Az induláskor megfogalmazott elképzeléseknek megfelelően zajlik az MKB Bank leányvállalatokra is kiterjedő újjászervezése a tulajdonosi jogokat tavaly december óta gyakorló Magyar Nemzeti Bank (MNB)...
Együtt dolgozni részben nagyon szórakoztató volt, mert mindig résen kellett lenni, másfelől viszont éppen emiatt nagyon fárasztó is volt – így jellemezte Matolcsy Györggyel való korábbi munkakapcsolatát Csillag István volt gazdasági miniszter.
A görög nép demokratikus választáson döntött arról, hogy milyen jövőt szán országának - jelentette ki hétfőn az MTI-nek telefonon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Ankarából nyilatkozva.
Meredeken drágult hétfőn Londonban a görög államadósság-törlesztési kockázat ellen kínált fedezeti ügyletek díjszabása, annak hatására, hogy a további takarékossági szigort elvető radikális baloldali Sziriza párt nyerte meg a görögországi választásokat.
Houston - Emberek járnak a Marson! Legalábbis ezt állítják azok az összeesküvés-elméleteket gyártó csoportosulások, amelyeket most egy, a NASA által nyilvánosságra hozott, a vörös bolygón készült fényképfelvétel tart lázban.
A nem éppen mindennapi felvételt egy biztonsági kamera rögzítette, amin egy vélhetően igen részeg férfi bizarr légyottja látható egy személyautóval valamikor a késő esti órákban.
Pénzügyi helyzetüket és munkahelyi kilátásaikat is kedvezőtlenebbül ítélték meg a magyar fogyasztók tavaly az utolsó negyedévben, mint egy negyedévvel korábban.
Néhány jegynek kifejezetten jó időszak következik anyagi téren, mások inkább a szerelemeben lesznek szerencsések. Demeter Mónika asztrológus írta le, mire számíthatunk a követekező napokban.
Képtelen uralkodni magán Chris Martin, aki most egy olasz lesifotóst ütött ki. A 37 éves énekes egy étteremből távozott kedvesével, amikor több paparazzi célba vette a gépével.
A görög választásokon a radikális baloldali párt lett a befutó sőt, a hétvégén kiújultak a kelet-ukrajnai harcok. Mindezek miatt hétfő reggel kissé pesszimista hangulatban indult a kereskedés az...
Az energetikai és gazdasági kooperációról, valamint a geopolitikai, illetve a globális kihívások kezelésében megvalósuló együttműködésről tárgyalt Ahmet Davutoglu török kormányfővel és kabinetjének két miniszterével Ankarában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki hétfőn telefonon számolt be megbeszéléseiről az MTI-nek.
Egy friss felmérés szerint tavaly a cégek átlagosan számláik 66 százalékát fizették ki időben, míg egy évvel korábban csupán 62 százalékát. Javul a magyar vállalkozások fizetési fegyelme, de még így is óvatosságra ad okot az a tény, hogy késés esetén átlagosan 41 napot kell várnia egy számlakibocsátónak mire a pénzéhez jut.
Az elmúlt időszakban több alkalommal is vette a Norbi-részvényeket Schóbert Norbert, aki legutóbb 2015. január 26-án vásárolt 3755 darabot 919 forintos átlagárfolyamon. A tranzakciót követően...
Az orosz elnök egy kijelentése szerint az ukrán hadsereg már nem Ukrajna hadserege, hanem a NATO idegenlégiója. Vlagyimir Putyin egy szentpétervári egyetemen beszélt erről hétfőn.
Az induláskor megfogalmazott elképzeléseknek megfelelően zajlik az MKB Bank leányvállalatokra is kiterjedő újjászervezése a tulajdonosi jogokat tavaly december óta gyakorló Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezényletével.
Később dönt a Baumax dolgozóinak esetleges foglalkoztatásáról az MMXH Kft, a Magyarországról kivonuló Baumax áruházait átvevő magyarországi Möbelix és Mömax áruházak tulajdonosa, az ausztriai XXXLutz leányvállalata - derül ki Simonyi András, a cég ügyvezető igazgatójának hétfőn az MTI-hez eljuttatott válaszából.
Később dönt a Baumax dolgozóinak esetleges foglalkoztatásáról az MMXH Kft, a Magyarországról kivonuló Baumax áruházait átvevő magyarországi Möbelix és Mömax áruházak tulajdonosa, az ausztriai XXXLutz leányvállalata - derül ki Simonyi András, a cég ügyvezető igazgatójának hétfőn az MTI-hez eljuttatott válaszából.
Az energetikai és gazdasági kooperációról, valamint a geopolitikai, illetve a globális kihívások kezelésében megvalósuló együttműködésről egyeztetett a külügyér Ankarában.
Ha már megkérdezésünk nélkül ennyi pénzünket ölték bele ebbe a bohóckodásba, az a legkevesebb, hogy képben legyünk az ott futkározó lurkók egészségügyi állapotával.
Ausztria - Még vasárnap tűnt el Karintiában az a 32 éves magyar férfi, aki túrázni indult az Alpokba. Az ORF információi szerint a helyi mentőszolgálat emberei megtalálták a fiatalembert egy lavina alatt, bár a hatóságok egyelőre még nem erősítették meg a híreket.
Az olajárak a jelenlegi szinten valószínűleg elérték a mélypontot és hamarosan megindulhat az emelkedés - jelentette ki az OPEC főtitkára, Abdullah al-Badri a Reuters hírügynökségnek adott interjúban.
Pénzügyi helyzetüket és munkahelyi kilátásaikat is kedvezőtlenebbül ítélték meg a fogyasztók tavaly az utolsó negyedévben, mint egy negyedévvel korábban.
Átvette a francia Becsületrend lovagi fokozatát Andor László korábbi uniós biztos Michel Sapin francia pénzügyminisztertől hétfőn Brüsszelben Franciaország uniós nagykövetségén.
Félnek a zsidók Európában, ahol több országban is nagy gazdasági nyomásnak és a radikális iszlám támadásainak vannak kitéve - állította Mose Kantor, az Európai Zsidó Kongresszus (EJC) elnöke hétfői prágai sajtóértekezletén.
Egy igazán mozgalmas fesztivál várja a hó, a téli sportok és a fesztiválhangulat szerelmeseit, a szezonban 10 éves Mátraszentistváni Síparkban, január 29-30-31-én. Több helyszínen, sok fellépővel és sportprogrammal zajlanak majd az események (ingyenes síoktatás, látványos bemutatók, koncertek, síversenyek).
Ezeket az alapelveket érdemes figyelembe venned, ha bármilyen eszközről emailezel. 1. Minél rövidebb, annál jobb. Tisztelnünk kell mások idejét: ne hagyjuk, hogy neki kelljen kibogarásznia a szöveghalmazunkból a mondanivalónk lényegét. Amit nem muszáj beleírnunk a levélbe, azt linkeljük be külső forrásból vagy csatoljuk egy doksiban, vagy jelezzük, hogy lejjebb görgetve olvashatják a…