2015. január 23. péntek

jan. 23
8:10
A nagy csata Lengyelországban (Kripto Akadémia)
A szövetségesek Varsó alatt. — Állandó előnyomulás. — Német röpülőgépesek megint bombázták Varsót. — Az oroszok sem titkolják már az ellenség előnyomulását. — A Nida körül és Galíciában ágyúharc folyik
jan. 23
8:10
A Hagenbund magyar alkotóiról szóló kiállítás nyílt a bécsi Collegium Hungaricumban (hirado.hu)
A bécsi művészcsoport magyarjait hatvan alkotás révén ismerheti meg a közönség.
jan. 23
8:12
Először követték nyomon egy üstökös magnetoszférájának születését (Infostart)
Az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontjának (Wigner FK) magyar tudósai is részt vettek a Rosetta űrmissziónak abban a kutatásában, amely eddig közelről sosem vizsgált jelenséget, a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökös magnetoszférájának születését követte nyomon és elemezte.
jan. 23
8:12
Sorsdöntő hétvége jön: íme 12 szám, ami a szélsőségesek karjaiba terel egy országot (Privátbankár)
Vasárnap sorsdöntő, az EU számára is nagyon fontos szavazás lesz Görögországban. Józan ésszel nehéz felfogni, egy nép hogyan rohanhat egy radikális párt ölelő karjaiba - íme 12 statisztika, amely érzékelteti a görög gazdaság és társadalom weimarizációját.
jan. 23
8:12
Az MNB vállalkozói innovációs tudásközpontot hoz létre (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Pallas Athéné Közgondolkodási Program (PAKP) részeként alapítványi formában működő vállalkozói innovációs tudásközpontot hoz létre - jelentette be a jegybank csütörtökön a honlapján.
jan. 23
8:14
Az MFB-n belül működik majd a nemzeti közműszolgáltató (ProfitLine)
A kormány határozatot fogadott el arról, hogy az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt.-t egymilliárd forintos alaptőkével és tizennégy milliárd forint tőketartalékkal alapítsák meg 2015 február 28-ig. A kizárólagos állami tulajdonú társaság felett az MFB Zrt. gyakorolja majd az államot megillető tulajdonosi jogokat.
jan. 23
8:15
Budapest Szíve: problémákat talált az EU csalás elleni hivatala (ATV)
A magyar ügyészséghez és az Európai Bizottsághoz fordult az EU csalás elleni hivatala, az OLAF, a Budapest Szíve nevű projektnél talált problémák miatt – írja a VS.hu.
jan. 23
8:15
Nagyszerű moziév előtt állunk (Metropol)
Magyarországon járt a Cinema City mozilánc vezérigazgatója, akit a magyarok egyedi igényeiről is kérdeztünk.
jan. 23
8:21
Az amerikai-kubai kapcsolatok rendezése hosszú folyamat lesz (Infostart)
A diplomáciai kapcsolatok helyreállítása Kuba és az Egyesült Államok között "hosszú folyamat lesz", több találkozóra lesz szükség a felek között, de ezek időpontját még ki kell jelölni a következő hetekben - közölte csütörtökön Josefina Vidal Ferreiro, a kubai külügyminisztérium Egyesült Államokkal foglalkozó igazgatóságának a vezetője.
jan. 23
8:21
Steinmetz Ádám: "A vízilabda értelmiségi sportág" (Infostart)
Steinmetz Ádám szinte a nap 24 órájában foglalkozik a pólóval. Kulcsembere élete klubjának, a Vasasnak, de immár vezető is egyben: szakmai igazgató-helyettes, aki, ha kell, maga mutatja meg egy utánpótláskorú játékosnak a mesterfogásokat a vízben. A 35 éves, jogi doktorátust is szerzett olimpiai bajnok az InfoRádió vendége volt. A beszélgetés szerkesztett változatát közöljük.
jan. 23
8:23
Washington tovább csökkentette jemeni nagykövetségének létszámát (Infostart)
A jemeni belpolitikai válság legújabb fejleményeire és a romló biztonsági helyzetre való tekintettel az Egyesült Államok tovább csökkentette szanaai nagykövetsége dolgozóinak számát.
jan. 23
8:24
Új kormányfője lehet Dél-Koreának (Blikk)
jan. 23
8:24
Nincs reggel baleset nélkül - Útzár a 8-as főúton (Spa Trend Online)
Egy kisbusz és egy személyautó ütközött össze Vas megyében.
jan. 23
8:24
Adminisztrátorból business partner - a HR-szakma története (HR Portál)
Humánerőforrás hosszú évek óta van és lesz is, csak a társadalmi, gazdasági elvárások miatt a trendek változnak. Nem hasonlítható össze a mai és az ötven évvel ezelőtti elvárás: az a HR tevékenység, ami korábban megfelelő eredményességet hozott egy vállalatnak, mára elképzelhetetlen.
jan. 23
8:24
Örökbefogadási nap az Illatos úton (hirado.hu)
A 94 férőhelyen több mint 100 kutya és macska várja leendő gazdáját.
jan. 23
8:26
Baleset miatt lezárták a 8-as főutat Hosszúperesztegnél (Blikk)
jan. 23
8:26
Meghalt az olajkirály (Spa Trend Online)
Szaúd-Arábia uralkodója 91 évet élt, utóda a fiatalnak szintén nem mondható testvére, a 79 éves Szalman bin Abdel-Aziz herceg lesz.
jan. 23
8:26
Szabadon engedték a spanyol Néppárt volt pénztárosát (hirado.hu)
Luís Barcenast sikkasztással, pénzmosással és adócsalással vádolják.
jan. 23
8:28
A román Tarom légitársaság teljes flottacserére készül (Blikk)
jan. 23
8:28
Australian Open - Babosék kikaptak vegyespárosban (Spa Trend Online)
A magyar teniszező így már csak párosban van versenyben.
jan. 23
8:28
Először követték nyomon egy üstökös magnetoszférájának születését (hirado.hu)
A "67/P" üstökös tavaly augusztusban még alig mutatott aktivitást, most azonban, a Naphoz közeledve egyre melegszik.
jan. 23
8:30
Jön a rezsimamut - gázt, áramot és távhőt árul majd az állam (Privátbankár)
A kormány határozatot fogadott el arról, hogy az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt.-t egymilliárd forintos alaptőkével és tizennégy milliárd forint tőketartalékkal alapítsák meg 2015 február 28-ig. A kizárólagos állami tulajdonú társaság felett az MFB Zrt. gyakorolja majd az államot megillető tulajdonosi jogokat.
jan. 23
8:30
Na, melyik az a karóra, ami egy napot sem bír ki feltöltés nélkül? (444.hu)
Igen, az Apple iWatch.
jan. 23
8:30
Elítélte a kelet-ukrajnai erőszakot az ENSZ BT (hirado.hu)
Állásfoglalásában a testület mindenekelőtt a Donyeckben egy trolibusz ellen végrehajtott csütörtöki támadásra utalt.
jan. 23
8:32
Tudja melyik helyettes államtitkár keres többet Orbánnál is? (444.hu)
Már a titulusa is sokat elárul: vagyonpolitikáért és tulajdonosi képviseletért felelős helyettes államtitkár.
jan. 23
8:33
Kissé gyengült a forint (Infostart)
Kissé gyengült a forint a főbb nemzetközi devizákkal szemben péntek reggelre a bankközi devizapiacon.
jan. 23
8:33
A magyarok is bepanaszolták a németeket (Portfolio)
Az Európai Bizottság csütörtökön közvetve megerősítette, hogy párbeszédet kezdett a német kormánnyal arról a törvényről, ami az ország területén tevékenységet végző más tagállambeli közúti...
jan. 23
8:33
Influenza: látogatási tilalom több kórházban (ATV)
Látogatási tilalmat rendeltek el több kórházban is az influenzajárvány miatt. A tisztiorvosi szolgálat adatai szerint egyre több a beteg és az enyhe időjárás kedvez a vírus szaporodásának.
jan. 23
8:34
Összes repülőjét lecseréli a román állami légitársaság (444.hu)
A Tarom eddig használt Boeing és Airbus gépeit megveszi az Airbus, és ráfizetés után új A319-es, A320-as, A321-es, és szélestörzsű A330-asokat ad át légitársaságnak. A Taromnak jelenleg 24 gépe van, amik 53 útvonalon repülnek. A céget 97 százalékban birtokolja a román … Folytatás
jan. 23
8:35
Nem jött meg a pénz - Pert indít a BTel (Portfolio)
Január 21-ig adott haladékot a BTel, hogy Timur Rahimkulov cége, a SkillInvest teljesítse korábban tett vállalását és tőkét emeljen a vállalatban. A BTel most közleményt adott ki az üggyel...
jan. 23
8:37
Ennyivel jobb? - Így nyomja le a kacsamáj a libamájat (Portfolio)
Kínában a kacsaláb és a kacsanyelv a sláger...
jan. 23
8:39
Babosék döntő rövidítésben kaptak ki a US Open-bajnokoktól vegyespárosban (Infostart)
Babos Tímea, oldalán az amerikai Eric Butoraccal, döntő rövidítésben vereséget szenvedett az első helyen kiemelt Sania Mirza, Bruno Soares indiai, brazil kettőstől az ausztrál nyílt teniszbajnokság vegyespáros küzdelmeinek első fordulójában.
jan. 23
8:42
Ismeretlen hajóval ütközött egy kínai halászhajó (Blikk)
jan. 23
8:42
Díjmentes parkolók a kaszásdűlői állomásnál (Metropol)
Ötven jármű fér el az új parkolóban.
jan. 23
8:42
Levelet küld a NAV. Figyeljen a határidőkre! (Adózóna)
Legkésőbb a jövő hét közepén mindenki megkapja a személyijövedelemadó-bevalláshoz szükséges csomagot. Idén csaknem 4 millió küldeményt indított útnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
jan. 23
8:42
Baleset miatt lezárták a 8-as főutat Hosszúperesztegnél (hirado.hu)
Egy kisbusz és egy személyautó ütközött.
jan. 23
8:44
Babos vegyes párosban is kiesett (Blikk)
jan. 23
8:45
Okosabbá válik a dokumentumkezelés a jövőben a Xerox szerint (ProfitLine)
Egyre okosabbá válik a dokumentumkezelés világszerte, az iparág a várakozások szerint közel három százalékkal növekszik a következő három évben - ismertette a Xerox a nyomtatóipari trendeket és az Infocenter felmérésének adatait csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében.
jan. 23
8:48
Megjöttek a dátumok: ezekre a határidőkre figyeljen SZJA-bevallásnál (Privátbankár)
Személyre szabott csomagok érkeznek mindenkihez. Aki elektronikusan intézi, csak tájékoztatót, aki papíron küldte vissza tavaly, az teljes borítékot kap.
jan. 23
8:51
Az EKB még mindig lázban tartja a tőzsdéket (Portfolio)
A várakozásoknak megfelelően az eurózóna központi bankja is elindította saját állampapír-vásárlási programját, mely láthatóan jó hangulatot generált a tőkepiacokon. A befektetők vették az amerikai,...
jan. 23
8:51
Teltházas az ócsai devizatelep: a beköltözők fele kiskorú (Pénzcentrum)
A 350 beköltöző fele kiskorú....
jan. 23
8:51
Családapák kedvence - megkezdődött a Peugeot 308 GT forgalmazása (Auto Pult)
A tavaliy Év Autójának megválasztott Peugeot 308 kínálatából mindeddig hiányoztak a sportosabb modellek, annak ellenére, hogy a komoly súlycsökkenésen átesett francia típust már az egyszerűbb változatok esetében is élmény vezetni. A hiányt most pótolja a 308 GT, amely úgy igyekszik a sportos vonalon elhelyezkedni, hogy közben csak keveset harapjon le a kényelemből.
jan. 23
8:53
Végre erősödünk az euróval szemben (Portfolio)
Tegnap minden úgy alakult a devizapiacon, ahogy arra a többség számított: az európai QE az euró további gyengülését hozta, eközben a forint korrigálni tudott vele szemben, míg a dollárhoz képest...
jan. 23
8:54
Ciki! VV Fanni megcsöcsörézte a tesitanárnőjét - videó! (Blikk)
Budapest - A ValóVilág lakói ezen a héten csöppet sem lazsálnak. A bulikat és a piálást félretéve kemény iskolahétbe csöppentek azok után, hogy igen siralmas képet festett róluk a néhány napja elvégzett nagy VV szintfelmérő.
jan. 23
8:55
Cukorka és korbács kell az uniós források maximális lehívásához (Portfolio)
Vesztesből nyerésközeli helyzetbe hoztuk a 2007-2013-as uniós források teljeskörű lehívását, de ahhoz, hogy ez a kormányzati cél idén valóban teljesüljön, egyszerre kell cukorkát adni és korbácsot is...
jan. 23
8:57
Ismét Görögországon a világ szeme (Infostart)
A pénzügyi válság 2009-es begyűrűzése óta a negyedik parlamenti választására készül Görögország, és bárki is kerül ki belőle győztesen, ugyanazzal a feladattal kell megküzdenie, mint elődjének: a külső nyomásnak engedni úgy, hogy az ne idézzen elő társadalmi robbanást.
jan. 23
8:57
Federer kiesett (Infostart)
Óriási meglepetésre a második helyen kiemelt Roger Federer kiesett az ausztrál nyílt teniszbajnokságon: a korábbi világelső svájci játékos pénteken a harmadik fordulóban négy játszmában kapott ki az olasz Andreas Seppitől.
jan. 23
8:57
Mi lesz így az osztrák bankokkal? - Megszólalt a hitelminősítő (Portfolio)
Eredményességi nyomást helyez az osztrák bankokra a svájci frank felértékelődése a méretes frankhitel-portfolió eszközminőségének fokozatos romlásán keresztül - tette közzé véleményét a Fitch, amely...
jan. 23
8:59
A spanyolok számára főpróbát jelenthet a görög választás (Infostart)
Spanyolország feszült figyelemmel kíséri a görögországi választási eseményeket, mert a Sziriza baloldali koalíció győzelme hatással lehet a spanyol pártok népszerűségi listáját vezető Podemos baloldali párt idei választási szereplésére - állapítja meg a Frankfurter Allgemeine Zeitung német lap, amely elemzésében a két hasonló törekvésű pártot állítja párhuzamba.
jan. 23
9:00
Nagyot bukott a San Antonio (Blikk)

Keresés