A Facebook, mint harcászati eszköz? Még ez is elképzelhető - legalábbis a britek szerint, akik hamarosan meg is kezdik saját Facebook-hadtestük kiképzését.
Februárban további, új hibrid, új dízel, valamint használt, jó állapotú, sűrített földgázzal (CNG) működő buszok állnak forgalomba a fővárosban - közölte szombaton az MTI-vel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Számunkra lassan természetes lesz, hogy ébredés után okostelefonunkon ellenőrizzük az e-mailjeinket, vagy a táblagépünkön elolvassuk reggeli közben a legfrissebb híreket. De ezzel a kisebbséget...
A Ferrari idei versenyautóját a vonórudas felfüggesztéssel látták el a patinás olasz istálló mérnöke – James Allison technikai igazgató szerint egész egyszerűen azért, mert nincs értelme változtatni egy jól bevált megoldáson. Tovább »
Ukrajnába látogat a jövő héten John Kerry amerikai külügyminiszter, hogy megerősítse a kijevi vezetést Washington támogatásáról az oroszbarát szeparatisták elleni harcban - közölte pénteken a washingtoni külügyminisztérium.
Szigetvári Viktor, az Együtt társelnöke szerint Bajnai Gordon volt miniszterelnök nem követett el jogsértést vagyonnyilatkozatával, csupán az Országgyűlésben kialakult joggyakorlat követte, amikor nem tüntette fel, mekkora osztalékot vett fel cégétől.
Rogán Antal szerint a kormány nem akar változtatni a letelepedési kötvény-programon, mert az sikeres. A Fidesz frakcióvezetője szerint természetes, hogy külföldi cégek közvetítenek, mert a tevékenység is külföldi. Több ellenzéki párt azonban a telepedési kötvény-program leállítását követeli.
Utolsó útjára kisérték szombaton a Farkasréti temetőben Hankiss Elemér szociológust, irodalomtörténészt, a Magyar Televízió korábbi elnökét, aki rövid, súlyos betegség után, 86 éves korában hunyt el január 10-én.
Másodfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el szombaton a Nógrád megyei Ipolytarnócon, mert a település közelében folyamatosan emelkedik az Ipoly folyó vízszintje - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Még hevesebbé váltak az összecsapások a kijevi erők és az oroszbarát szeparatisták között Kelet-Ukrajnában szombaton, ahol az elmúlt 24 órában 15 ukrán katona meghalt, 30 megsebesült - közölte Sztepan Poltorak védelmi miniszter.
Utolsó útjára kísérték szombaton a Farkasréti temetőben Hankiss Elemér szociológust, irodalomtörténészt, a Magyar Televízió korábbi elnökét, aki rövid, súlyos betegség után, 86 éves korában hunyt el január 10-én.
Utolsó útjára kisérték szombaton a Farkasréti temetőben Hankiss Elemér szociológust, irodalomtörténészt, a Magyar Televízió korábbi elnökét, aki rövid, súlyos betegség után, 86 éves korában hunyt el január 10-én.
Szombati sajtóhír szerint a képviselőségről már lemondott korábbi kormányfő tavalyi vagyonnyilatkozatában nem tüntette fel céges osztalékát, továbbá élettársáról sem tett említést.
Orbán Viktor miniszterelnök bízik abban, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök február 17-i budapesti látogatása alatt tető alá tudja hozni a hosszú távú gázszállítással kapcsolatos megállapodást. A kormányfő pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Angela Merkel német kancellár magyarországi látogatásáról is szólt, hangsúlyozva, hogy nincs problémás terület a magyar-német kétoldalú…
Annak ellenére, hogy kissé drágább lett a nemzetközi piacokon az üzemanyag és a forint is gyengült egy picit, szerdától nem vár árváltozást a magyar benzinkutaknál a GKI.
Ízlelgessük ezt a szót: széklettranszplantáció - bár sokan valószínűleg most hallanak róla először, akár évi többmillió forint is ütheti annak a markát, aki felajánlja ürülékét.
Figyelmeztető előrejelzést adott ki az Országos Meterorológiai Intézet vasárnap éjfélig, miután az előrejelzések szerint egyre több helyen kezdődhet intenzív havazás.
A görög adósság elengedése ellen foglaltak állást német politikusok hétvégi sajtónyilatkozataikban. Angela Merkel kancellár nem lát lehetőséget az adósság további csökkentésére, Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter pedig felelőtlenségnek tartana egy ilyen lépést.
Hazánkban a fiatalok 2,5-3 százalékának magas a vérnyomása, ami azt jelenti, hogy minden középiskolai osztályban ül egy magas vérnyomással küzdő diák - mondta a debreceni hipertóniacentrum vezetője a Hipertónia, diabétesz és kardiovaszkuláris prevenció című tudományos konferencia szünetében szombaton az MTI-nek Debrecenben.
Két utas meghalt és 24 személy különböző sérüléseket szenvedett egy cseh busz balesetében szombat reggel Kelet-Szlovákiában - jelentette a CT24 cseh közszolgálati hírtelevízió.
Első ízben avattak olasz győztest férfi párosban az ausztrál nyílt teniszbajnokság történetében: Fabio Fognini és Simone Bolelli a francia Nicolas Mahut, Pierre-Hugues Herbert kettős ellen diadalmaskodott a szombati döntőben.