2015. január 27. kedd

jan. 27
7:39
Zsaroló vírus blokkolta a munkát a magyar cégeknél (HR Portál)
Idén már több magyar cég esett áldozatául a "zsaroló" vírusnak. Elsősorban a kkv-k veszélyeztetettek - írja a Világgazdaság.
jan. 27
7:39
Közel a kormány-RTL-megegyezés, távozhat az RTL-vezér (ATV)
Ahogy arról korábban az atv.hu is írt, a kormány békülne az RTL tulajdonosával. A 444 úgy tudja, a szándék kölcsönös, a tárgyalások a magyarországi RTL-menedzsment kikapcsolásával folynak. A megegyezés a híradó depolitizálásával és Dirk Gerkens vezérigazgató távozásával járhat.
jan. 27
7:41
Jelentett a legnagyobb hitelezőnk: mennyire vagyunk a markukban? (Privátbankár)
A tavalyi negyedik negyedévben 2,2 százalékkal csökkent a Franklin Templeton magyar kötvénykitettsége, de még így is 11,9 milliárd eurója volt az amerikai alapkezelőnek magyar eszközökben. Egy év alatt 4,1 százalékkal csökkent a cég által kezelt magyar kötvényvagyon - írja a Napi Gazdaság az alapok negyedéves beszámolói alapján.
jan. 27
7:41
Lesz munkájuk a volt Baumax dolgozóknak? (HR Portál)
Később dönt a Baumax dolgozóinak esetleges foglalkoztatásáról az MMXH Kft., a Magyarországról kivonuló Baumax áruházait átvevő magyarországi Möbelix és Mömax áruházak tulajdonosa, az ausztriai XXXLutz leányvállalata - derül ki Simonyi András, a cég ügyvezető igazgatójának hétfőn az MTI-hez eljuttatott válaszából.
jan. 27
7:48
Kigyulladt egy lakás a Lehel úton (Blikk)
jan. 27
7:48
Vitanapot javasol bevándorlás-ügyben a Fidesz (Kripto Akadémia)
Rogán szerint a politikusoknak tisztázni kell véleményüket.
jan. 27
7:51
Tovább emelkedett a látogatók száma a világ legnagyobb mezőgazdasági vásárán (ProfitLine)
Tovább emelkedett a látogatók száma a világ legnagyobb szabású mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti vásárán, a berlini Nemzetközi Zöld Héten (Internationale Grüne Woche): a tíznapos rendezvényen több mint 415 ezren vettek részt.
jan. 27
7:53
Szükségállapot - New York tömegközlekedését felfüggesztették (ProfitLine)
Hat amerikai államban hirdettek szükségállapotot a téli vihar miatt, amely helyi idő szerint hétfő este érte el nagy erővel az Egyesült Államok északkeleti területét.
jan. 27
7:57
Kinek adod az 1 százalékot? Kisebb lett a választék (Privátbankár)
Idén mintegy húsz százalékkal kevesebb civil szervezet fogadhatja az állampolgárok személyi jövedelemadójából felajánlható egy százalékot, mint korábban - írta a Magyar Nemzet.
jan. 27
7:57
Tolerancia-törvényt szeretnének európai zsidó vezetők (ATV)
Európai zsidó vezetők lobbiznak egy páneurópai törvény érdekében, amely fellépne az antiszemitizmus ellen, de tiltaná többek között a kényszerházasságot, a női nemi szerv megcsonkítását és a holokauszttagadást is. A magyar kormány állítólag félresöpörte a kezdeményezést.
jan. 27
7:57
Ma dönt a kamatról az MNB, minden bizonnyal marad a régiben (444.hu)
Elemzők szerint márciusig kivár a Nemzeti Bank. Közben az amerikai Templeton eszközkezelőnél 2,2 százalékkal csökkent a magyar kötvénykitettsége, de azért még mindig 11,9 milliárd eurójuk van.
jan. 27
7:59
Nem megy a Facebook (444.hu)
Reggel hét óta nem elérhető a közösségi oldal nálam, az Indexben ugyanez a helyzet. Hogy beszéljük meg így a világösszeesküvést???
jan. 27
8:00
Hat amerikai államban hirdettek szükségállapotot (Infostart)
Hat amerikai államban hirdettek szükségállapotot a téli vihar miatt, amely helyi idő szerint hétfő este érte el nagy erővel az Egyesült Államok északkeleti területét.
jan. 27
8:06
Félmilliárd forintból fejlesztik a közlekedést Móron és környékén (Blikk)
jan. 27
8:06
Az Északi tengeri csata (Alternatív Energia)
Német-angol tengeri ütközet az Északi-tengeren. Mindkét flotta súlyos veszteségeket szenvedett. A brit admiralitás tagad. Száz éve írtuk a Nagy Háborúból.
jan. 27
8:08
Kevesebben jogosultak az egyszázalékra (Blikk)
jan. 27
8:09
Vegyesen alakult a forint árfolyama (Infostart)
Az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, a dollárral és a jennel szemben gyengült kedd reggelre a forint a nemzetközi devizakereskedelemben.
jan. 27
8:15
Elmossa a pénzeső a magyar kamatot? Pár óra, és kiderül (Privátbankár)
Idei első kamatdöntő ülését tartja ma a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, az elemzők szerint nem változtat a kamat szintjén a testület.
jan. 27
8:15
Tévesen szerepel az Enefi leánya az adóhatóság listáján (Portfolio)
Az Enefi tegnap publikált közleményében jelezte, tévesen maradt benne a végrehajtás alatt álló adózók nyilvántartásában, az E-Star ESCO Kft. Emiatt kezdeményezte a nyilvántartásból való törlést. Az...
jan. 27
8:15
Leállt a Facebook és az Instagram (ATV)
Világszerte mintegy negyven percig szünetelt a Facebook közösségi portál szolgáltatása.
jan. 27
8:17
Belvárosi ingatlanügyek: feljelentés-kiegészítést rendeltek el (ATV)
A DK novemberben tett feljelentést öt ingatlan ügyében. Az NNI tegnap meghallgatta Varju Lászlót.
jan. 27
8:18
Szigorodik a menekültügyi eljárás Ausztriában (Infostart)
Szigorodik Ausztriában a menekültügyi eljárás, gyorsabban kell lefolytatni és nem lehet majd halasztást kérni, az osztrák belügyminiszter július elsején akarja életbe léptetni az új intézkedéscsomagot.
jan. 27
8:24
Fidel Castro rendezné a viszonyt Amerikával (Blikk)
jan. 27
8:24
Leállt a Facebook (Blikk)
Budapest – Elérhetetlenné váltak a közösségi oldalak.
jan. 27
8:24
Lángokban állt egy lakás a XIII. kerületben - Fotók! (Alternatív Energia)
Egy férfi kimenekült a házból, őt a mentők sérülésekkel szállították kórházba.
jan. 27
8:24
Magyarországon 2,3 százalékos GDP-növekedést vár a Coface (ProfitLine)
Az idén 2,3 százalékos GDP-növekedés várható Magyarországon, a magyar gazdaságot csak visszafogottan érinti a svájci frank erősödése a devizaalapú hitelek árfolyamának rögzítése miatt - állapítja meg a Coface nemzetközi hitelbiztosító friss elemzésében.
jan. 27
8:26
Zsugorodik a Templeton magyar eszközállománya (ProfitLine)
A tavalyi negyedik negyedévben 2,2 százalékkal csökkent a Franklin Templeton magyar kötvénykitettsége, de még így is 11,9 milliárd eurója volt az amerikai alapkezelőnek magyar eszközökben. Egy év alatt 4,1 százalékkal csökkent a cég által kezelt magyar kötvényvagyon - írja a Napi Gazdaság az alapok negyedéves beszámolói alapján.
jan. 27
8:30
A Magyar Felvonó Szövetség ( (444.hu)
És erre nincs pénze a társasházaknak. Rezsicsökkentés lvl. végtelen.
jan. 27
8:32
Drámai! Egy órára összeomlott a civilizáció! Se a Facebook, se az Instagram, de még a Tinder sem ment (444.hu)
A jelenség globális. Cikkünk folyamatosan frissül. 8:10-kor visszajöttek az oldalak.
jan. 27
8:33
Majdnem véget ért a világ: leállt a Facebook! (Privátbankár)
Rövid időre több közösségi oldal is kiesett kedd reggel, az okokról még nem tudni semmit.
jan. 27
8:33
Csalódást okozott a Microsoft (Portfolio)
Több mint 4%-ot esett a Microsoft árfolyama tegnap, a zárás utáni kereskedésben azt követően, hogy a társaság közzétette negyedik negyedéves gyorsjelentését. A vállalati üzletág bevételei elmaradtak...
jan. 27
8:33
Síneken szelfiztek a diákok, tragédia lett a vége (ATV)
Szerencsétlenül végződött három indiai diáknak a kísérlet, hogy szelfit készítsenek a vágányokon egy közeledő vonattal a háttérben - mindhármukon átgázolt a szerelvény - írta kedden az indiai sajtó.
jan. 27
8:34
Kiégett egy lakás a XIII. kerületben (444.hu)
Kigyulladt egy háromszintes épület földszinti lakása hétfőn éjjel a Váci úton, egy férfit sérülésekkel szállítottak kórházba. A lakás egyik helyisége teljes terjedelmében égett, az ablakon kicsapó lángokat két vízsugárral fékezték meg a tűzoltók. Az égő lakás feletti szintről öt embert menekítettek ki, … Folytatás
jan. 27
8:35
Ez háborús bűncselekmény (Portfolio)
A kelet-ukrajnai Mariupol elleni rakétatámadás háborús bűncselekmény volt, mert szándékosan civilek ellen irányult - jelentette ki egy ENSZ-tisztségviselő a Biztonsági Tanácsnak az ukrajnai helyzet...
jan. 27
8:36
Leállt a Facebook és az Instagram (Infostart)
Hírügynökségi jelentések a világ több tájáról a Facebook és az Instagram közösségi szolgáltatások leállásáról számoltak be. Magyarországon sem érhető el a szolgáltatás.
jan. 27
8:37
Forgalmazási megállapodást kötött a Richter a Bayer-rel (Portfolio)
A Richter bejelentette, hogy licenc és forgalmazási megállapodást kötött a Bayer HealthCare-rel egy fogamzásgátló tapasz értékesítéséről. A Richter a szerződés aláírásakor mérföldkő fizetést...
jan. 27
8:39
Schumacher fia veszi át apja helyét! - Videó (Blikk)
Milánó – Mick Schumacher (15) gyarapítja a Schumacher család trófeáinak a számát.
jan. 27
8:42
A Mariupol elleni támadás háborús bűncselekmény volt (Gondola)
A kelet-ukrajnai Mariupol elleni rakétatámadás háborús bűncselekmény volt, mert szándékosan civilek ellen irányult - jelentette ki egy ENSZ-tisztségviselő a Biztonsági Tanácsnak az ukrajnai helyzet miatt összehívott hétfői rendkívüli ülésén
jan. 27
8:42
Őrizetbe vették Gyergyószentmiklós polgármesterét (Blikk)
jan. 27
8:42
Tragédia! Selfie-zés okozta három diák halálát (Alternatív Energia)
A fiatalok a közeledő vonattal a háttérben fotózkodtak.
jan. 27
8:44
Saját vadásztársaságát lopta meg a vadász (Blikk)
jan. 27
8:44
Meghalt az eltűnt magyar túrázó (Alternatív Energia)
A férfit egy lavina temette maga alá.
jan. 27
8:46
Leállt a Facebook (Alternatív Energia)
A világ több táján, így Magyarországon sem volt elérhető a szolgáltatás.
jan. 27
8:48
A francia focista Messinél és C.Ronaldónál is drágább? (Sport365)
A francia So Foot magazinnak nyilatkozva Mino Raiola azt állította, hogy jelenleg a Juventus középpályása, Paul Pogba a világ legdrágább játékosa, aki a piacon van.
jan. 27
8:51
Van, aki háborút emleget - fellobbanó német-ellenesség Dél-Európában (Privátbankár)
A német megszorítási diktátumok régi sebeket tépnek fel és elfeledett szellemeket idéznek elő Dél-Európában. A populista baloldal szerint Európa nem engedhet tovább Berlinnek, mert az akár fegyveres konfliktushoz is vezethet.
jan. 27
8:51
Schumacher fia veszi át apja helyét! - Videó (Blikk)
Milánó – Mick Schumacher (15) gyarapítja a Schumacher család trófeáinak a számát.
jan. 27
8:51
Forgalmazási megállapodást kötött a Richter a Bayerrel (Portfolio)
A Richter bejelentette, hogy licenc és forgalmazási megállapodást kötött a Bayer HealthCare-rel egy fogamzásgátló tapasz értékesítéséről. A Richter a szerződés aláírásakor mérföldkő fizetést...
jan. 27
8:51
Idén kevesebb civil szervezetnek adhatjuk az szja egy százalékát (Pénzcentrum)
Kb. 24 ezer egyesület, alapítvány, illetve más szervezet szerepel a regiszterben....
jan. 27
8:53
Kiderült, ki sepri ki a magyar bankokat (Portfolio)
Bár az MNB által felállított "rossz bank" menedzsmentjét és pontos működését egyelőre nem ismerjük, egy ma hajnali, nem jegybanki közleményből kiderül, ki lesz a társaság üzleti...
jan. 27
8:54
Szombaton kezdődik az évértékelők időszaka (Infostart)
Szombaton két ellenzéki pártelnök kezdi el az évértékelések politikai szezonját. A miniszterelnök várhatóan február közepén tartja 17-ik ilyen beszédét a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére.

Keresés