtökön.
Szemben a New York Times-szal, amely kénytelen volt az alábbi helyreigazítással megtoldani ezt az egyébként jó cikket: “Ennek a cikknek egy korábbi verziója tévesen nevezte meg az országot, amelynek hadserege üldözte Tommy Caldwell elrablóit. Kirgizisztán volt az, nem Kirzbegisztán, ami … Folytatás
A svéd távközlési óriáscég olyan új technológiát fejlesztett, amellyel számottevően növelhető az okostelefonról beltéren elérhető mobilhálózati adatforgalom sebessége.
220foto.hu - Újévi akció, 22.0% kedvezmény! A pofátlan multija fogja magát, és odaszállít a becsületes magyar kiskereskedő üzletéhez. Jó, nem vasárnap, hanem csütörtökön, de akkor is. Ennek véget kell vetni! (A képet Bajor L. Zsófitól kaptuk.)
Több embert is őrizetbe vettek a francia hatóságok a Charlie Hebdo szatirikus hetilap elleni terrorista támadással kapcsolatban, de a gyanúsítottakat még mindig nem kapták el. Közben különleges rendőri egységeket vezényeltek Franciaország északkeleti részébe, abba a Párizstól mintegy 80 kilométerre található körzetbe, ahol az előző napi párizsi merénylet két feltételezett elkövetőjét legutóbb…