Meghalt a Boko Haram nigériai szélsőséges iszlamista szervezet 123 fegyverese a csádi hadsereggel való összecsapásokban Kamerun északi részén, és három csádi katona is elesett a harcokban - jelentette be szombat hajnalban a csádi hadsereg
A Drogriporter megtalálta az eddigi legnépszerűbb dizájnerdrog, a kati feltalálóját. Dr. Zee nem szégyenli alkotását, sőt mindenkinek elérhetővé tenné.
Értékesítési rekord volt az okostelefonok világpiacán a 2014 negyedik negyedévi és a teljes évi eredmény is, az Apple eladásai a negyedik negyedévben megközelítették a Samsungét - írja az amerikai International Data Corporation (IDC) piackutató vállalat elemzése.
Koalíciós légicsapás végzett az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet egyik vegyifegyver-szakértőjével - közölte pénteken az Egyesült Államok haderejének közel-keleti és közép-ázsiai műveleteiért felelős parancsnoksága, a CENTCOM
A Magyar Nemzet értesülései szerint leveszik a jeladót Simon Gáborról. Az MSZP korábbi elnökhelyettese eddig házi őrizetben volt, de a büntetését lakhelyelhagyási tilalomra enyhítették. Így a politikus szabadon járhat Budapest közigazgatási területén, de a fővárost csak bírói engedéllyel hagyhatja el.
Több szempontból is különleges csemegének ígérkezik a tengerentúli amerikaifutball-bajnokság (NFL) vasárnapi - magyar idő szerint hétfő hajnali - fináléja, a világ legnagyobb egynapos sportrendezvényének tartott Super Bowl, melyen a címvédő Seattle Seahawks és a háromszoros bajnok New England Patriots találkozik egymással.
A német kormány szerint Görögországnak hamarosan 20 milliárd eurós mentőhitelre lehet szüksége a rendezetlen államcsőd veszélyének elhárítása céljából, és hajlandó is tárgyalni a radikális baloldali Alekszisz Ciprasz vezette görög kormánnyal az újabb támogatásról - írta a Der Spiegel. A német pénzügyminisztérium szóvivője pénteken spekulációnak minősítette a hírmagazin cikkét, és hangsúlyozta,…
Kábítószerárust fogtak el a rendőrök Nyíregyházán, aki egy autószerelő-műhelyben árulta a drogot - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata szombaton az MTI-vel.
Delegáció közlekedése miatt ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek hétfőn Budapest több kerületében - közölte a rendőrség honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton Angela Merkel német kancellár budapesti látogatásával összefüggésben.
Ma este rendezik az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyének második elődöntőjét: az M1 és a Duna World csatornán élőben látható A Dal című show-ból hatan jutnak be a február 14-i vagy 21-i középdöntőbe
Lakhelyelhagyási tilalomra enyhítette a Fővárosi Törvényszék a Simon Gábor egykori MSZP-elnökhelyettessel szembeni házi őrizetről rendelkező kényszerintézkedést - írja a Magyar Nemzet szombati számában
A térségre jellemző intenzív havazás miatt kamionok torlódtak fel Borsod-Abaúj-Zemplénben a 3-as számú főúton Szikszó és az arnóti körfogalom között, illetve a 37-es úton Gesztely és Szerencs között. A rendőrség a 3-as út érintett részét lezárta, a 37-esen egyelőre fél pályán halad a forgalom – mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-nek.
Egyre többet használják a bankkártyájukat a magyarok, az igazi áttörést viszont az online vásárlásnál látjuk: egyetlen év alatt duplázódott a költésünk.
Olyan hibát találtak Bajnai korábbi képviselői vagyonnyilatkozatában, amit egyébként fideszesek is elkövetnek, de a mentelmi bizottság a KDNP-s Rubovszky György szerint vizsgálni fogja Bajnai ügyét.
A tervek szerint év közepére készül el a fényeslitkei ipari parkban 957 millió forintból épülő gázátfejtő telep - közölte a beruházó Alveare Zrt. vezérigazgatója az MTI-vel.
Nyakunkon az influenzaszezon, aki pedig lemaradt arról, hogy időben beoltassa magát, nem tehet mást, mint reménykedik abban, hogy elkerüli a járvány. A valóság ugyanakkor az, hogy ennél azért többet is tehetünk, a vírus ugyanis máshogy terjed, mint ahogy sokan gondolják: a fertőzés elsődleges útja a kézen keresztül vezet, így védekezni leghatékonyabban fertőtlenítéssel lehet, feltéve, hogy jól…
Székesfehérvár – Modell a jégen. Orbán Attila (24), az osztrák hokibajnokságban szereplő Fehérvár AV19 jégkorongozója nemcsak a pályán állja meg a helyét.
A térségre jellemző intenzív havazás miatt kamionok torlódtak fel Borsod-Abaúj-Zemplénben a 3-as számú főúton Szikszó és az arnóti körfogalom között, illetve a 37-es úton Gesztely és Szerencs között.
A pénteki kereskedésben valósággal kilőtt az olajár, napon belül 8 százalékkal emelkedett az amerikai könnyűolaj, amire két és fél éve nem volt példa. Ebben az amerikai olajfúró kapacitások meredek...
India nagy hatótávolságú, nukleáris robbanófej hordozására alkalmas ballisztikus rakétával hajtott végre sikeres kísérletet szombaton - derült ki az indiai kormányfő hivatalának közleményéből.
A rendőrséggel való összetűzésekkel végződött szombat hajnalban egy bécsi tüntetés, amelyet az egyik hagyományos bál, a szélsőjobbhoz köthető Akadémikusbál ellen rendeztek, szintén hagyományosan
A török és a görög légierő is vadászgépeket riasztott a két ország határán egy pénteki incidens során, amelyet az új görög védelmi miniszter váltott ki azzal, hogy egy helikopter fedélzetén átrepült egy vitatott hovatartozású, korábban kis híján háború kiváltó okául szolgáló sziget felett a török partoknál