A dán Saxo Bank 107 millió dolláros veszteséggel számol a svájci árfolyamküszöb eltörlése miatt durván felértékelődő frank miatt - közölte a bank a Reuters beszámolója szerint. A Saxo Bank...
Auschwitzra nemcsak évfordulókon kell emlékezni, hanem minden egyes nap, és az emlékezésből az a jövőre irányuló feladat is következik, hogy az együttélést az emberiesség elvei alapján kell megszervezni - mondta a német kancellár hétfőn Berlinben az auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor felszabadításának 70. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen.
Több mint száz autóból álló bérflottára váltja le saját tulajdonú járműveit a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH). A flotta kibővítése az új feladatok - köztük az e-útdíj-szolgáltatók ellenőrzése -...
A Tejútrendszer elméletileg egy masszív féregjáratnak (téridőhídnak) adhat otthont - véli egy nemzetközi kutatócsoport, amely teóriáját az Annals of Physics című tudományos folyóiratban tette közzé.
A hétvégén Oláh Gyárfást választották meg a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség új elnökének. A többek között sportmenedzseri múlttal rendelkező vezető az InfoRádiónak elmondta: az új elnökség egységes lesz, több tagját az új elnök kérte fel a munkára.
Levélben fejezte ki aggodalmát a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a román magáncsődtörvény tervezet esetleges elfogadása miatt, mert szerintük megfelelő hatástanulmány készítése nélkül annak kedvezőtlen hatása lehet a román pénzpiacra.
Meredeken drágult hétfőn Londonban a görög államadósság-törlesztési kockázat ellen kínált fedezeti ügyletek díjszabása, annak hatására, hogy a további takarékossági szigort elvető radikális baloldali Sziriza párt nyerte meg a görögországi választásokat.
A tegnap Bad Kleinkirchheim környékén eltűnt magyar túrázó holttestét ma találták meg a hegyimentők. A 32 éves férfit lavina temette be. A rendőrség véleménye szerint a teste körülbelül 24 órán keresztül volt a hóomlás alatt.
Az EKÁER célja, hogy a NAV minden, Magyarországon történő áruszállítást lásson. A rendszer felépítése során a kormány azonban szinte senkivel sem egyeztetett. Az eredmény: tanácstalanság és káosz.
A honvédelmi miniszter bemutatkozó látogatáson fogadta az USA új budapesti nagykövetét. Áttekintették a HM prioritásait, a Magyar Honvédség jövőbeni terveit, a magyar–amerikai védelmi együttműködést és annak fejlesztési lehetőségeit. Mint a HM írta, a felek áttekintették az Ukrajnával és egyéb válságterületekkel kapcsolatos … Folytatás
A Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója tárgyalni fog az új görög kormánnyal, de a tagországok egyenlőségére hivatkozva nem teszi lehetővé az államadósság leírását.
A Sziriza hatalomra jutásával egyáltalán nem fog kiderülni, hogy Európa megszorítási politikája kudarc volt-e vagy sem. Az új kormányzó erő mérsékeltebb megszólalásai alapján több szempontból is...
A Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója kész tárgyalni az új görög kormánnyal, de a görög államadósság leírás útján történő csökkentését elutasítja, egyebek között az euróövezeti szabályokra és a tagállamok egyenlőségére hivatkozva.
Az Initiative Média Kft. nyerte meg a Magyar Posta Zrt. beszerzési igazgatóságának 1 milliárd 690 millió forintos keretösszegű, médiaügynökség-kiválasztási tenderét - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn bemutatkozó látogatáson fogadta Colleen Bellt, az Egyesült Államok új budapesti nagykövetét - közölte a Honvédelmi Minisztérium közleményben az MTI-vel.
Budapest — Miklós Editnek (26) nagy tervei vannak. Az Erdélyből áttelepülő magyar alpesi síző még jóformán fel sem dolgozta múlt heti sikerét, amikor a Világkupa-sorozat St. Moritz-i lesiklóviadalán harmadik lett, máris előretekint, s a közelgő egyesült államokbeli világbajnokság körül járnak gondolatai.
Az Initiative Média Kft. nyerte meg a Magyar Posta Zrt. beszerzési igazgatóságának 1 milliárd 690 millió forintos keretösszegű, médiaügynökség-kiválasztási tenderét - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A 2015. január 15-i napot minden bizonnyal minden befektető bevéste a fejébe. Ezen a csütörtök délelőttön lepte meg szinte az egész világot a svájci jegybank azzal, hogy eltörölte az euróval szemben...
Az influenzajárvány miatt újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a honlapján hétfőn.
A MasterCard legutóbbi felmérése alapján úgy tűnik, az európaiak fittyet hánynak arra, hogy a gazdasági helyzet nem tudott megnyugtató módon stabilizálódni az elmúlt évek során: 42%-uk költ rendszeresen önmagára, ami majdnem 10%-os növekedést jelent tavalyhoz képest.
A görög választások eredménye és az ukrán fejlemények miatt nem sokáig aggódtak a befektetők, az EKB előző héten bejelentett programja lendületben tartotta a részvénypiacokat, így nap végén a legtöbb...
Nonszensznek nevezte hétfőn Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Vlagyimir Putyin orosz elnök azon állítását, hogy "NATO-légió" harcol Ukrajna oldalán az ország keleti részében.
Monte-Carlo – Vajon milyen autóval furikázik egy Forma–1-es világbajnok a hétköznapjain? A címvédő Lewis Hamilton (30) nem rejtegette, megmutatta a kedvenc járgányát, amely méltó hozzá, hiszen egy luxus sportkocsi.
Huszonhat év és három hónap börtönbüntetést kértek hétfőn az ügyészek a bíróságtól Francesco Schettinóra, a 2012. január 13-án zátonyra futott Costa Concordia tengerjáró volt kapitányára a hajószerencsétlenség elsőfokú perében.
220volt.hu - Teszteltük a GoPro HERO4 Black akciókamerát Órákon belül szállhat el a Föld mellett a 2004 BL86 névre keresztelt aszteroida, ami a NASA jelentése szerint gond nélkül fog elsuhanni, három Föld-Hold távolságnyira, 1,2 millió kilométerre tőlünk. A nagyjából félkilométer … Folytatás